Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 21. szám · / · Surányi Miklós: Gyönyörűm!

Surányi Miklós: Gyönyörűm!
IV.

- Hát visszamegy az oroszlánokhoz?

- A jövő hónapban indulok, Teréz.

- Baj. Magára nagy szükségem volna.

- Ha akarja...

- Nem. Nem, kedves gróf, kár volna, ha félreértene. Mikor beszélt utoljára vele?

- Tegnap. És tegnap is magáról.

- És csakugyan, még mindig azt hiszi?

- Tudom. Laci sohasem szerette magát olyan férfias, tiszta, érett szerelemmel.

- De hogy lehet az?

- Miért ne lehetne?

- Ilyen beteg, csúnya roncsot, mint én, nem lehet szeretni.

- Teréz, maga hálátlan, hiú, rémlátó és szántszándékkal igazságtalan önmagával szemben.

- Hogy érti ezt?

- Maga most is szép.

- Mert nem látott azelőtt...

- De aki olyan gazdag volt, mint maga, annak szabad volt valamit veszteni.

- Gondolja?

- Maradt még elég.

- Ó, ha ebben biztos volnék!

- Teréz, ha nem tudnám, hogy mennyire szereti Lacit, azt kellene hinnem, hogy kacérkodik önmagával és...

- És?

- Velem.

- Hát maga csakugyan tűrhetőnek talál? És azt hiszi, hogy egy ilyen fonnyadt, beteg öregasszonyt is lehet szerelemmel és tartósan szeretni?

- Teréz, a magasrendű asszonynak nincs szükséges arra, hogy bennünket testének heroikus kontúrjaival, klasszikus szobrok anatómiai tökéletességével, egyéniségének szenzációs erotikumával ejtsen elragadtatásba, - a mi asszonyunknak szellemes az arca, titokzatos és mély a tekintete, művészi a testtartása, könnyed és elegáns vonalakból rajzolódik ki a termete, amely kissé hanyag és kissé degenerált és...

- És?

- De nem is ez a fontos. Igazi férfi csak akkor tud ítéletet mondani az asszony szépségéről, ha már annak lelki berendezkedésével, szívének és eszének sajátos melegével és fényével, jelenének és múltjának egész historikumával tisztába jött az intimitás szent óráiban.

- A lélekről beszél?

- Igen. Egy asszonyi arc szépségében benne van apjának és anyjának vérmérséklete, esze, jellem, műveltsége, a tej, amelyet csecsemőkorában magába szívott, gyermekszobája minden bája, vagy ridegsége, első csókja, első asszonyos gerjedelme, első tragédiája, - a könyv, amelyet olvasott, a lakás, amelyben az életét eltölti, vallása, babonája, hite, a divatról, sportról, szerelemről, vagy politikáról való véleménye, az is, hogy Bachot vagy Mozartot szereti-e jobban, az is, hogy melyik színházba, étterembe fürdőbe jár szívesen, - az minden benne van abban az érzéki képben, amely az asszony megjelenésével egyszerre a szemünkbe ugrik.

- Ha ez igaz volna!

- És ha nem is igaz? Teréz! Bevallom, nem meggyőződésből beszéltem, csak elragadtatásból. Az asszony lelke: a test.

- Látja, ezért félek én...

- Ne féljen! Az ön egész lényében van valami tropikus bujaság. És gondoljon arra: nem véletlen dolog, hogy a modern művészetben van valami egzotikus ritmus és egzotikus szín, egy kevés arab vagy indus, egyiptomi vagy forró égövi akcentus, amely új és érdekes zamatot ad neki és minden művészetek legfenségesebb tárgyának: a nőnek.

- Igen, ebben sok igazság van.

- És magából, kedves Teréz, aki azelőtt egy Praxiteles-szobor, egy antik Aphrodite volt, a betegsége Mylittát, Isist vagy Astartét formált és így még sokkal közelebb hozta a mi évezredes kultúránkon át kifáradt idegrendszerünkhöz.

- Ah...

- Maga titkok és mélységek kelyhe lett és titkok, mélységek, rendkívüliségek és szenzációs-meglepetések megismerése: ez természetes vágya a férfi-fantáziának, amely, lerakodva benne századok hosszú sorának esztétikai és erotikus élményei, bágyadt és kíváncsi mozdulattal nyúl a még ki nem próbált, meg nem unt, karikatúráig túl nem fejlesztett motívumok után.

- Ez miről jut eszébe?

- Magáról. Én meg tudom érteni László egzaktságát. Meg tudom érteni, hogy maga most még inkább tetszik neki, mint azelőtt, mert én sem tudok elképzelni hódítóbbat, mint a kígyó mozdulatú, fehér és keskeny arcú, erős profilú, kissé hajlott orrú, szőke hajú, szénfekete és felfelé haladó vonalban ívelt szemöldökű, puha ajkú, de nem kisszájú asszonyt.

- Ilyennek talál?

- És Laci is ilyennek találja.

- Eh, most nem őróla van szó...Laci gyengéd és apai szemmel néz és a megszokás kényelmes álláspontján önmagának szuggerálja, hogy a megszokás kényelmes álláspontján önmagának szuggerálja, hogy én kellek neki...De az idegen szem...Mondja, a maga szemével vagy a Laci szemével néz engem, barátom?

- Ó, ha meg merném mondani!...Így, ahogy most maga itt ül előttem, a világ legszebb lábát...

- Igen, a lábamnak nem tett kárt a sok szenvedés...

- Sohasem láttam ilyen törékeny, finom és karcsú bokákat.

- Mondja inkább, hogy kissé sovány vagyok...és az alsó végtagjaimnak nincsen plasztikája...

- A maga lába Watteau, Greuze és Lawrence gyönyörű vonalú kompozíciója. Nézze, milyen hosszú, gyengéd vonalban szélesedik itt ki s a térd alatt, mint egy karcsú amfora nyaka, hogy szűkül össze újra egy finom átmenetben. Ó, Teréz, bocsássa meg nekem, hogy úgy odatapad a szemem és ne vegye a kéjenc, hanem az amatőr extázisának, ha ajkamat e liliomokhoz érinteni merem...

- Elég...ön részeg...eszeveszett, vakmerő kalandor.

- Teréz, ne fusson...nem tudom, mit tettem...

- Elég! Takarodjon innen! Utálom!

- Hallgasson meg, Teréz!

- Vigyázzon, mert segítségért kiáltok. Őrült, gyáva, becstelen gazember!