Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 3-4. szám · / · Szilágyi Géza: Lírai impressziók

Szilágyi Géza: Lírai impressziók
Füst Milánról, az emberről és a költőről - A Boldogtalanok felújítása alkalmából -
I.

Egynehány esztendővel ezelőtt még tanár volt a Damjanich utcai kereskedelmi iskolában: Nagy Ferenc egyetemi professzor útmutatása nyomán a magyar kereskedelmi és váltójognak egyáltalában nem elíziumi mezőin sétáltatta meg tanítványait. Nem költői ez a foglalkozás? Van olyan költői, mint teszem azt, lapszerkesztőségekben akár az úgynevezett publicisztikai munka is. De akár költői, akár nem költői: kenyeret, pontosan szólva, kenyérhéjat biztosító foglalkozás volt. A régi rómaiak, akik sokszor tudtak az irgalmatlanságnak vakító fényességű havas hegyeire fölkegyetlenedni, nyugodtan merték hirdetni - ostorcsapásos közmondásba sűrítve rideg bölcsességüket -, hogy "élni nem szükséges“. Mi nem vagyunk rómaiak, tehát költőinknek is megadjuk az élet jogát, ha módját nem is, és nem fosztjuk meg őket attól a lehetőségtől sem, hogy akár kereskedelmi iskolák rozzant katedráin is megszerezzék a tápanyagok kalóriamennyiségének azt a létfenntartó minimumát, amely nélkül nemhogy költői alkotásokat, hanem még egyszerű tőmondásokat sem lehet leírni.

Jó tanár volt-e Füst Milán? Nem tudom, bár valószínűnek tartom. A közlés fanatikusa ő, mindig és mindenhol. Úgy látszik, hogy a kereskedelmi és váltójognak magukban véve nem nagy hőfokú tételeit is, szinte szenvedélyesekké felhevítve őket, valósággal bele bírta égetni tanítványainak érdeklődésébe. Azt tudom, hogy ezek a tanítványok szerették. Ha délben egy óra után elhagyta a háborús szállásolások nyomaitól szinte megtisztíthatatlanul beszennyezett iskolaépületet és a villamosnak közeli megállóhelye felé lépdegélt, úgy követték nyomon a diákok, majd a villamosra felkapaszkodva úgy vették körül állva meg ülve, hogy szinte szemmelláthatóvá tömörült a kölcsönös szeretetnek az a fluiduma, amely fiatal gyerekszívekből egy poétaszívbe, onnan pedig megerősödve és megsokszorozódva ezekbe a gyerekszívekbe áradt hullámozva. Ezt a tanárt nem gyűlölték, nem vetették meg, nem kicsinyelték tanítványai, hanem szerették: még anno 1920. is - fontos ez a pontos dátum -, amikor a szeretet száműzve volt a legtöbb iskolából és amikor nem egy helyen még az elemistákkal is a gyűlölet főiskoláját járatták.

Az ellenőrző pedagógia talán más véleményen van, de az ellenőrző emberségesség így minősít: rossz tanár nem lehet az, akit még azok is szerettek, akiket tanított.