Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 18. szám · / · Fülöp-Miller René: Az ismeretlen Dosztojevszkij

Fülöp-Miller René: Az ismeretlen Dosztojevszkij
Dosztojevszkij irodalmi hagyatéka

Dosztojevszkij irodalmi hagyatékának abban van a tulajdonképpeni értéke, hogy csak hátrahagyott írásaiból és leveleiből tudjuk meg a költőnek azt az eredettől való szándékát, hogy miként Balzac és Zola: monumentális regény ciklust alkosson. Terve sohasem került megvalósításra. A "Félkegyelmű" befejezése után "Atheismus" címen egy új, az egész emberi létet felölelő művet akart írni Dosztojevszkij. Később azt a címet szánta neki, hogy: "Egy nagy bűnös élete." Immár fölfedezett jegyzőkönyvekből kiderül, hogy még nagy regényei: "Az ördöngösök," "Az ifjú" és a "Karamazov testvérek" is tulajdonképpen csak annak a soha meg nem valósult hatalmas ciklusnak részei. Ennek megállapításával azonban a most megtalált valamennyi többi töredék és terv vázlat s még a látszólag jelentéktelen följegyzések is, különös nagy fontosságot kapnak; mert a tervezett nagy regény keretében eredetileg nekik is meghatározott hely volt szánva. Az egésznek az elképzeléséről ennélfogva csak most és csupán e kiegészítések által kapunk kellő képet. Maga Dosztojevszkij rendkívül jelentőséget tulajdonított több regényt magában foglaló tervezetének és barátainak írt leveleiben többször említette, hogy halála előtt még ezt az utolsó művét szeretné megírni és benne mindazt elmondani, ami közölnivalója még van.

A nemrég megtalált töredékek és változatok most a már régebbről ismert nagy regényekkel egyetemben lehetővé teszik az egész monumentális építmény eredeti tervének rekonstruálását. Egyben mód adatik általa, hogy minden idők egyik legnagyobb költőjének alkotó munkájába újabb betekintő résekhez jussunk. Vannak más művészek is, kiknek munkái keletkezési folyamatát követni tudjuk bizonyos fokig; senki sincsen azonban, kinek költői alkotásában a lélekműködés folyamatába annak legmélyebb rejtekéig annyira be tudnánk hatolni, mint Dosztojevszkijébe.

A regényeihez készült tervezetek már kézírásuk sajátosságával egy és más psychológiai érdekességet árulnak el; a széljegyzetek és rövid följegyzések, melyek keresztül-kasul járják kéziratait, a fogamzás pillanatától végső művészi kialakulásukig pontosan mutatják a cselekmény és az alakká válás fokozatos fejlődéseit. Gondolatainak haladó menetét egyugyanazon füzetben, mintegy egymás fölé rétegbe rakottan szerette megrögzíteni Dosztojevszkij, úgy, hogy az egész drámai felépítés egyetlen tekintettel befogható. Gyakran azután stratégiai hangzású "utasítások" találhatók kézirataiban; mert Dosztojevszkij szükségesnek érezte, hogy termő lelke minden legkisebb mozdulásáról is pontosan számot adjon és azért ara törekedett, hogy anyagát mindig határozott kategóriákba foglalja. Gyakran fölírással látta el kéziratait. "Most krónikás regényt írok," mondja egyik alkalommal, "a la Turgenyev-regényt," mondja más alkalommal. Majd ismét "a la Tolsztoj-regény"-ről vagy "a la Gil Blas-regény"-ről beszél. - "Ez idő szerint egy a la anti-Turgenyev-regény`-en dolgozom", jelenti egyszer és egy "Anti-Tolsztoj-regény" tervével is foglalkozik. Majd ismét kövérbetűs ilyen fölírások következnek: "Gyakorlati program," "Folytatólagos megjegyzések" vagy. "Kompozícióra vonatkozó megjegyzések," A kompozíció egyes részei és elemei" vagy: "Gondolatok és alapelvek," "Az anyag elrendezése és fölépítése." Néhány jegyzete fölé azt írta: "Alapvető és végleges megjegyzések."

