Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 2. szám · / · Gyulai Pál kiadatlan levelei

Gyulai Pál kiadatlan levelei
27.

München november 24. 856.

Méltóságos Grófné!

Excellenciás Asszonyom!

Excellenciádnak folyó hó 19-én kelt levelét vettem s sietek rá válaszolni.

Először is igen örvendetes újsággal lephetem meg Excellenciádat. Tamás gróftól tegnap vettem levelet Berlinből, melyben kér, hogy adósságát tüstént küldjem meg Miss Marynak, mit én még aznap teljesítettem. Ugyanebben a levelében ígéri, hogy a pénzt hazajöttekor azonnal visszafizeti nekem. E szerint az ügy be van fejezve: többé semmi kellemetlenség nem származhat belőle. Tamás grófnak e lépése bizonyságot tesz arról, hogy teljességgel nem szándékozik ballépéseit folytatni. Ő az adósságát fizetetlenül, hagyhatta volna, bízván Excellenciátok tapasztalt jóságában, nem tevé. Igyekezett menekülni az örvényből, hová tán rosszbarátok sodorták s megkímélte Excellenciátokat minden kellemetlenségtől.

Excellenciád igen bölcsen figyelmeztet levelében oly pontra, mely elkerülte figyelmemet s ez az, hogy Tamás gróf pénzügyi terveit szükség figyelembe venni, mert a legjobb akarat mellett is könnyen ballépést követhetünk el, mert az ő korában egyetlen meggondolatlan szó is nagy horderővel bír. Ez igaz s éppen azért, mihelyt Tamás gróf haza jő újra megbeszélem vele a dolgot s egy új tervet terjesztünk Excellenciátok elé. Abban semmi veszély nincs, hogy ő kezelje a pénzt. Minden esetre nem árt próbát tenni, ha csak azért is, hogy kívánsága beteljesedjék s ne legyen többé nyugtalan. Egy-két hónap megmutatja ez új rendszer helyes vagy helytelenségét. Ha sikerül ez, Tamás grófnak oly diadala lesz, mely jótékonyan fog hatni rá, ha nem sikerül, akkor ő maga belátja, hogy az helytelenség amit akar. Januárig elég tapasztalatot tehet mind ő, mind én az itteni életről, addig az ének- és vívómester is megkezdik leckéiket s így tervünk biztos alapon fog emelkedni s akkor aztán megkezdhetjük az új rendszert. Ha Excellenciátok méltóztatnak helybenhagyni nézeteimet, az új tervet még a jövő hó első napjaiban megküldöm Excellenciátoknak s igyekezni fogom úgy készíteni el, hogy tamás gróf s Excellenciátok egyképp megelégedjenek vele.

Excellenciád türelemre méltóztatik kérni. Oh bocsánat, ha levelem némi türelmetlenséget árult el. Engem az aggodalom és saját gyöngeségem érzete tesz türelmetlenné, de nem az, mintha nem örömmel teljesíteném a kötelességet, mellyel Excellenciád megtisztelt, mintha nem a legnagyobb készséggel igyekezném meghálálni azon jóságot, mellyel Excellenciád elhalmoz.

Köszöntöm Feri grófot, kiről annyi szépet hallunk s igen örvendek, hogy a nyilvános iskola olyan jó hatással van rá.

Csókolva Excellenciád kezeit, maradok mély tisztelettel

alázatos szolgája

Gyulai Pál.