Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 7. szám

Várkonyi Nándor: A Katolikus lelkű költő

Egy-két évvel ezelőtt ceremóniás dísz-misét láttam egy felvidéki népesebb tót faluban, melyen meglepetést keltően volt tapasztalható a nem közönséges ellentét, amit a halinás parasztok köznapi élete és ünneplőre rukkolt pompakészsége mutatott. Oszlopderékig érő, emeletmagas pálmák zöldjéből óriási monstrancia verte fehéres aranyfényét, a pap bíborral szőtt brokátban forgolódott a diakonikusok rojtos tunikái közt, akik nagy végselymeket terítgettek bő tömjénmosolygás és csengősírás közben, míg az oltár két oldalán hat-hat beretvált öreg muzsik, ki piros ki kék talárban, kocsirúdnyi gyertyákat emelt, vonulgatott, hajlongott, letérdelt a megszokás áhítatával és nem látszott osztani a természetes erővel ébredő csodálatot, hogy a messze Róma pontifikális ragyogásának ilyen, bár kissé csináltvirág ízű, de határozottan szemlegeltető reflexe kivirágzik a Kiskárpátok erdei mögött is, hova a Károlyi gróf zsebéből kellett mellékvágányt építeni, hogy a falu előbújhasson Isten háta mögül.

Régi középkori idők óta közhelyszerű s immár majorban élő kasznárnék ajkáig terjedt elismeréssel a pompaértést és kedvelést szokás a par excellence katolikumnak bélyegezni az egyház hitéletében. Holott a pompához minden keleti nép ösztönösen ért s az egyház fénykeresése csak szerves, logikus hajtása a valóságos katolikumnak, mely mélyebb és többrétegű, eltekintve magától a vallás rendszerétől. A misztika földönkívüli, anyagtalan tudománya, a testből elragadott léleknek - Vörösmarty szavával - istenedő egzaltációja, a kísértések lélektana és története, az istenbetegségek minden faja, a satanizmus, melyet kiváltképpen katolikus bűnnek szokás nevezni, egyszóval a lelki élet egész romantikája szinte monopóliumszerűen a katolikus lélek határain belül él és könnyűszerrel egészül ki az eretnek hajlamoktól való mentességgel és a kultuszérzékkel. (Hogy szembeállító példával szolgáljunk: Ady az Istennel harcoló örök eretnek, Babits az ösztönös hívő.) Ha ezeknek a hajlamoknak és jellemvonásoknak pszichológiai eredéseit nézzük, nem nehéz beleegyesülnünk, hogy van egy bizonyos általános lélek-struktúra, a katolikus, mely hiánytalan formáját legkönnyebben az egyházon belül éri el, de amely a szorosan vett valláson kívül is megélheti a maga külön, saját törvényű életét. Bizonyos azonban, hogy ez a pszichológiai katolikum holmi nyers, köznapi élet keretei közt megnyilatkozásra nem találhat, mivel kultusz nélkül meg nem él.

Lényegében ez az, sőt ennél többre is akadunk, ha Babits költészetének katolikumát keressük. Ha ez a katolikum az ő lelkületében megadott, akkor a kultusz, melyet művészetében űz, ott is megőrzi eredendő mivoltát s nem hajolhat másfelé szakadó irányba. A katolikum szó, az ő költészetére alkalmazva, valóban nem puszta hasonlat, vagy talponálló párhuzam, hanem több annál: pszichológiai tartalom. De éppen azért nem szabad dogmatikus megnyilatkozásokra, hittételek közt mozgó lelkiéletre gondolnunk, hanem azonos adottságokra és természetből növő hajlamokra. Babits katolikus lélekkel született s ez a lélek rokonítja össze az össz-katolikusság minden művészi produkciójával, ez teszi mintegy liturgiává költészetét, mellyel a szépet tiszteli, s ez tette - ami nagy példa -, hogy oly többre nem mehető művészettel váltotta sajátjává a Divina Comedia roppant triptichonját, mely a katolicizmusnak kétezer év óta a legteljesebb és legkiötlőbb költői emlékműve. Ahogyan a katolicizmus egész vallási élete ragyogó processzióban áramlik a túlvilág és Isten felé, olyan súlyos vonulással hatol be Babits költészete a művészet álmodott régióiba. Az ő paradicsoma az örök művészet. - Az irodalom kritika nyelvére lefordítva ez annyit jelent, hogy ami a katolicizmusban lélek- és Isten-szemlélet, az Babitsnál lélek- és művészet-szemlélet, s hogy e két lélek gyökereiben rokon.

Ez a gyökérzet vékonyabb szálú elágazásaiban is elegendőképpen nyomon követhető. Nem tanult s egy finoman kihegyezett iránytű érzékenységével rezzent rá a "protestáns mód"-ra, ahogyan Szász Károly Dantét felfogta, s tanulmányának ez a lapja nemcsak Dantét, hanem őt magát is jellemzi. A protestáns biblikusságtól minden vonalon elütő misztikus-legendás hang gyakran kiötlik az azonos témák hangszereléséből. Vajon Arany kísértetballadáiban fölhasználta volna-e ezt a képet:

...keresztet kennék szemeimre,
s buzgón kiáltanám: "Elég!
Elég ti létlen boszorkányok!
vad semmi! vampir elmerajz!
Lelkem tinektek zárva, nálam
a titkos kulcs, az égi pajzs."

