Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 1. szám · / · Kosztolányi Dezső: Kerr Alfréd útirajzai

Kosztolányi Dezső: Kerr Alfréd útirajzai
Titka.

De most már szeretném tudni mesterségbeli titkát is: mivel bilincsel le bennünket, mivel éri el, hogy minden szavát fontosnak tartjuk és magunkévá tesszük csip-csup személyes ügyeit is? Azzal, hogy őszinte. Sohasem hazudik. Nem hiszem, hogy köteteinek betűtengerében egyetlen mondat is lenne, melyet nem belső szükségből írt le, nem érzett át teljesen. A városokban, melyeket meglátogat, nem fölkészülve megy egy tervvel, hogy valami nagyszerű képet fest róluk, vagy annak az ellenkezőjével, hogy ellenmondásával meglepjen, hanem bátran, nyitott szemmel s azt jegyzi föl amit talál, ha pedig semmit sem talál, akkor azt jegyzi föl, hogy semmit sem talált. Lehetetlen rajtakapni őt füllentésen, ál-lelkesedésen, vagy azon, hogy élményének talmi keretet alkot. Nem úgy utazunk, mint a városmutogató-vállalatok kalauzoltjai, kik Párizsban okvetlenül meglátják Napóleon sírját, Rómában a Fontana di Trevit. Éles ítélőképességével válogat. Aztán egyszerre magával ragad, szeszélyesen, mint a vihar.