Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi Figyelő

Komlós Aladár: Bálint Imre: Alfa

Mikor Alfának gyilkolnia kell a háborúban, sőt részt kell vennie egy bajtársa kivégzésénél, fájdalmas őrültségében megérti a bajok gyökerét. Elpártoltunk Istentől, a puszta vegetatív életműködések jámborságától s az ördögé lettünk, a gondolkodásé. ...ezer éveken keresztül okokat kutattatok és válaszokat vagy sejtéseket állítottatok fel mint bálványokat és imádtátok, hogy nem is akarjátok, mert hiszen pont ebben akartatok az állattól különbözni...különböztök is, az áldóját...igen, talán a közvetlenség az istenség, és ez a sok keresés: a tudás, az ördög." Alfa kitépdesi magát ebből a gennyes, komplikált, ördögi civilizációból és - egy mellékmondat villanásában - megjósol egy istenkereső új kultúrát.

Tehát rousseauizmus. Bálintnak brutálisan tudnak fájni a dolgok, hát eszméletlen pihenést álmodik.

De mire az olvasó eljut odáig! Események, amelyek inkább egy önéletrajz esetlegességeiként, mint egy kompozíció elemeiként hatnak. Meghatározatlanul félszeg, dilettáns fejezetek, - az olvasónak néha erősen össze kell szednie magát, hogy le ne tegye a könyvet. Többnyire az az érzésünk, mintha kéziratot olvasnánk, - nyers és főtlen élmény szaga van az oldalaknak. Úgy látszik, a pongyolaság semminek sem veszi el annyira az ízét, mint a közvetlenségnek. Egy másik baj az, hogy Bálint, akárcsak a hőse, olyan féktelen, vad hőséggel reagál a dolgokra, hogy ezeknek a nyugodt epikus képe megsemmisül s csak a lélek hatalmas reakciója: a dolgok plaszticitását felfaló érzés vagy reflexió marad meg. Ez persze nem volna baj, ha az író így is mutatná be nekünk a világot, ahogy ő felfogja: érzésekben és gondolatokban. De Bálint nem mert még eddig elég radikálisan elszakadni a hagyományos regényírói formáktól s a világ tükörképét erőlteti. Így jön létre például a regény elején egy "bohém" mulatság bántóan félszeg rajza. Ezt a fejezetet bármelyik újság tárcaíró jobban megcsinálja. De Bálintnak nem adatott meg a felszínen maradni. Hiába türtőzteti magát, bele-belesüllyed a mélybe - és ezzel megzavarja a felszínen ringó tükörképet. (A regény naturalizmus és expresszionizmus között tétovázó felemásságának jellemző tünete, hogy Sztinkics és hasonló nevű emberek közé helyezi a valóságos neve helyett Alfának nevezett hősét.)

Lesz-e mersze és ereje hozzá, hogy megtalálja az ő életére szabott formát, Néha meglepő szuggesztív lírai erejű részletek vannak a könyvében (például egy vén utcai nőnek a képe), - el tud kapni érzéseket, amelyet eddig még nem fogott meg senki, az érzések, melyek átmentek rajta, gazdag asszociációs kép-anyagot raktak le a lelkében s ahogy az élet tragédiáját átéli, abban van valami barbár őserő. Mert dilettantizmus és - igen - őserő keveréke ez az ember.

A magyar vidéken találni néha efféle vadzseniket, akik, mintha cáfolatai volnának a közfelfogásnak, hogy a józan, realista magyar nem képes vallásos élményekre: de rendszerint elkallódnak, - mintha nemcsak csiszolatlanok, de csiszolhatatlanok is volnának, mintha ezeken a különös drágaköveken nem idegen anyag volna a sár, hanem lényeges és elválaszthatatlan alkotórész. Vajon Bálint ereje le fogja-e tudni gyűrni a hozzátapadó dilettantizmust?

Az "Alfa" Bécsben jelent meg. Bálint állítólag Amerikában él.