Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi Figyelő

Reményi József: Eugene O`Neill

Tucatszámra éltek és élnek Amerikában színdarab írók, akik a mondanivaló hiánya, a színpadi technika rafinériája, a kókleres ügyeskedés szempontjából ikertestvérei bizonyos sikervadász európai színdarabgyárosoknak. A legismertebbek közülük - Avery Hopwood, Eugene Walter, A. E. Thomas, George Ade, Booth Tarkington, Atta Wellman - úgy ismerik a színpadot, akár a tenyerüket s a közönség ízlését legalább is úgy tudják értékelni, mint a dollárt, amelyet a közönségnek köszönhetnek.

A félirodalmi áruház-színpaddal szemben a legbecsületesebb, a legfigyelemreméltóbb tiltakozás Eugene O`Neill. A szélsőséges jelzőkben kéjelgő, a hirdetési szókincset természetesen alkalmazó amerikai vérmérsékeltből következik, hogy Eugene O`Neillt hívei túlbecsülik s ennélfogva már shakespearei méreteket emlegetnek. O`Neill e beteg elismerés ellenére is nagy tehetség. Pesszimizmusa jellegzetesen new-englandi s ugyanabból a lelki forrásból merít, mint Edgar Allan Poe. Nem hisz, még csak érdekesnek sem látja az életet, csak megdöbbentőnek. Különös összetétele a fáradtságnak és erőnek. Alaptermészetét így lehetne vázolni: látja az Erynnisek gonosz munkáját s az amerikai hiszékenységbe bele akarja kényszeríteni az élettudat tragikus szépségét.

A meddő és sivár new-englandi élet komor emlékei élnek gondolatvilágában. Fiatal éveiken, mint tengerész, becsavarogta a világot. Két évi kalandos élet után visszaérkezett Amerikába. tapasztalatai elmélyítették. O`Neillt a newyorki Princetown Players nevű irodalmi színház ismertette meg a közönséggel. 1920-ban színre hozták "Emperor Jones" nevű színművét. Ugyancsak ebben a színházban mutatták be először O`Neill legérettebb színdarabját, a "The hairy Ape"-t amelyet később a newyorki Theatre Guildben is színre hoztak a Theatre Guild rendezésében a nagyobb amerikai városok közönségének is bemutattak. A fent említetteken kívül O`Neill legismertebb darabjai a következők: "Beyond the Horison, Anna Christie, Gold, All God`s chillen got wings, Welded."

Egyetlenegy színműve sem tökéletes technikai szempontból. Súlyos író, akiben kételyek és ellentmondások élnek, tehát nem lehet olyan sima, mint a francia mintákon élősködő európai darabszállítók javarésze. Viszont nincs egyetlenegy olyan alkotása sem, amelyet nem a belső kényszer öntött formába, bármilyen ingadozó és hézagos legyen is ez a forma.

Peaked Hill Bar-ban lakik, a massachussetsi Provincetown közelében, közvetlenül a tenger mellett s a tenger mellett s a tenger hangos sóhajában benne érzi a lélek tehetetlenségét. És ha ennek a lélek tehetetlenségnek magasztos visszhangja néha monológokra fakasztja - mint például az "Emperor Jones"-ban - ezek a monológok sem hatnak fölöslegesen, mert a lélek bőbeszédűsége mégis különb a puszta fecsegésnél. Olykor érzelgős lesz s idejétmúlt romantikával próbál hatni, mint például az "Anna Chistie"-ben, amelynek különösen utolsó felvonása teljesen rossz, azonban leggyengébb jeleneteiben s legelmosódottabb jellemeiben is felvillan az alkotó erő értéke.

A "The Meen of the Caribbees" című egyfelvonásos gyűjteményének szereplői a "Glencairn" nevű kalózhajó tengerészei. A halál érthetetlen és, a beteg tengerész honvágya, egy tengerész megalázása a csírája egy-egy drámai összeütközésnek, kinn tengeren s a szereplők, skót, ír, svéd, orosz, brit és amerikai tengerészek fenséges indulataikban, őrült komiszságukban és vadságukban, sohasem színes, romantikus figurák, hanem mindig emberek. Megérzi és érzékelteti az ember viszonyát a tengerhez. A "Beyond the Horison" túlságosan kinyújtott dráma, ám érékekben gazdag. Két farmertestvér tragédiáját írja meg az író, az életben való helytelen elhelyezkedésből eredő elkerülhetetlen lelki összeomlást. "Anna Christie" egy teherhajó kapitányának a leánya. Romlott élet után kerül vissza az apjához abban a hitben, hogy végre a tisztaság légkörében fog élni. Álma nem valósul meg, habár a közönség kedvéért mégis engesztelő és kibékítő hangulatot teremtett az író. A szereplők szuggerálóak, elevenek, torkon ragadják a nézőt.