S gondoljunk a két hangra, mely például a Theosophikus énekekben s Ady istenverseiben szólal meg. - Bizonyos rejtélykereső, misztikumot surló hajlam általában könnyen kitapintható Babits lelkületében. Így a Gólyakalifa kínos lehetőségeinek fürkészésére bizonnyal jobban ösztökélték lelkünk rejtett ismeretlenei, mint a patológiai érdekesség. Ezeknek a felszabaduló lelki lehetőségeknek, a csodásságnak instinktív kedvelése adja fordítói kezébe a Vihart, mint ahogy törvényes bizonyossággal lefordította volna a Szentivánéji álmot is, ha Arany János véletlenséggel meg nem előzi. - Evvel semmiképpen sem akarjuk a csodaszerű, a legendatermő készséget a katolikus lélek számára kisajátítani, mert hiszen a finntől az indusig minden nép megteremtette mitológiáját és Shakespeare maga anglikánus volt, bár reneszánsz-lélek. De egy tudatos költőnél az ilyen adatok megszabott hajlamosságra vallanak és jellemző erejük kétségtelen.

Egy nemrégiben megjelent irodalomtörténeti könyv szerzője Vörösmartynak nagy ívű képek örökös sodra fölött úszó fantáziavilágában az ösztönös katolicizmus művészi visszaverődését látja, s ha ezt a kissé kiélezett benyomást a meggyőződés magaslatára lehetett emelni Vörösmartynál, sokkalta bátrabban tehetjük Babitsnál, kiben a pompázó vizuális képzelet minden ereje mellett megvan a papi lélek is, mely rokonából hiányzik. A papi lélek, a hitére vetett hangsúllyal, önmagát csak eszköznek véli az istenség, az eszmény szolgálatában, melynek dicsőségét minden tehetségével öregbíti. A költészet minden útján, az érzésen, szavakon, zenén, képeken át keresett szépség ejtik vallásos elragadtatásba Babits lelkét és nem látott fajú új virágokból tépdes csokrot tiszteletére a mezőkön, miket kevesen jártak be előtte.

"Irisz, te lelkem régi istensége..."

A szépségkultusznak egész gammája véget nem érő változatossággal kap színre, hangra ujjai alatt a költői gondolatok bőségét ruházó paszományos ornamentikától a kongva bimbamozó muzsikáig.

Ezen a módon más világosságra derül a formakérdés fontossága Babitsnál, amit múzsájának támadói szoktak ellenébe vetni, reáterítvén a l'art pour l'art meghurcolt lepedőjét. A kultuszok s liturgiák fénye sohasem önmagáért való, hanem méltóan ékes takarója akar lenni egy mélyenjáró avagy örök értelemnek. Az igazi költészet, bármiféle eszmény felé feszül, sohasem öncélú, mert hit s a hit, fogalmából eredőleg, nem lehet l'art pour l'art. Ha pedig egyesek minden örökértéktől megfosztottnak látják azt a költészetet, amely nem hajlik a változandó szociális fájdalmak fölébe, akkor éppoly sekélyesnek mondhatja más az olyan követelményt, mely eleve irodalmi programot akar szabni az önmaga képére teremtődött költői lélek elé. A művészet abszolútabb valami, mint a program, a művész célja igazságkeresés és ki és honnan tudná megmondani, hogy az igazság nem azonos-e a széppel? Babits költészete hit, sőt vallás, a szépben, melynek dogmáin vajúdik s rítusát áhítatos gonddal fényesíti. - Végre: a szép is érvényes s a többi közt megálló világnézet és vannak művészi természetek, kiket élettani lehetetlenség a manifesztációs irodalomnak elkötelezni.

Babits hangjai közt meglehetősen ritka az önelégült lírizmus s ha múzsája nem is az Ady-fajta vérigvájó erinnisz, még-még kevésbé a holdvilágos balkonon lantraleső l'art pour l'art madonna. A szoknyás és önző múzsa-hölgy helyett inkább szinte valamely bizánci istenségül Babits ihletének templomában aranyos trónszéken, drága köntösben, kegyosztó, de sokat követelő kézzel, aki elé bátran és fényesen kell lépni, mert maga úgy kívánja.

Riedl Frigyes szerette egy-egy fölvázolt tájképben rögzíteni meg tárgyalt költőinek egész lelkivilágát. Így Vörösmarty költészetét trópusi vidékké látta megelevenedni tarka színű lepkék, csodálatos virágok, burjánzó növényzet fantasztikus pompájában, a Komjáthyéban kékfényű, szférikus árnyékvilágba lépett. Ennek a módszernek megvannak a fogyatkozásai, mert a költő világképe ritkán tömöríthető egységes panorámába. De ilyféle gondolathoz társulva, nem mondhatnánk azt, hogy Babits költészetében reneszánsz vonalak, kiteljesedett formák, kupolák, márványok s aranydíszek közt érezzük magunkat, valamely csendesebb orgonaszó remegésében. - Ez a kép sem igényli a kimerítő, teljességet s a sajátság, melynek szimbólumául szolgál, Babits költészetének nem is nedvadó magja, de művészi jelleméből ki nem tagadható.