Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi Figyelő · / · Karinthy Frigyes: Francé: Növények élete

Karinthy Frigyes: Francé: Növények élete
2.

Francé, a magyar származású botanikus, szép könyvében ("Növények élete") valahol a kettő között helyezkedik el. Új, egyéni természet bölcseletig nem jut, nem is igyekszik; általános bölcselkedésében is még sok a "bölcselkedés," az a kissé émelygős dagály, ami a hírneves német "népszerűsítő" előadás módjában a képekkel vetített tudományos színházak kikiáltójának bosszantóan kenetes hangjára emlékeztet. Francé pátoszában több az ízlés - ő inkább romantikus, a szemléltetett természeti csodák szépségei fölött való lírai természetű elragadtatásának hangsúlyozásával. A közlés tökélyét, azt a fokot, ami a "valóság regényé"-nél, ugylátszik, ugyanaz, mint az epikánál: hogy a jellemzés fölöslegessé tegye az értékelést, nem éri el úgy, mint Fabre például, aki "Mémoires entomologique"-jében a rovarok életét ábrázolva, az olvasóra bízza, hogy álmélkodva s elragadtatva kiáltson fel, biztos lévén a dolgában. Pedig az anyag amit Francé feldolgoz, izgalmasan érdekes, még annak számára is, aki nem teljesen laikus a néma és mozdulatlan élet-testvéreinknek világában - szinte szeretné az ember, ha a reflexiók helyett is adatokat kapna. De Francé, dicséretes ambícióval, ragaszkodik hozzá, hogy puszta szemléltetés helyett szemléletet adjon, azt és annyit csak, ami és amennyi példának elég, hogy felfogását igazolja. Viszont kár, mondom, hogy ez a felfogás nem olyan eredeti és izgalmasan újszerű és meglepő, mint a példák, - az egyensúly felborulásának az a különös helyzete áll elő éppen ezért, hogy az olvasót jobban gondolkodóba ejtik a felsorolt tünemények, mint a törvény, amit az író alkot - a példák tanulságosabbak, mint a tanulság, amit levont belőlük. Francé természet bölcseleti felfogása tulajdonképpen a fejlődéstan ortodox forrásaiból táplálkozik - vörös fonala a célszerűségi elv. Igaz, hogy könyve meggyőzően igazolja ennek az elvnek helyességét, - a dolgok fogaskerékszerű egymásba kapcsolódása, különösen a rovaroknak és virágoknak szinte szinbiozis-formájú egymásra utaltságával, valóban döbbenetes a növények világában - sokkal szemlélhetőbb és nyilvánvalóbb, mint egyebütt. E kapcsolódás megkapó érzékeltetése legerősebb oldala Francé-nak - s ezenfelül a végső kicsengés, amit, példákon túl, mégis elvisz magával az ember, mint a könyv tulajdonképpeni mondanivalóját, amit ilyen határozottan talán éppen Francé gondolt el először: hogy a növényvilág nem atavisztikusan tengődő kezdetleges formája az életnek - a fajták csodásan bonyolult intelligenciáját megértve nem ősanyát, hanem egyenrangú, sőt bizonyos tekintetben fejlettebb testvért kell, hogy felismerjen benne az állati és emberi formát öltött élet - testvért, ki együtt nőtt fel, együtt fejlődött velük s a maga birodalmában éppoly tökéletes, mint emezek.