Noha szokása volt Dosztojevszkijnek, hogy minden nagyobb munkájának megkezdése előtt ilyen pontos utasításokat rögzítsen meg, többnyire mégis nem sokkal utána annak szükségét érezte, hogy mindent félbehagyjon és a következő lapon mindent egészen újra fölépítsen. Gyakran ötször, hatszor is megesett ez egymás után, minekelőtte a végleges fogalmazásba kezdhetett volna. De még miközben ezen dolgozott is, szakadatlanul áradtak felé az új gondolatok, melyeknek nyomai a kézirat közepén elszórt felkiáltásokban és sajátságos jegyzetekben maradtak meg. Miközben épp azon volt, hogy valami anyagnak alakot adjon, egyidejűleg új elbeszéléséhez alkalmas gondolatok támadtak benne, melyeket azután vagy a fő témával pszichológiai összefüggésben használt föl és variánsokká dolgozott ki, vagy pedig elkövetkező költői munkák tárgyává és alakzataivá alakított. Dosztojevszkij mostanában fölfedezett jegyzőkönyvei tele vannak írva olyan tervekkel és mellék alakokkal, melyek nagy regényein való dogozás közben bukkantak föl a költő képzeletében és melyeket ő azután megrögzített; rendkívül érdekes megfigyelni, hogyan fejlődnek utóbb e futólag felvázolt alakokból fokonként valamelyik későbbi regényének hősei.

Míg azonban regény alakjainak végleges kialakításával elkészült, addig mindig hosszú és egészen különös előmunkálatot kellett elvégeznie. Gyakran fordulnak elő jegyzőkönyveiben egyazon lapon későbbi és korábbi fejezetekből való jelenetek, nem egyszer egymáson keresztbe írva és elbeszéléseinek legkevésbé várható kombinációit szolgáltatva. Egyazon jellemhez számtalan vázlatot készített; mindannyi ugyanazt az alakot ábrázolja, de mindannyiszor mások, gyakran teljesen ellentétesek a tulajdonságai. Az egymástól teljesen különböző jellemábrázolásokat közvetlenül egymás mellé rajzolta és egymás ellen fordította. A helyzeteknek ebből a sokféleségéből és a különböző ábrázoló kísérletekből kerekedett ki azután a végleges alak. de mint a kész műből kiderült, még ez az alak sem felelt meg teljesen annak, amely eredetileg a költő szeme előtt lebegett; mert személyeinek végleges alakját nem egyszer az anyagi gond kényszere vagy a kiadó sürgetése határozta meg.

Szolovjov, a költő meghitt barátja, ki Dosztojevszkij dolgozó-módszerét legmegbízhatóbban írta le, ezt írja róla:

"Abban a beteg és levert állapotában nemcsak lelkileg, hanem testileg is egyre jobban elfáradt. A dolgozás nehezére esett és lassan alkotott. Türelmetlenül várt regényét előre volt kénytelen eladni, a szerkesztőség sürgette, hogy minél hamarabb leküldje kéziratát. Az állandó hajszoltság ingerelte, fölizgatta, úgy, hogy a kelleténél nagyobb sietséggel dolgozott, az elbeszélés elejét elküldte és utóbb, miközben a folytatás megírásával sietett, gyakran elfelejtette, hogy mivel kezdte a regényt. A cselekmény bonyolódása közben hol itt, hol ott támadt szüksége némi változtatásnak, de lehetőség már nem volt rájuk, mert a könyvnek esetleg átdolgozást kívánó részei már többnyire ki voltak nyomtatva. Így azután olykor különös és furcsa epizódok kerültek a történetbe; általában pedig meglehetős alaktalan és semmiképp sem gondosan megdolgozott munka lett a regényből."

"Irodalmi életemben - beszéli maga Dosztojevszkij - túlságosan is gyakran megesett, hogy valamelyik regényemnek vagy elbeszélésemnek egyik fejezete már a nyomdában volt, mikor a vége még a fejemben kísértett, holott másnapra okvetlenül meg kellett írnom..."

