Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 5-6. szám · / · Hatvany Lajos: Kossuth és Görgey

Hatvany Lajos: Kossuth és Görgey [+]
III.
Görgey mint fővezér

Ezt a népszerűtlenséget Görgey maga idézi, szinte kedvtelve idézi föl maga ellen. Mindjárt eleitől fogva tetszeleg a közutálatban. Emlékezzünk csak Kossuth jelentésére, melyben a schwechati visszavonulást jelenti be. Mint cukrozza a pirulát! A nemzetőrök hátráltak, ez igaz, de - s a jelentésben ezen van a hangsúly - megéljenezték az ágyúgolyót. Forradalmi időben így kell a néphez szólni. Görgey megmarad mindvégig annak, akinek heves megyei jelentése mutatja. Kíméletlen, nyers szavú - inkább taszító, mint vonzó. Igaz, hogy a sereggel nehéz dolga akadt. Ez a sereg hol a határon nem akar átmenni, hol meg kijelenti, hogy csak bizonyos időre szegődött el, ha az idő letelt, leteszi a fegyvert - van olyan megye is, mely csak a megye határait védi, azon túl a megye nemzetőrei nem mennek az Istennek sem, egy tapodtat sem. Kossuth a sereg folytonos szaporulatának elgondolásában mámorosodik, Görgey ellenben rideg szóval kergeti haza a gyakorlatlanokat. Mintha csak az osztrák rendes ármádját vezetné. Szemükre veti, hogy gyávák, megfutnak az első ágyúszóra. "Haszontalan mezei borsereg" - írja Kossuthnak a nemzet őrseregét. Ilyet a forradalmas hadak vezérének sohsem szabad leírni. Bemnek Erdélyben sem volt jobb hadserege, mégse írt le ilyet soha. De a reglement Görgey vérében van. Mint a salzburgi kaszárnya udvarán, most is olyan: "Megvárom..., hogy soha többé nem leszek kénytelen derék, bátor seregem becsületét azzal kockáztatni, hogy soraiba oly csapatokat osztok be, melyek a "magyarkák" történeti gyaláznevét előbb érdemlik meg, mint a "nemzetőrség" tiszteletes elnevezését."

Három nevezetes magyar őrmester Lengyelországban megkötözte Fiáth bárót, az osztrák érzésű főtisztet, így tértek haza s lettek a huszárjaikkal a szabadság katonái. "A haza megjutalmazta buzgó hazafiságukat, őket hadnagyokká kinevezvén - írja Görgey -, de a szolgálat szorosan kívánja, hogy azon hadtestből elmozdíttassanak, ahol ők csak a megjutalmazott engedetlen- és fegyelmezetlenség veszedelmes példái lennének." Ki ne hallaná, hogy itt a forradalom fővezére helyett a salzburgi osztrák tiszt beszél?

Ami pedig a folytonos hátrálás stratégiai elgondolását illeti, ha alapjában véve helyes volt is, itt-ott egy-egy kisebb csatavesztés, sőt egy jelentősebb, kikerülhető lett volna, ha Görgeyből a forradalom kipezsgette volna az osztrák katonai szabályokat.

Mialatt Kossuth ezerfelé agitál s a dolgokat állásánál fogva "nagyban" látja, Görgey aprólékos, pedánsan kicsinyeskedő. Emellett a legbarátságtalanabb daccal játssza Catót. Förmedvényt ír, hogy a testvérét, Istvánt, kit a világon legjobban szeretett s kit állandóan maga mellett tartott, a bizottmány előléptette. Mi jogon? Szórul-szóra idézni kell Görgeyt, hogy az ember minden célzatos szavának bántó fullánkját érezze: "általában a kinevezésekben nagy abusus uralkodik: ma például a Közlönyben öcsémnek századossá kinevezését - mondhatom - nagy megütközéssel olvastam... igen jó hasznát vehettem, de én határozottan feltettem magamban, iránt tovább semmi lépést nem tenni, mely csak távolról is a protekció színét viselné. Én tehát nem tudom, kinek köszönje meg öcsém e pártfogást... igen hajlok gyanítani, hogy kivált utóbbi előléptetése nem egyéb egy kis számításnál, meghiúsítani minden nepotizmus elleni határozott törekvésemet."

