Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 5. szám · / · Havas András Károly: Árnyékok

Havas András Károly: Árnyékok
- Regény -
I.

Anna Mihajlovna megállott az ajtó előtt a havas udvaron és hangosan kiáltotta:

- Vánja, Ványuska!

Várt egy ideig s mikor nem kapott feleletet, tölcsért formált tenyeréből és az udvar végén terpeszkedő, behavazott farakások felé fordulva, újra kiabálni kezdett:

- Ványuska... ejnye galambocskám... Ványuska, - kiáltotta egyre türelmetlenebbül.

Senki sem felelt. A nagy, düledező félszer mellett a vén szivattyús kút nyikorgott nagy panaszosan, az öreg, hajlott hátú birkásné kínlódott a vízhúzással. Más nesz nem hallatszott a nagy udvaron.

A hidegnek szinte szaga volt, az átlátszó, fagyos levegőben valószínűtlen fénnyel, remegés nélkül égtek a csillagok.

Az asszony ijedten fülelt a fagyos éjszakában.

- Ványa!... kiáltotta rekedt, rémült hangon és nekilódulva, szaladni kezdett a megfagyott havon. Csak nagy kerülővel juthatott a farakásokhoz, arra kellett futnia, amerre utat vágtak a derékig érő hóban a hátsó, sötét, vöröstéglás ház felé. Otromba nemezcsizmáiban meg-megbotolva szaladt. Haragja egészen lecsillapodott és bizonytalan rémület vett rajta erőt.

- Persze, - gondolta - Alexej Oszipovics is igen hirtelen haragú, nem is illik egyházfinak az ilyen ember. Vánja vonakodott a hidegbe kimenni fáért, de azért nem kellett volna a nagy, tizenhatéves kamaszt mindjárt megütni. Ha ő nem löki ki hamar az ajtón, még a mázas cseréptálat is utána dobta volna.

Az asszony hirtelen megállt, éppen az öreg birkamészáros ablaka alatt. Már csak öt-hat lépésre volt tőle a farakás, de nem mert közelebb menni. Az öreg birkáséknál éppen elfújták a lámpást, a havon eltűnt a barátságos sárga kis négyszög, az éjszaka ettől hirtelen hidegebbé vált.

Borzongás szaladt végig Anna Mihajlovna gerincén, aztán megemberelte magát és nagy léptekkel a farakás mögé került...

A simára taposott, fahánccsal, fenyőtűvel teleszemetelt havon elnyúlva feküdt Iván Alexejevics. Mellén keresztben két nagy fahasáb hevert, szeme csukva volt és arca sárgán ütött el az ezüstkék hótól.

Az asszony ijedt, állati ordítással ugrott a fia mellé:

- Segítség! ... rablók... Uram irgalmazz... - kiáltozta egyre-másra, aztán egyfolytában, sírva ordítozta:

- Uram irgalmazz! ... Uram irgalmazz!

Az udvar elején keményet koppanva vágódott ki a ronggyal, kopott szőrmével bélelt deszkaajtó és fedetlen fővel kirohant Alexej Oszipovics, az egyházfi és nagylánya: a Léna. Meg-megcsúszva végigrohantak az úton, szótlanul felkapták a megmerevedett testet és igyekeztek befelé. Az asszony a két fahasábot vette ölbe és hangosan jajgatva, zokogva vitte utánuk. A nyitva hagyott ajtón fehéres gőz szállt kifelé. A férfi, meg nagy, erős lánya szótlanul vitték a vézna testű gyereket és beérve a szobába, letették két összetolt székre, a kemencétől távol.

A gyerek teste egész merev volt, orra, füle sárgásfehérek voltak, mint a templomi gyertya, orrától a tarkója felé vastag, görbe vonalat rajzolt a megalvadt vér. Az asszony még mindig hangosan jajgatva, havat hozott be töredezett zománcú bádogtálban. Erre mindhárman nekiálltak a fiú meztelen testét dörzsölni. Jó ideig súrolták, a fagyos hó vörös csíkokat rajzolt a fiú sovány testére. Az asszony hangosan szipogott és időnként eljajdította magát: - Uram irgalmazz: a leány ijedt, tágranyílt szemekkel bámult ilyenkor anyjára, aztán újra munkához látott. A férfi bosszúsan dörmögött érthetetlen szavakat.

Jó ötpercnyi munka után a fiú horpadt melle megmozdult, orrán eleredt a vér, halkan hörgött, aztán visszatért belé az élet és vinnyogva kiáltozni kezdett:

- Jaj... jaj... jaj... mit csináltok velem... rablók... gyilkosok... megöltök... jaj... jaj...

Mikor már hangosabban kiáltozott, abbahagyták a dörzsölést és anyja leszárította a megkínzott, sovány testet.

Ványa felnyitotta szemét, a megkínzott kutya tekintetével nézett és most már hangosan jajgatott és nyögött:

- Mit csinál velem, meg akar ölni? ... ne bántson, - kiáltotta végre gorombán és elakarta rántani a fejét, de hangos koppanással visszaesett a székre és újra megeredt orrán a vér.

Még vagy félórát vesződtek, az apja már az öreg bábáért akart futni, de aztán lassan magához tért. Teát itattak vele, becsavarták rongyokba, terítőkbe, Anna Mihajlovna keresztet vetett rá, aztán a férje, meg leánya felemelték a kemencepadkára.

Ott is maradt tavaszig...