Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 18. szám · / · Ignotus: Irodalom - vagy: a kisfiú s a kis öreg

Ignotus: Irodalom - vagy: a kisfiú s a kis öreg
II.

A villamos odaért a szerkesztőség tájékára, a Hoffmannsthalos kisfiú rég leszállt, itt leszállok én is. A portásnál levél vár, melyben barátom kér, ne haragudjam, de valami szamár konferencia még egy órára lefogja. Fél hét helyett csak fél nyolcra lehet itt, menjek fel szobájába, asztalán van konyak, cigaretta, találok olvasnivalót s ha ez óra alatt végre meg akarnám írni összes műveimet, mellette van az írógép. Nekem azonban nincs kedvem felmenni a sötét vasárnapi redakcióba. A sarki kocsmán mustot láttam kiírva, az egy órát inkább ott töltöm. A füstöt itt is mellre lehet szívni, - afféle kocsis kocsma, konflis kocsis, jobb fajta sofőrnek derogálna. Egy nagy bolthelyiség az egész, a falakon vicces felírások, a zöld asztalokon ragad a sörlé, a söntés mellett tűzhely és konyha asztal, a s kocsmárosné ott metéli a hagymát a gulyás számára. "Szolgáld ki magad és fizess előre" ez itt a rend; az emberek békések és nehézkesek; a székálló legény csöndes és serény, a gazda barátságos, a sor friss, a must már erősen sturmol, vagyis forr és savanyodik. De azért kérek belőle egy fertályt, s megnézve, nem ülök-e bele valamibe, letelepszem az egyetlen üres asztalhoz.

A szomszédból szívesen koccintanak vissza, mikor köszöntöm őket, s a kis emberek félhalkan folytatják beszélgetésüket. Munkásfélék, kéziparosok...a fali fogason lógó újságok is erre vallanak; kommunista és nemzeti-szocialista munkás újság, egy Kronenzeitung, egy Extrablett s ezenfelül - ez nyilván a kocsmának jár - a Gastwirtenzeitung. Senkise nyúl feléjük, a vendégek mind ismerősök egymással s eltársalognak együtt vagy átkiabálnak a kocsmárosnéhoz. Jönnek, mennek, nem sokáig maradnak; éppen csak egy-egy messzelykére tértek be.

De belép egy, kiről már az ajtóban meglátom, hogy vacsorázni jött. Sőt biztos, hogy az én asztalomhoz fog ülni. Kis öreg úr, a kocsmáros Herr Doktornak szólítja s előre köszönti. Ő kedvesen köszön vissza, tőlem szemmel kérdezi, mellém ülhet-e s úgy felöltőstől ül le, maga mellé egy székre téve puha kalapját s az újságokat és füzeteket, miket magával hozott. Tiszta és rendes ember, fél kesztyűjét is, mely egyik kezén még rajta volt, lehúzza, s az egész párt maga mellé teszi az újságokhoz. Kétsoros ulszter-felöltőjének felső zsebéből fekete papírtokot húz ki, pápaszem-tikot. Ezt az asztalra fekteti jobbja mellé, aztán felkel s odamegy a sörös székhez, hol kurta-korcsmai nyalánkságok. hering, szardellás gyűrű, kvarglisajt, disznósajt, szafaládé kolbászok és füstölt oldalasok vannak kirakva.

Mondom: tiszta és rendes ember. Tisztességesen öltözött, csak egy kicsit avultan; a vastag felöltő alatt egysoros fekete zakó, lábszárán sötét csíkos nadrág, magán a lábán csontgombos bőrbetétes fekete borjú bőrcipő, még a gyártást is megismerem: svájci Bally. Haja még eléggé mélyen őszbe hajló barna, baloldalt elválasztva. Bajsza is van. tömött, fehér, ajkára fésült, mit a század elején angol bajusznak hívtak. Reggel borotválkozhatott s maga kezével, mert állán meg van vágva. Füle, mely valaha friss és kicsi lehetett, öregesen megnyúlt cimpájában. Kezén dagadnak az erek, mutatkoznak már az öreges pettyek, de körme kipiszkált s a bőr nem nőtte be. Mikor még az asztalnál ült, meglátszott, hogy áthajtós puha gallérja magasabb, mint most szokás, s legalul két sarkában van nyakkendője alatt összetűzve. Ez a nyakkendő zöldes-kék skót selyem, amilyet ma már nem viselnek, egy kicsit feslett, egy kicsit maszatos, de gyakorlottan van matrózba kötve, csak szélesebb gombra, mint ma divat. Szemügyre kell vennem, hogy meglássam, - ő igazán nem tolakszik vele.

