Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 20. szám · / · Figyelő · / · Színházi Figyelő

Schöpflin Aladár: Elzevír
Hevesi Sándor vígjátéka a Nemzeti Színház Kamaraszínházában

A millieu - egy elegáns antikvárius bolt. Kellemes, szimpatikus bolt és kellemes, szimpatikus emberek mozognak benne. Egy öregedő antikvárius, aki 53 éves korára agglegyén maradt, mert fiatal korában nem merte megvallani szerelmét a lánynak, akit szeretett és aki erre máshoz ment nőül. Egy 28 éves fiatal tanár, aki a klasszika filológiától még eddig nem tudta észrevenni az életet s adódó alkalommal szintén úgy járna, mint barátja, az antikvárius járt fiatal korában. Sőt kevés híján így is jár. Az antikváriusboltba ugyanis bevetődik egy csinos lány, ottragad pénztárosnőnek. Mind a két férfi felgyullad iránta, de a fiatal csupa tiszteletből nem meri észrevenni a saját szerelmét, de még azt a diszkrét és finom provokálást sem, amellyel a lány jó pár lépést elébe megy, az öreg ellenben okul fiatalkori keserves tapasztalatában s megkéri a lányt, aki oda is nyújtja neki a kezét. A fiatal tanár erre elbúcsúzik, vidékre akarja magát helyeztetni, de a szomorúságával elárulja magát öreg barátja előtt, aki gyanút fog, kivallatja a fiatalokat, rájön, hogy a lány csak azért lett az ő menyasszonya, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból. Erre a derék öreg ellágyul, belátja, hogy csacsiságot készült elkövetni és egy melankolikus sóhajjal egymásba teszi a két fiatal kezét. Ez a nagyon egyszerű történet nagyon kedvesen, egyszerűen, elmésen és sok bensőséggel van elmondva. Az alakok nem egészen originális vonásokkal, de pontosan vannak megrajzolva, színpadi, sőt néha élet-perspektívájuk is van, egymáshoz való viszonyuk jelenetről jelenetre van fejlesztve a megoldásig, minden jelenetnek megvan a maga érdekes kis cselekménye, a dialógus kellemes, fontos pontokon finom is, a szavai célba találnak anélkül, hogy feltűnő volna a célra kihegyezettségük. Néhány mellékalak élénkíti a cselekményt: a jókedvű, hiú, szerelemre vágyó özvegy, a szoknyakergető gavallér, az Elzevíreket gyűjtő fanyar vén báró, a fiatal tanár francia nyelvmesternő nagynénije. Kellemes, derült levegőjű alakok, történetükkel együtt jól bele vannak applikálva a cselekménybe, melyben nincs ugyan szerkezeti jelentőségük, de díszítik az egészet anélkül, hogy a konstrukciót rontanák és szívesen látja az ember őket a színpadon. Az egésznek a hangja könnyű, a vidámságnak és érzelmességnek az a vonzó keveréke, melyet ma a legszívesebben lát a színpadon a közönség. A darab biztos kézzel van színpadra dolgozva, de több is van benne a merő színpadiasságnál, egy kis líra, egy kis belülről jövő melegség, sok ízlés és úri mértéktartás. Az én érzésem szerint ez Hevesi Sándor eddig legjobb színpadi munkája, egyszerűbb és közvetlenebb, mint a hadifogoly, bensőségesebb, mint Hevesi nagyigényű drámái.

A színpad szempontjából nagy előnye, hogy csupa hálás, jó szerep van benne.

Az igazgató-szerző kezére járt színészeinek mindegyiknek adott legalább egy jól megjátszható jelenetet. Színészei ezt az előzékenységét azzal viszonozzák, hogy a szerepükben kapott lehetőségeket teljesen kihasználják.

Gál Gyula hiánytalanul formálja meg a vénülő antikvárius okosságát, érzelmes ellágyulását, melankolikus lemondását. Abonyi Gézának szinte már specialitása az olyan félszeg, félénk, érzelmes fiatalemberek, mint ez a klasszika-filológus és mindig tud valami frisset, újat belevinni az ilyen szerepeibe. Tasnády Ilona finom, okos és előkelő a fiatal lány szerepében, ellágyulásaiban is mérsékli magát. Aczél Ilonára kényes feladat van bízva, de biztos mértékkel felel meg neki. az élveteg fiatal özvegy egy pillanatra sem válik ellenszenvessé vagy kellemetlenné. Rákosi Szidi finom asszonyi okossággal játssza meg egyetlen kis jelenetét. Bravúros színészmunka Pethes Sándor kis kabinet alakja, ez a fiatal színész pompásan fejlődik a karakter-ábrázolás felé. Petheő Attilának és Uray Tivadarnak is jut a színészi sikerből. Ez egyszer teljes fegyelemmel, pontosan összejátszanak valamennyien.

A rendező, Horváth Jenő, biztos kézzel állította talpra és kifogástalan tempóban vezeti az előadást, amelynél jobbat a Nemzeti Színház művészeitől ritkán látni.