Ezek a mondatok úgy vannak felépítve, hogy ne csak az igazat mondják el, de bántsák is Kossuthot. Kossuthnak hosszú levélben kell szétoszlatnia ezeket az aggodalmakat. Hogy igenis, Görgey István - s ezt tudja az egész ország - rászolgált a kinevezésre, azonban Artúr a tiszti kinevezés jogát a Honvédelmi Bizottmány nélkül akarja gyakorolni. Hiába írja Kossuth, hogy ezt a jogot a többi seregek vezérére való tekintettel nem adhatja Görgeynek. A fővezér konok. Nem tágít. A Honvédelmi Bizottmány kiküldöttjének, Csányi Lászlónak Görgey elébb megmondja, hogy vagy érdemel bizalmat, vagy sem. Ha igen, akkor reá lehet bízni a kinevezés jogát, ha nem - így jelenti Csányi: "hajtsatok el". Amit Görgey mondott, meg is írja száz változatban. Minden szava elárulja, hogy mire törekszik. "Lajosom, erre vigyázz - írja Csányi -, katonai diktatúra jövend, vagy jöhet a világra." A leendő diktátor és Cato körül már csoportosul és nyüzsög a kamarilla. A vezér egynémely kegyencei, például Bayer József, kinek előléptetését épp Görgey ajánlja, mint megannyi kalandorok, sőt mi több - mint az akták a titkot napvilágra hozzák - kémek, besúgók és árulók is akadtak közöttük. Szóval Görgey, a jó terepismerő, nem jó emberismerő. Ez magyarázza leveleinek hangját. Ez a bécsi nevelésű tiszt el se tudja képzelni leveleinek a forradalmas magyarokra való hatását.

"A bábolnai lovakkal, csakugyan úgy látszik, mintha egy kissé furcsán bántak volna... tisztelt Elnök úrnak szándéka aligha lehetett olyan egyéneknek adni lovat, akik most már babérjaikra mennek nyugodni... Kiss Miklós alezredes, nem tudom, mire használja otthon az országnak bábolnai szürkéjét... Kiss alezredesén kívül még több jó bábolnai ló parádézik a hazatért hős gazdája alatt a pomenádon. De mindezt nem azért írom, mert a számomra - aligha tisztelt Elnök úr által kijelölt bábolnai ló csak a balszemére vak és első lábára sánta (minthogy nekem vannak jobb lovaim), hanem igenis azért, mert táboromban néhány jeles tisztnek se lova, se pénze hozzá." Görgeynek igaza van a dolog lényegét illetően, de a formában már megint nincs igaza. Mivel érdemli meg Kossuth a bántalmat és a gúnyt? Általában, mi köze Kossuthnak az egész dologhoz? Ez olyan lappália, mellyel az ország helyett dobogó nagy szívet nem szabad egy pillanatra sem izgatni.

Görgey sohse gondolt reá, hogy a visszavonulást valahogy igazolni kell az ország előtt. S míg leveleiben apróságokkal rágja Kossuth zúgó fülét, soha nem méltányolja feleletre a miniszterelnököt. A nagy miért-re sohse ad választ. Ellenben egy Kossuthhoz közel álló tiszthez így ír: "E levelekről állandó nézetem az, hogy úgy tartalmuk, mint formájuk nem méltó ahhoz az álláshoz, melyet az Elnök úr az országban, mint a hadseregben betölt... tartalmatlan polémia... mellyel még egy részeg ulánust sem lehet nyergéből kiütni." Így ír egy harmincéves ember homo novus, az országnak húsz év óta szellemi vezetőjéről, arról a Kossuthról, ki az új embert igenis nyeregbe ültette!

Igaz, hogy a visszavonulás még a vezérnek is megviseli végül tépett idegeit: "nem akasztanak fel in effigie már? Vagy talán in natura? Nagyon is csodálkoznék azon, ha a nemzetnek bizalmát még bírnám" stb.

A móri csata után még csak egy van hátra. A fővároson átvonulni a sereggel. Görgey kifogástalanul hajtja végre ezt a szomorú műveletet. Ő maga megy Vácra. A kormány Debrecenbe. A váci vezér, hogy e városból keltezett proklamációjában a császárnak felajánlkozzék, illetve hogy az alkotmány helyreállításával békét ajánljon - a kormány pedig, hogy Debrecenben detronizáljon.

Vannak, akik Görgey óvatos politikáját helyeslik s a debreceni hővéreket elítélik. Vajon belement volna-e Windischgrätz a váci alkuba, ha Debrecen nem ingerli föl? Nem valószínű.

A békepárt - Batthyány esete bizonyítja - épp úgy halálra volt ítélve, mint a háborús párt. S éppenséggel lázadó katonákkal a császár még kevésbé bocsátkozhatik alkuba, mint lázadó politikusokkal.

A forradalmas kis ország ügye eleve veszve volt. A romlás végzetét Kossuth és Görgey együttes zsenialitása sem tartóztathatta volna föl. De a két egymással szembefordult zseni siettette a végzetet. Tasso és Antonio összeütközésének tragédiája ez, mely Kossuth és Görgey személyeiben, a magyar lelkesülés és a magyar józanság összecsapásának országos, népet vesztő, szimbolikus tragédiájába szélesült bele.

 

[+] Görgey és Kossuth, írta Steier Lajos.