A kocsmárosné maga hozza utána amit választott, s kést, villát s papírszalvétát ad hozzá, jóindulatú kitüntetéssel. Az öreg a helyhez képest mulatságos rendesen fog meg kést-villát, s szórakozott tűnődéssel kezd el enni. Disznósajtot eszik hagymával és ecettel s kenyérvégéből tör hozzá. Mikor ezzel végzett, kvarglisajtot tesznek elé köménymaggal, s a kocsmárosné külön kis tányéron nevetve hoz mellé egy tisztára vakart gyökér sárgarépát. Ő maga is mosolyogva köszöni meg, mint aki tudja, hogy elnézők bolondságaival szemben, s ugyanolyan elgondolkozva metélgeti, tördeli és eszegeti tovább a sajtot, a kenyér végét s a répát. Mindehhez megiszik előbb egy pohár sört, aztán egy fertály mustot s legvégén egy kupica szilvóriumot. s hogy mindezeken átesett, revolver-zsebéből ezüst tubákszelencét húz elő, régi bécsi mívűt, fedelét felpattantja, s cigarettát készül belőle kihalászni. De meggondolja, int a székálló legénynek, ez hátranyúl a polcra, kikeres egy vékony, fekete virzsínia szivart, egy kis tányér felett gyufa fölé tartja a végét, s mikor ez kitüzesedett s a füst már a felső végén, a szalmacsőből kezd gomolyogni, a tányéron odahozza az öregnek.

Ez olvasnivaló után nyúl; előbb a Pressét nézegeti, de inkább átfutja, mint olvassa. A vezércikkbe belepillant, a tárásnak csak címét betűzi, az egész lapot átlevelezi. Az irodalmi mellékleten a Hoffmannsthal cikke az ő szemét is megfogja. Vagy tíz sort olvas is belőle, aztán megnézi a végét, majd egy kicsit a derekát, de hamar leteszi a lapot, felveszi helyette a Neues Wiener Journalt. Ugyanígy szántja végig ezt is. A Bahr Tagebuchjával szintén nem tölt többet két percnél, s helyette egy Illustrated London Newst vesz elő. Látom a levelezésén, hogy a Chesterton krónikájánál állt meg. Ebbe is belenéz, ezt is leteszi; szemmel láthatóan elég volt neki.

Pedig szemében a szomjúság, az olvasó szomjúsága. Föl is kel, leveti felöltőjét, odahajtja a szék támlájára s megereszkedett kis figurája odavándorol a falhoz, a fogason lógó újságokhoz. Szemmel nézegeti a munkás lapokat, a Kronenzeitungot, az Extrablattot, de mintegy már a fogason kiolvassa valamennyit. Végre fogja a Gastwirtenzeitungot s visszaül vele az asztalhoz.

Ezt aztán elolvassa, minden betűjét. A borkezelésről, annak módjáról szóló vezércikket s a tiltakozó feliratot, mit a vendéglő iparosok szövetkezete ez ügyben a miniszterhez intéz. A mészáros ipartestület jelentését az argentínai fagyott hús behozataláról, s a receptet a gyári káposzta új savanyító módjáról. A napi újdonságokat kocsmárosi körökben történt házassági és ezüstlakodalmakról, de még a hirdetéseket is: hordókról, szénsavas ballonokról, üvegekről, zselatinról, kiadó pincékről, eladó kocsmáról. Mindent, egészen a felelős szerkesztő nevéig s a kiadó nyomdáig. Ám végre ezzel is elkészül s ebbe sem telt bele több egy negyedóránál. Az én órám is letelőben, még öt percem van, hogy megnézzem, mit csinál tovább: nos, felnyúl mellénye jobb felső zsebébe s kihúzza töltőtollat. Kupakját lecsavarja, tollát felcsavarja, maga elé papírt tesz s felöltője belső zsebéből előszed egy régi illustration-mellékletet. Francia színdarab, a derekánál tarthat, ott hajtja szét, ki és maga elé; belenéz, a papírt maga elé húzza s elkezd írni. Minden leirt mondat után felnéz a nyomtatott szövegbe. Úgy látszik, fordítja. Fordítja s nem gondol mellette semmit.

Nem gondol mellette semmit. És nem is érez semmit.

Hogy én ezt honnan gondolom?

Én sem gondolom, de valahogy érzem.

Érzem, hogy tíz év múlva, ha élek, én is ilyen kis öreg leszek.