Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 10-11. szám · / · Tersánszky J: Jenő: A csóka
Képzelhettem magamban, hogy jó szüleim mennyire kétségbe lehetnek esve miattam odafönn a fészkünkben. Sőt, hogy mekkora rémületet okozhatott eltűnésem az egész csóka nemzetemben. Hátha még azt tudták volna, hova kerültem. Bizonyára inkább láttak volna palacsintának a fa tövében, mint hogy ilyen züllött társaságba keveredtem már ilyen fiatalon. Hiába, a társadalom már ilyen önzetlen. Szívesen feláldozza a legnagyobb fiát is szent elveiért.
De hát nem segíthettem nekik. Én is önzetlen voltam magam iránt és inkább belenyugodtam ebbe az életbe. Hogy egészen őszinte legyek, nem is olyan nagyon viszketett nekem, hogy visszatérjek csókanemzetem közé. Elvégre itt már tudtam, hogy nincs rossz dolgom, hogy mi vár ott rám, azt még nem. Úgy hogy lassanként kezdtem is megfeledkezni róla, hogy csóka voltam valaha.
Ezért mégsem bánom, hogy más történt. Ugyanis a fogadott szüleim s kis mostohatestvéreim még mindig nem tudták, hogy másmilyen szerzet vagyok. Hiszen pelyhes csóka és pelyhes bagolyfióka közt alig van különbség. Egyik olyan szürke kis sárgacsőrű jószág, mint a másik.
Később sülhetett volna ki színemről, formámról, hogy micsodás fajta vagyok. Mármost ha jól meggondolom, hogy még ebben a jámbor bagolycsaládban micsoda szörnyű patvart okozhattam volna. Micsoda galád gyanúkba keverhettem volna férje előtt bagolynénőt. Hozzá a baglyoknak püspöke sincs, aki magára vegye a rendcsinálást. Hát ez az!
Szerencsére nem jutott eddig a dolog. Más történt.
Lassanként odakövetkezett az idő, amikor megkezdődik minden valamire való madárcsaládban a kicsinyek fészken kívüli kapatása is.
Fönnről már rég hallottam, napközben, az odúból, hogyan hancúroznak csókatestvéreim a fa tetején. Persze, az én második családomban ugyanez éjjel történt.
Itt várt aztán a baj. Az én kis bagolytestvéreimnek úgy világított a szemük a sötétben, mint egy csomó kis rémlámpás. Míg én, a szerencsétlen nappali eredetű madár, olyan vaksi voltam köztük, mintha egy szembekötősdiben én lettem volna állandóan a hunyós. Minden szidást én kaptam a leckéknél fogadott szüleimtől s a becsületes csókacsőrömet csakugyan olyan tömpére pufáltam már, ahogy hasra bukdostam, mint egy bagolyé.
Egyedül bagoly-anyó vett néha védelmébe testvéreim előtt:
- Ne bántsátok! - szólt. - Ez a kis buta is jót fog egy rendes családban. Másként sohsem tudhatnátok, milyen ügyesek vagytok.
Persze én jól tudtam, hogy nappal én főzném le az egész családot. De nem árulhattam el. Inkább igyekeztem tanulni kettőzött szorgalommal, hogy kijavítsam a fogyatékosságomat s mondhatom, már-már sikerült.
Hanem egyszer, amint szokásom szerint, nappal, amíg a baglyok aludtak, kinéztem az odú száján a napvilágra, hát meghökkentem. Azt tapasztaltam, hogy a sötéthez alkalmazkodó szemeim úgy kápráznak, mintha nyakontörültek volna.
"Hű! Fikkom teringette! Hát ha éjjel minden bagoly közt az utolsó vagyok, most már nappal sem lehetek első. Se bagoly, se csóka ne legyen becsületes belőlem, csak valami vaksi koldus!"
Ez már sok lett volna. Úgy-ahogy már kinőttek a szárnyaim. Elszántam magam és usgyé! kiszöktem a pincelakásból. Azzal nekivetemedtem és nagy nehezen ágról-ágra felevickéltem csókanemzetem birodalmába a fa tetejébe.
Hogy mekkora riadalmat okoztam, el sem mondhatom.
Jó szüleim, testvéreim, a szomszédaink, mikor megláttak, mind majd lefordult a lábáról.
Én azt hittem, a meglepetéstől és a viszontlátáson való meghatottságtól. Pedig mindez attól a dühös bűztől volt, amit magammal hoztam a bagolyodúból.
Piha-ide! Piha-oda! Úgy szédelegtek, hahotáztak, ricsajoztak körülöttem csókarokonaim, akár nem a jövendő püspöküket, hanem valami farsangi maskaravezért fogadtak volna. Hiszen igaz, hogy szörnyen csókátlan volt még a külső formám is a bagolylakás rátapadt szutykától.
Gondolhatjátok, hogy jó szüleim nem is vártak velem nagypéntekre a mosdatással, mint holló atyafiaink az ő fiokkal. Három napig egyebet sem tettek a családban, mint engem sikáltak és a fejüket csóválták, mekkora szégyent hoztam a családomra.
De azért, a legközelebbi első ülésen maga a püspökünk jelentette be megkerülésemet az egész csókanemzetnek. Újra kijelentette, hogy a rossz környezet után annál inkább ő maga fogja ellenőrizni további neveltetésem úgy, mint a saját fiaiét.