Így azután sok olyasmi vázlataiban és utasításaiban ragadt meg, aminek megvalósítására már nem jutott ideje és azért mindig arról ábrándozott, hogy milyen csodálatos dolgokat tudna ó írni, csak megvolna hozzá a szükséges szabadideje. S megint Szolovjov beszéli, hogy egyszer "Az ifjú"-ról írt kritikája után, amelyben ennek a regénynek szép elgondolására és számos kiválóságára rámutatott ugyan, de hibáiról sem hallgatott, ellenségesen és ingerülten fogadta Dosztojevszkij. "...Olyan heves vélemény eltérésre került közöttünk a dolog, - írja Szolovjov, - hogy fogtam a kalapom és távozni készültem. Dosztojevszkij azonban nem engedett, lezárta dolgozószobája ajtaját, igazolni kezdte magát és azt igyekezett bebizonyítani, hogy tévedtem a kritikámban. Kritikám az agg Ivanovics Makárra, Dosztojevszkijnek egyik kedvelt alakjára vonatkozott. Dosztojevszkij erre Ivanovics Makár alakját kezdte megmagyarázni és azóta persze már nem tudok elfogultan ítélkezni "Az ifjú"-ról, mert immár nemcsak azt az alakját ismerem, amelyben később nyomtatásban megjelent, hanem azt is, amelyet a költő eredetileg szánt neki. Talán két óra hosszat vagy még hosszabban beszélt Dosztojevszkij és nagy kár, hogy nem volt jelen gyorsíró, aki szavait pontosan lejegyezte volna. Ha az, amit akkor elmondott, az olvasók elé kerülhetett volna, a leghatalmasabb és legköltőibb vízióban lett volna részük, melyet művész valaha felidézett."

De csaknem minden hősével olyanféleképpen járt Dosztojevszkij, mint Ivanovics Makár alakjával. igazán egyikről sem tudni, hogy az alkotói ábrázolásnak melyik fokán akadt volt meg, mikor szerzője a kéziratot kénytelen-kelletlen nyomdába küldte. Hogy a költő milyeneknek álmodta meg alakjait, hogy milyen alakot akart adni nekik az első fogamzás hevületében, arra immár megfelelnek első tervvázlatai. És csodálkozva állapítja meg az ember, hogy a felvázolt alakoknak némelyike jóval plasztikusabbra és meggyőzőbb művészettel volt megmintázva, mint azok az alakok, amelyekbe utóbb, könyvének gyors megírása közben, belehajszoltatta elképzeléseit a költő.

Figyelmet érdemelnek Dosztojevszkij kézirataiban azok a jegyzetei is, melyek a nyelvi szabatosságra való állandó törekvését bizonyítják. Mert Dosztojevszkijnek talán mindenki másnál több kijutott abból a "csak a nemes, csak a kiválasztott lelkekre rámért szenvedésből," hogy teljes egészében a gondolat szinte sohasem alakulhat át szóvá. Örökké gyötrődnie kellett a "helyes" kifejezés megtalálásáért és mivel orosz költő volt, annál kegyetlenebbnek tetszett neki a formai ábrázolással való viaskodása. Maga mondta egyszer: "Nincsen európai nyelv, amelyen olyan nehéz volna az írás, mint az oroszon." Jegyzőkönyveiben a rokon értelmű kifejezéseknek, a fonetikai árnyalatoknak, a szokatlan kifejezéseknek, a tájszólásbeli változatoknak és új szóképzéseknek egész sorai fordulnak elő. Különösen Dosztojevszkij szibériai idejéből való följegyzések tanúskodnak arról a szakadatlan munkáról, mellyel a költő dikciója tökéletesítésén dolgozott. Szibériában Dosztojevszkij egy külön füzetbe mintegy négyszáznyolcvanat gondos írású és megszámozott betoldást jegyzett. Jellemző, népies szólásmódokat, közmondásokat és dalokat, melyeket fegyenc társaitól hallott. Az abból az időből való jegyzőkönyvek lapjain a szibériai börtönöknek szinte a teljes zsargonja megmaradt; ennek a szókincsnek utóbb sokszorosan hasznát vette regényeibe a költő.

