Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 2. szám · / · Gyulai Pál kiadatlan levelei

Gyulai Pál kiadatlan levelei
38.

Kolozsvár, június 3. 859.

Méltóságos Grófné!

Excellenciás Asszonyom!

Vettük Excellenciád kegyes levelét, a kislányunknak küldött ajándékkal együtt. Excellenciád egészen elhalmoz bennünket gyöngédségével és jóságával. Fogadja hálás köszönetünket s adja isten, hogy midőn 14-15 év múlva maga a kislány személyesen fogja megköszönni, találja keresztatyját, mint boldog férjet neje oldalánál, keresztanyját pedig mint boldog nagyanyát kis unokái közt.

Kis lányom és nőm, hála istennek, egészségesek. Ez utóbbi már felkelt, bár még nem jár ki, s minthogy maga szoptat, egész nap gyermekével foglalkozik. Csak én találom belé magamat nehezen az apai helyzetbe. Ha kislányom sír, azt gondolom, beteg, ha hallgat és alszik, megijedek, hogy elalélt, pedig a kisgyermeknek csak kell ám sírni és aludni. Egész nap nincs nyugtom s még éjjel is gyakran fölkelek. Nőm csak mosolyog az én apai aggodalmamon és dolgozni küld. Most egy pár nap óta már engedelmeskedem is neki s derekasan hozzálátok a dologhoz. A két havi szünidő nem fog nyom nélkül elröppenni. Midőn ősszel október elején fölmegyek Pestre, székfoglaló értekezésem mellett két kötet novella lesz táskámba.

Feri gróf már addig izzad az érettségi vizsgálat alatt. Meg vagyok győződve, hogy jól fog kiütni s egész vidor kedéllyel indulhat az akadémiai tanfolyam elé. Vajon a szünidő egy részét Soborsinban töltve el fog-e, a mint tervezve volt Erdélybe rándulni. Mennyire örvendenénk, ha e terv valósulna, s milyen örömest kísérném el Erdély nevezetesebb vidékeire.

Berzeviczy úrnak még most sem küldhetem az ígért felvilágosítást családjáról. Az erdélyi országos levéltárnok mind csak ígér s nem teljesít. Azonban érettségi vizsgálataink már véget érvén, a napokban nekem is több időm lesz szorgalmazni azon jó urat s remélem, hogy még e hónapban kezei közt lesznek a feltalálható adatok.

A gróf úr ő Excellenciáját mély tisztelettel üdvözlöm, valamint Forray grófné ő Excellenciáját is. Colland úrnak minden szépet kívánok új pályáján.

Fogadja még egyszer Excellenciád köszönetünket és hálánkat.

Mély tisztelettel

Gyulai Pál

Kolozsvár, július 8-án, 859.