Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám · / · Figyelő · / · Kürti Pál: Kettős bemutató a Vígszínházban

Kürti Pál: Surányi Miklós új történelmi regényéről

Történelmi regény dicséretéül azt szokás bókolni, hogy az író kitűnően érzékelteti meg "a kor levegőjét". Holott a történelmi regénynek sincsen más törvényszerűsége, mint a nem-történelminek, ez a törvényszerűség pedig nem egyéb, mint az alakok igaz proporciója, a színek és vonalak kellő eloszlása. A "levegő" szó az impresszionizmus fegyvertárából származik és annyi igazság van benne, mint a többi zsurnalisztikus értékelő-fogalomban. A "kor levegőjét" adni, - olvasottság, adathalmozás, rostáló-munka, tisztelettudás az anyaggal szemben, - semmi egyéb. Tehát merőben technikai felkészültség dolga, mint minden művészi kérdés a gyökerében.

Surányi Miklósnál jóleső könnyedséggel ömlik minden adatszerűség regényének szerkezetébe. Alig néhányszor érezzük cikornyának vagy túl gazdag dekorációnak azt, amit Mátyás dicső-végzetes uralkodása rekonstrukciójához holt állapotból átültetett a regény eleven szövetjébe. Szilárdan áll a nagyszerű háttér, hogy plasztikus életre segítse az újabb magyar prózának egyik legtelivérebb regényhősét.

Mert Beatrix a nápolyi asszony, a nagy epikus hősök minden attribútumával ékes. Midőn hisztérikus dühvel hagyja ott kedvesét, Csáky Miklóst, a humanista (tehát meghasonlott) magyar főurat, azért, mert annak a vára (rövid pihenőre szerelmi fészket akart rakni benne), zordon, pókhálós és nyirkos, akkor az olvasó egy csapásra maga előtt látja a nagy regényhőst, a regényhősök minden szükségszerű alacsonyabb rendűségével, clair-obscur-be vesző tragikumával.

Surányi Miklós új műve minden látszat ellenére sem esik abba a hibába (amely esztétikai érzéketlenségből következő önámítás), hogy hősének "a kort" teszi meg.

A par excellence reneszánszasszony, belekomponálva a dunai tájképbe, amint minden démonoktól megszállottan őrjöng a fáradt, szemlélődő, másokért fölzaklatott, Ázsiába való nosztalgiáját sóhajtozó magyarok között, ez a legigazabb regénylehetőségek egyike.

Surányi csalhatatlan művész-ösztönnel érezte meg, hogy abból a csábosan gazdag és dúsredőzetű anyaghalmazból, amelybe belenyúlt, ezt kell kiragadnia. Ma, amikor az amúgy is problematikus regény-formának a lassú elkorcsosodása következett be, külön alapvető érdemként kell rámutatni erre. Beatrix alakja körül rögzíteni lehet, az ő testének illatától szemléltető életre kél mindaz, mi körülötte hömpölyög és morajlik, vele utat lehet törni a káoszban.

A művészi fegyelemnek remek példája az, ahogyan Surányi mindent erre az egy alakra tud vetíteni, még ott is, ahol legmesszebbre kanyarodik el tőle. Mátyás csak árnyék. Hatalmas méretű szobornak az árnyéka. Elfelhőzi, megszínezi, vonzza és taszítja a többieket. De mozdulatlan, mint az szoborhoz illik.

Mátyás önmagában örökkön izgató alakja kisebb tehetségeket mint Surányi, bizonyára arra csábított volna, hogy őt tegyék meg regényhősnek. Ám ezer és egy tiltó ok áll a Mátyás regény-hős szerepe ellen. A tudománytól keresztül-kasul szántott alakok arra kényszerítik az írót, hogy művészeten kívül eső ábrázoló-lehetőségekkel viaskodjon hiába. Egy történelmileg minden ízében és minden oldalról megvilágított alakon, (aki a történetírás kategóriáin át szívódott fel a köztudatba), megtörik a regényalkotás törvényszerűsége a maga szükséges félhomályával, titokzatos fordulataival és határtalanba ködlő ösvényeivel.

Beatrixnak a magyar történelmen átimbolygott sziluettje ellenben van annyira légies és életének nem egy pontján már-már elmosódó, hogy a művészfantázia teremtően hozzásimulhasson. Az ő alakja nem kényszeríti az írót, hogy ordenáré fogásokkal kificamítsa a történelmet, vagy valamely hazug és cseléd lépcső romantikájú epizódhoz láncolja. (Ne feledjük el, hogy a füzetek ponyvaregények jókora hányada történelmi regény!)

Surányi Miklós megmutatta, hogyan kell a történelemből tiszta regényt tisztán művészi eszközökkel csinálni.

A nápolyi asszony igen finom kompozíciós-kísérletet hordoz magában. Képekre bomlik az egész regény, minden egyes fejezet zárt és önmagában ható történelmi kép. Az alakok inkább térben, mint időben mozognak. Ez a kép-technika könnyedén átsegíti a regényt azokon a minduntalan felágaskodó akadályokon, amelyeket a folyamatos cselekmény hiánya (minden történelmi regénynek eredendő műfaj-betegsége!) eléje tornyosít. A Surányi-választotta szerkezet mintegy rúgókra fekteti a regényt és arisztokratikusan kiegyenlített járást biztosít neki.

Surányi Miklósnak nagyszerűen meggazdagodott stílusa néhány felejthetetlen képet varázsol elénk. Vannak e képek között kevély nagyvonalúsággal odavetettek és intim megvilágításúak, néhányuk a minden oldalról nézhető monumentalitás határán áll.

A nápolyi asszonnyal nemcsak legjobb történelmi regényét adta Surányi Miklós, hanem már egy érvényes típusát az új magyar történelmi regénynek.

... A történelmi regény, amely minden alapvető nehézkességnek ellenére is örökkön csábító műfaj-változata a regénynek mint a ma uralkodó műfajának, talán a mítosz-alkotó kedvnek csökevénye. Utolsó megnyilatkozási formája az egyedekre bomlott társadalomban annak az elsatnyult nagy összefoglaló érzésnek, amelyből a mítoszok kisarjadtak. A mitológia képzelőerővel valamikor gazdagon megáldott magyar nép - a magyar történelmi regény nagy gazdagsága bizonyítja, - úgylátszik még a mítoszok éltetőlevegőjének szertefoszlása után is megköveteli a mitikus arányokba duzzasztott mesemondást. Nálunk tehát kettőzött kötelesség, hogy ezt a műfajt szítsuk és éltessük lankadatlan kedvvel.

Surányi Miklós pedig most nem először bizonyítja be, hogy hivatott sáfárja az öröklött hajlandóságoknak.