Másik érdekes anyaga a hagyatéki kéziratoknak a grafológiai furcsaságok tömege, mely a költő psichológiájára nézve szintén igen jellemző adatokkal bővelkedik. Írásainak szélén, de gyakran benn a szövegben is sűrűn fordulnak elő William Blake-re emlékeztető tollrajzok és folyton ismétlődő tulajdon nevek kalligrafikus gyakorlásai. Fölszínesen nézve úgy teszthetnék, mintha e firkálásoknak és rajzvázlatoknak egyáltalán semmi közük sem volna a kéziratok tartalmához; ha azonban gondosan tanulmányozzuk Dosztojevszkij művészi alkotó munkáját, akkor e különféle grafikai elemeknek az elbeszélés menetével való mélységes összefüggésére lehetetlen rá nem ismerni. Mert azok együttvéve mind egy bizonyos eszme kialakítására irányuló kísérletnek részei, ha más-más formáját képviselik és a kifejezésnek. Miután erre rájöttünk, a kalligrafikusan lerajzolt nevek és rajzkísérleteinek többnyire gótikus motívumai mindjárt mélyebb jelentést kapnak és villanásszerűen válik láthatóvá a grafikai játszadozásnak a regény típusaival és jelenteivel való összefüggése.

Legtöbbször a gótikus tornyok és ablakok sűrűn ismétlődő vonalai tűnnek fel közöttük; a jegyzőkönyvekben néhol valósággal elborítják a kéziratot és gyakran egész lapokat töltenek meg, úgy, hogy a szöveg azokon a helyeken szinte mint mellékes valami húzódik meg.

Honnan kerültek a gótikus motívumok és mi a jelentésük? Annyival meglepőbbek, mert Dosztojevszkij regényeinek keletkezése idején a realizmus korszaka volt uralkodó az orosz művészetben és gótikus motívumok befolyása sehol sem jelentkezett; nyilvánvaló tehát, hogy ezek a rajzok a költőnek német és francia székesegyházakra vonatkozó emlékei; azok valamikor külföldön mély hatással voltak Dosztojevszkijra. Feleségének emlékezéseiből tudjuk, hogy Dosztojevszkij, ki a világtörténelemben nagyszerűen járatos volt, csaknem rajongó buzgalommal vetette magát a középkor tanulmányozására; hogy akkoriban semmi sem érdekelte annyira, mint a boszorkányperek aktái, a "Danse Macabre" és az inkvizíció története s hogy különösen a gótika, annak a kornak építészeti és stilisztikai kifejeződése, valósággal művészi elragadtatásba ejtette Grigorjevna Anna beszéli, hogy Dosztojevszkij valósággal lelki önkívületben állt meg sok óra hosszat a kölni dóm és a gótika egyéb emlékei előtt. Akkori benyomásai nyilván sohasem törlődtek el és a gótikus ablakok meg tornyok motívumaival ezeket a forma emlékeit akarta fölidézni és emlékezetből újra megrajzolni s megtermékenyítő hatásuknak újra kitenni magát. Ha már most, különösen a "Karamazov testvérek"-hez készült kéziratú terveken, középkori építészeti és ornamentikus motívumok hű visszaadására törekvő kísérletekkel találkozunk, akaratlanul is megsejtjük a kettőnek egymással való összefüggését: ami a rajzokban vonalasan jut kifejezésre, az a "Nagy inkvizitor" drámai jelenetének tervezetiben alakra váltan jelenik meg vagy dialaktikai fejtegetésekké nő meg, mint a Karamazov testvéreknek, Ivánnak és Alyosának párbeszédeiben. Dosztojevszkij rajzai tehát bizonyos értelemben azoknak a költői gondolatoknak vonalban kifejeződő egyértékesei számába mehetnek, melyeket az idő szerint éppen alakba készült önteni. A gótikus rajzokon túl azután még arckép vázlatok is előfordulnak Dosztojevszkij jegyzőkönyveiben; ezekkel a vázlatokkal a költő vagy egyes regény alakjainak képét kívánta még rajzzal is megrögzíteni, vagy a tulajdon ábrázatát igyekezett megfogni.