Az "Emperor Jones" hőse egy pullmann-kocsi néger portása, aki elkerül messzi földre s egy néger törzs fejedelme lesz. Babonás fajtestvéreit terrorizálja. Vele van egy fehér amerikai is - pompás karikatúrája a modern civilizáció gazemberének, - aki visszaél Jonesszal s azzal fenyegeti meg, hogy leleplezi. Jonest gyilkosság emléke üldözi. Mindjobban veszíti a talajt, a lába alatt, végre bemenekül az ősvadonba, a négerek, akik már nem bíznak benne, keresik, Emperor Jones retteg a haláltól s a darab legmegrázóbb jelente az a rapszodikus monológ, amelyben a néger mentalitás együgyűségében és rettegésében fenséges hanggá és megrendítő nyöszörgéssé fokozódik. A darab sűrítettségében expresszionista kísérletezésre emlékeztet. A hős, akit gúnyosan "Jones császár"-nak nevez a szerző, voltaképpen a széllel bélelt nagyság megtestesítője. Az "Emperor Jones" egyetemes jelentőségű szatíra.

A "Gold" című erősen terjengős dráma hőse egy tengerész kapitány, aki a délamerikai vizek mentén aranyat keres. A kincsre ráakad, de kiderül, hogy értéktelen s a tengerész kapitány beleőrül kincsvágyába. Ez a leggyengébb, legbőbeszédűbb, leglazább alkotása Eugene O`Neillnek. A "Welded" hősei - férj és feleség - azért tragikusak, mert sem egymással, sem egymás nélkül nem tudnak élni. Hálás darab, különösen a színészi munka számára. Az "All God`s chillen got wings" című kétfelvonásos drámában az író rendkívül érdekes faji probléma megoldásával próbálkozott meg: a néger-fehér házassággal. A leány műveletlen, a néger férfi művelt. Ám a fehér nő szuperioritás-komplexumával szemben védtelen a fekete férfi. A darab mindenféle nehézségek útján került színre New Yorkban. Jellemző, hogy az egyik színésznő azért nem vállalta a szerepet, mert nem volt hajlandó nyílt színen kezet csókolni a néger hősnek, amint azt az írói utasítás megkövetelte.

A "The Hairy Ape" kétségtelenül Eugene O`Neill legkülönb színpadi alkotása. Nyolc rövid, szuggeráló jelenetből áll ez a darab, amelyet méltán az ipari korból eredő lelki nyugtalanság tragikomédiájának neveznek. Ennél is több. Tragédiája az egyszerű embernek, aki dolgozik s munkájáért nem kap ellenértéket. "Yank", a hajófűtő, az izmos, szélesvállú, abban a tudatban él, hogy ő az élet ereje, mert hiszen dolgozik. Egy nap a hajótársaság elnökének finom idegzetű, idegesen bájos és önző leánya kíváncsiságból lemegy a hajó mélyébe a fűtők közé s Yank láttára, felriadva azt kiáltja. "Szőrös majom!" Yank gondolkodni kezd. A leány kihívó megjegyzése felbillentette lelke egyensúlyát. Ösztönszerűleg megsejti a társadalmi különbség végzetes tényét. Elveszti önbizalmát s bosszút forral a herék ellen. Elkerül a newyorki Fifth Avenuere s a nagyváros sétáló gazdagai úgy hatnak rá, mint bábfigurák. Egy rendőr letartóztatja s elveri. Börtönbe jut. Egyik cellatársa a New York Times hírét olvassa, amely az I. W. W.-ról (International Workers of the World) szól. Mikor Yank kikerül a börtönből, felteszi magában, hogy ehhez a munkás szervezethez csatlakozik, amely különb életet akar teremteni a mai élet helyén. Tagnak jelentkezik. Ám a munkások nem bíznak benne, kémnek nézik s központi irodájukból kidobják. Kétségbeesik. neki nincs helye az életben? Senki sem akarja, Elvetődik az állatkertbe s megáll egy ketrec előtt, amely mögött a gorilla vigyorog rá. Felderül. Ez a testvér! Ez a szőrös majom! Ez végre meg fogja érteni! Kinyitja a ketrec ajtaját, megöleli a gorillát, de a szörnyállatnak olyan az ölelése, hogy megfojtja Yanket. Önmagával folytatott harcában a kétely, a gyűlölet és a reménytelenség állomásait érinti a darab hőse. Szókincse gyatra, durva, faragatlan, de úgy érzi, hogy a munka tartja a vállán a világot s tragédiája tulajdonképpen akkor indul meg, amikor a gazdag leány gúnyos megjegyzése belehajszolja a gondolkodásba. O`Neill pesszimizmusának legmarkánsabb megnyilatkozása a "The hairy Ape". Nem lát kivezető utat a teremtő, a dolgos ember részére s a megoldás a legborzalmasabb vád mindazzal szemben, ami él.

(Cleveland, O.)