Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 12-13. szám · / · Figyelő

Nagy Lajos: Karin Michaelis: Hét nővér

Génius kiadás

Hét nővér életet foglaltatik e könyvben. A nővérek: Laura, Alvilda, Ville, Gitte, Raguhild, Sidse-Rose és Liza. Laura egyetemi tanár felesége, Alvilda özvegyasszony, Ville bába, Gitte leány és művészettörténész, Raguhild operaénekesnő, Sidse-Rose orvos felesége, Liza gazdag gyáros felesége. A regény formája a nővérek egymáshoz írt levelei s az egyetemi tanár két rövid naplótöredéke. Azt hinné az ember, hogy e forma miatt nehéz olvasású a regény s hogy szaggatott, azaz nem bír a regény természetes folyamatosságával.

De az első két-három levél elolvasása után már éreznie kell az előítéletes olvasónak, hogy kellemesen csalódott. Két-három levél elolvasása már csábít, vonz a többi felé. A különös forma csakhamar tökéletesen indokolttá is válik: a nővérek házasságai új figurákat vetnek a regénybe s így tizenkét-tizenöt egymás mellett párhuzamosan zajló életről van szó, melyek e levelek folyamatosabban már nem is adhatók elő. Sőt éppen így, levelekre bontva folyamatosabban jut tudomásunkra minden történés, mint bármely más módjával az elkerülhetetlen megszakításoknak, egyik nővérről a másikra való folytonos áttéréssel és visszatéréssel.

Benne foglaltatik e regényben mind a hét nővér élete, mégis a vezetőanyag tulajdonképpen Raguhildnek, az operaénekesnőnek élettörténete, leginkább a Gittehez írt saját leveleiben s a Gitte válaszaiban. Ez élettörténet egyszerű váza: Raguhild tizenhét éves korában szerelmes lesz Laura férjébe, egyetemi tanárba. Szóval Raguhild szerelmes a tanárba, a tanár is Raguhildbe, a leányból operaénekesnő lesz, szerelmeséé nem lehet, férjhez megy, elválik a férjétől de a tanár nem követi őt, újra férjhez megy egy fajankóhoz, aki gazdag földbirtokos (e részében tehát már "előkelőbb" irodalmi igényeket is kielégíthet a regény), megint csak elválik s végre, negyvennyolc éves korában, egy emberöltőn szüntelenül lobogó szerelem után egymáséi lesznek ő és a hatvanéves tanár. Persze csalatkoznak egymásban, akik évtizedeken keresztül már csak fantáziákban élték szerelmüket s akiknek ifjúságuk már elmúlt, csalatkoznak, elválnak s Raguhild az édesanyja szülővárosában, mélyre lesújtott fájdalmak felett megbékélt életszeretettel tölti éveit, míg el nem jön érte majd a halál. "De ne még, ne még. Engedjetek élnem, csillagok, még soká. Olyan gazdag az élet. Csodálatos élet".

Raguhild mélységesen átérzett regényalak, szerelmi tragédiája költői erővel van megírva, átérezzük azt, mélyen meghat bennünket. De általában csak jót mondhatok e műről. Számomra különösen érdekessé teszi, hogy nőíró munkája, a szó legnemesebb értelmében nőíróé. Karin Michaelis nem az olvasmányai alapján eltanult férfi szemlélettel írja az életet, a szerelmet, a férfit és különösen a nőt, hanem a gondolkodó, érző, élesen látó és őszinte, bátran őszinte nő szemléletén keresztül ismerjük meg azt a világot amelyet ő ábrázol. Ez a regénye - bizonyára a többi is - tele van részletekkel, - képekkel, megfigyelésekkel, gondolatokkal - melyeket csak nő adhat, de a nagyon okos, az egészen magas rendű emberré fejlődött nő.

Két hiányosságot tudnék csak fölvetni.

Először:

a regényben megmutatkozik az írónak a világ dolgaival szemben való akarása, Karin Michaélis a házasság intézményét a mai formájában kárhoztatja. Ez helyes, de a házasság intézményét tárgyalni az egész szocializmus komplexumból annyira kiszakítva, mint e regényben történik sok-sok jogosan fölvetett "de hát hogyan?" kérdés nélkül, nem lehetséges.

Másodszor:

az egész problémát csaknem tisztára mint lélektani problémát kezeli, elejtésével a gazdasági vonatkozásoknak. Ez ugyancsak helytelen.

No de ezzel csak azt akarom mondani, hogy éppen a célt, amelyért művét írta, kevesebb sikerrel szolgálja, mintha az élet mindenfajta jelenségeiből tudott volna anyagot venni egy egységes egész megkonstruálásához. Elismerem azonban, hogy ily jó regénynél aligha van joga a kritikusnak még csak föl is vetni, hogy mi mindent kellett, vagy lehetett volna még.