A kéziratokban gyakran visszatérő kalligrafikai próbákat a pihenés perceiben szerette végezni Dosztojevszkij, lassú húzásokkal; legtöbbször ezek a nevek fordulnak elő közöttük: Ráhel, Mohamed és különösen Július Caesar, Caligula, Vespasianus, Tiberius, Claudius és Napóleon, - csupa uralkodó természetű férfiú neve, kik korlátlan hatalomra törtek. E kalligrafikai kísérletek között egy ízben ez a megjegyzés olvasható: "A hatalom és rettenet hatása." Valószínű, hogy a hősnek a tudat mélyében szunnyadó képe ezekben az íráspróbákban kapta meg első kifejezését és a lassú, gépiesen megismételt irkálás közben érlelődött lassan - ama szavak öntudatlan varázslatára fölidézetten - az alak és lett egyre plasztikusabb, mígnem végre magában a regényben nevet és végleges alakot kap. Az ábrázolt jelenetek és események is egyre láthatóbbakká lettek ezenközben, amignem sokszoros átdolgozás és tisztába írás után teljesen életszerűekké alakultak. Legjobban az "ördöngösök" kézirataiban követhetni ezt a folyamatot; bennük egész lapokat Július Caesar és Caligula nevének gondos kalligráfiai leírása tölt meg; a közbül foglalt és a párhuzamosan ballagó vagy ezeket a szépírási kitöréseket követő szövegben ezenközben kicsirázik és megnő a regény főalakja. Eleinte Necsajevnek, egy ismert forradalmárnak a neve jelzi a hőst a kéziratokban, később már mint "fejedelem" jelenik meg és ugyanakkor felbukkan annak az uralkodó természetű embernek, ki azután Sztavroginban kapja meg végső alakját, az első jellemzése is.

De nem csupán ezek a grafológiai furcsaságok a feltűnőek Dosztojevszkij kézirataiban, van azokban még sok egyéb különösség is. Ilyenek a sorok közepébe ékelt, tisztára önéletrajzi följegyzések is. Különösen érdekesek közöttük azok, melyek a költő epilepsziás rohamaira vonatkoznak és melyek a szibériai jegyzőkönyvekben kezdve az utolsó följegyzésekig Dosztojevszkijnek csaknem minden kéziratában visszajárnak. Mert a költő, kinek orvosai közlése szerint nagy volt a hajlandósága önmagának hypochondriás megfigyelésére, úgy látszik, hogy rohamairól valóságos naplót írt; hiszen ilyen rohamainak egész munkásságát meghatározó jelentőséget volt kénytelen tulajdonítani, mert legmélyebb lelki élményeit és látomásait épp annak az izgalmi állapotnak köszönhette, amely ilyen rohamait megelőzte.

Ha tehát ugyanazokban a füzetekben, amelyekbe irodalmi ötleteit írta, közvetlenül melléjük, sőt gyakran magába a vázlatok szövegébe pedáns pontossággal bejegyezte epilepsziás rohamait is, talán az volt vele a szándéka, hogy nyomára jusson annak a különös és általa annyira érzett összefüggésnek, amely betegsége és költői alkotómunkája között volt. Mindenek előtt azonban az derül ki ilyen följegyzéseiből, hogy helytálló az a már eddig is ismételten hangoztatott nézet, hogy Dosztojevszkij életében az alkotásban leggazdagabb időszakok egybeesnek a "prodromal-állapot" epilepsziás "aurá"-ival. Ezért aztán Dosztojevszkij, ki erre a titokzatos összefüggésre kétségtelenül ráismert, miként az ókor költői és jövőbe látói, az Isten ajándékát látta epilepsziás rohamaiban, és ő, ki számára az alkotó munka a magasabb rendű élet egy nemét jelentette, az alkotás tényének titokzatos módon kedvező rohamokat megelőző érzésállapotot a legnagyobb boldogság állapotának érezte.

A rohamok följegyzésében Dosztojevszkij bizonyos szabályossággal járt el. Mindannyiszor megadja roham pontos idejét és jellegét, az tudniillik, hogy súlyos természetű volt-e vagy könnyű. Néha az időjárásról is ejt néhány szót, mert úgy tetszett neki, hogy rohamait az atmoszféra is befolyásolja. Végezetül az a többnyire sztereotip megjegyzés következik, hogy mekkorát haladt a regénye. Hébe-hóba az adatszerű száraz följegyzésen túlmenő leirását adja rohamainak. Olyankor annak egész lefolyásáról beszámol, annak minden mellék körülményeiről. Abból az időszakból való jegyzőkönyveiben, mikor "Az ifjú"-n dolgozott, a számos irodalmi és publicisztikai ötlet között van ez a följegyzése: "Éjjeli félegykor megérzés. Alig hogy megsodortam cigarettámat és leülte az asztalhoz, hogy két lapnyit írjak a regényből - határozottan emlékszem rá - a szoba közepén végigvágódtam. Negyven percig tartott ez az állapot. Mikor eszméletre tértem, a félig kész cigaretta még a kezemben volt."

Jegyzőkönyvei, kivált az 1869-ből való olaszországiak és drezdaiak, azután az 1873-ból, 1874-ből és 1875-ből, tehát abból az időből valók, melyben a betegség, úgy látszik, a legalattomosabban üldözte és rohamai néhány heti, sőt gyakran néhány napi időközben ismétlődtek meg, tele vannak az ilyen fajta följegyzésekkel. Különösen jellemző a jegyzőkönyveknek egy lapja, amelyet csaknem elborítanak a betegségére vonatkozó följegyzések: "Az idő változó, eső, hideg," majd: "Pénzt nem küldtek, nem tudom, mikor kapom meg. A regény három fejezetét megváltoztattam. Éjszaka nehezen megy a munka, vértolulás. Az éjjeli munka rossz következéseitől tartok, szélhűdés." - Ezután időszerű eseményekre következik néhány megjegyzés és nyomban utánuk, miközben új rohamra várt, egy új elbeszélésnek hirtelen fölmerült ötlete: " Egy író regénye". De ez az ötlet nem került kivitelre. Betegségére vonatkozó számos följegyzés akad még főként "A kétéltű Goljadkin" idejéből való korábbi jegyzőkönyveiben, azokban is új ötletek és gondolatok közvetlen közelében, amivel a költő művészi alkotó munkája és betegsége közti összefüggés szemel láthatóvá válik.

A kézirataiban foglalt egyéb megjegyzések ismét tisztára életrajzi természetűek. Sok olyan följegyzésre akadunk például a szövegben, mely felesége és gyermekei egészségi állapotára, mindennapi gondokra vonatkozik, szomszédságukban pedig naptári jegyzetekre és a kiadásokat és az adósságot számon tartó följegyzésekre. Majd ismét értelmetlen számsorok, összeadások és számvetések, melyek közül egynémelyikről kiderül, hogy irodalmi vállalkozásokra vonatkozó kalkulációk; köztük egy helyütt - az "Ördöngösök" terv vázlatai között - kísérlet annak a nyereségnek kimutatására, melyet Dosztojevszkijnak egy tervezett folyóirata hajtana akkor, ha sikere lenne. Ha mindezeknek a jegyzeteknek psichológiailag ilyen megragadó zűrzavarban az életéért és művészetéért keményen viaskodó embert ismerjük meg, egyéb életrajzi bejegyzései, kivált az olyanok, melyek egykorú eseményekre és közvetlen élményekre vonatkoznak, azt mutatják, hogyan folytatja létét Dosztojevszkij elbeszéléseinek kompozíciójában az élet valósága.

Így tehát Dosztojevszkij kéziratai sajátos módon az egész egyéniségét feltárják ennek a nagy költőnek.

(Bécs.)