Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 21. szám · / · Pikler J. Gyula: A pénz vásárlóereje és az infláció

Pikler J. Gyula: A pénz vásárlóereje és az infláció [+]
IV.

Ami mármost a./ az első kategóriát: a "kényszerűen rekurrens" pénzeket, a valóban pénzeket, a tisztán pénzeket, a tiszta "hitelpénzeket" és "tiszta jelpénzeket" illeti, ezek ismét kétfélék és pedig:

1. olyanok, amelyeket a kormányzat fizet ki hivatalnokainak, alkalmazottainak, katonáinak és szállítóinak és amelyeket záros határidőn belül kap vissza a polgároktól (akiknek az állami hivatalnokok tovább adják) adók és közüzemi (vasúti, postai, dohány és egyéb jövedéki stb.) bevételek alakjában és

2. olyanok, amelyeket a Jegybank magánhitelre fizet ki (váltók vagy zálogok ellenében) és amelyeket a Jegyintézet záros határidőn belül kap vissza a hitelt igénybevettektől.

A kényszerűen-rekurrens pénz e két kategóriájának mindegyikére nézve a következő fontos dolgok állnak:

Ha a visszaszolgáltatásra kötelesek nem szolgáltatják be a záros határidőre az illető pénzeket, akkor javaik koboztatnak el és vitetnek a piacra (árvereztetnek el) olyan mennyiségben, amely az akkori, áru-oldalig megszabott piaci árviszonyok szerint elegendő az illető pénzek beszerzésére és (mint lefunkcionáltaknak) a forgalmon kívül helyezésére. Ezt a veszélyt kikerülendő, az illető kötelezettek természetesen maguk iparkodnak azon, hogy a záros határidőn belül (rájuk nézve előnyösebb feltételek és kilátások alatt) hozzanak a piacra annyi árut (javakat vagy személyes szolgálatokat) amennyivel az akkori piaci árviszonyok szerint a beszolgáltatásra esedékes pénzt beszerezhetik és visszaszolgáltathatják.

Az így kibocsátott pénzjegyek tehát tulajdonképpen csak kölcsön adattak a forgalomnak és pedig a visszaszolgáltatásra kötelezetteknek e kötelezettsége illetve az ő javainak a felelősségére és a terhére, e pénzek elsődleges fedezetét (kibocsátási alapját) tehát ez a visszaszolgáltatási kötelezettség folytán automatikusan árufelhajtó és automatikusan éppen elegendő árut felhajtó hatásuk van.

Az ilyen pénzeknek az "értéke" és "vásárlóereje" tehát tisztán és kizárólag az "áruoldalról", azaz tisztán az árutermelés menetétől függ és teljesen független magának a pénznek az esetleges saját anyagértékétől, mert mihelyt ez az esetleges saját anyagérték nagyobb volna a tisztán pénzbeli értéknél (rendszerint kisebb), az illető pénz rögtön "agiót" kapna, eltűnnék a forgalomból és "thezaurálódnék".

Az így kibocsátott pénzeknek, továbbá teljesen biztosított végső és speciális keresletük van és pedig azok részéről, akik a pénznek a záros határidőn belüli beszolgáltatására kötelesek vagy kénytelenek, mert ezen utóbbiak számára nem helyettesítheti ezeket a pénzeket (akár van ezeknek a céduláknak saját anyagértékük, akár nincsen) semmi más, minthogy ők feltétlenül ilyen és kizárólag ilyen cédulákat tartoznak beszolgáltatni.

Az így kibocsátott pénzeknek a saját anyagértéke tehát teljesen közömbös, sőt anyagértékhez kötni őket nemcsak hogy felesleges költségeket jelent, hanem károkkal, nehézségekkel és akadályokkal is jár az üzleti életre nézve, mint amilyenekkel az aranyvaluta rendszer jár (kényszerű inorganikus "diskontpolitikai" és ebből származó, időszakosan megismétlődő gazdasági "krízisek" éppen a leglendülőbb időkben, stb.) és mint amilyeneknek a részletezése már túlmenne egy rövidre szabandó cikk keretén.

Ezen pénzeknek a további biztosítéka gyanánt szolgálhat még és kell is hogy szolgáljon (de ez már az új pénzrendszer keretébe tartozik) a Jegykibocsátó intézet részéről anyagi értékekben (pl. és a legjobban lekötött ingatlanokban, tehát esetleg jelzálog levelekben és más "óvadékképes" értékekben) leteendő óvadék is (amely, minthogy tovább is változatlanul jövedelmező értékeknek csak biztosítéki lekötéséről van szó, költséget és kamatveszteséget nem igényel), amely óvadéknak esetleg (az intézet által kibocsátott pénzek visszaszolgáltatására köteleseknek vagy javaiknak a be nem válása, illetve elégtelensége esetén) egy megfelelő, illetve erre a célra elegendő része vitetik piacra a kibocsátott, de a záros határidőig vissza nem hozott "hitelpénzek"-nek ("tiszta jelpénzeknek") a visszavásárlása, illetve forgalmon kívül helyezése céljából, úgy hogy mindig csak annyi pénz legyen forgalomban, mint amennyinek a végső kereslete feltétlenül biztosítva van. [*]

b./ Minden más és minden olyan "pénz" amely kívül esik a "kényszerűen-rekurrens" pénzen, a hitelpénzen, a tiszta jelpénzen (a), azaz annak (1. és 2. alatt) fent említett két kategóriáján, minden olyan pénz, amelyet nem köteles és nem kényszerült senki záros határidőn belül a kibocsátó helyhez visszajuttatni és e célból áruival megszerezni és ilyen pl. az aranyvaluta "szabad veretési" intézménye alapján kivert aranypénz éppen úgy, mint a mi, minden hátvéd nélküli papírpénzünknek a túlnyomó része, minden ilyen nem kölcsönadott, hanem végleg kifizetett és végleg a forgalomban maradó pénz: végső kereslet nélküli pénz, fölös pénz, inflációs pénz, hamis pénz és tisztán áremelő pénz, olyan pénz, amely a végső kereslet hiányában nem vonz és nem hajt fel kényszerűen és automatikusan (a saját automatikus ellensúlyozására) árukat a piacra, olyan pénz, amely nem végez valódi (teljes) körmozgást (a kibocsátó helytől el és odavissza), hanem amely csak stagnál (legfeljebb ide-oda mozog) a gazdasági medencében és csak felhígítja a valóban körmozgást végző ("kényszerűen-rekurrens") pénzeknek az értékét és vásárlóerejét és feldagasztja a névleges árakat. [*]

Az ilyen pénzeknek viszont nem használ az, hogy valahol arany vagy más érc fekszik értük mozdulatlanul egy pincében, sőt nem használ nekik, - mint a fent idézett svéd és amerikai példa mutatja - még az sem, ha maguk ezek a pénzek állnak is tiszta aranyból. Esetleges aranytartalmuk folytán lehetnek jó áruk, de mint pénzek ezek is hamis pénzek és inflációs pénzek.

 

[+] A Magyar Közgazdasági Társaságban 1923. Április 19-én tartott (1923. május 17-én megvitatott) előadás összefoglalása.

[*] A kibocsátó intézetnek ez a biztosítéki letétje tehát nem "fedezet" a szónak a szokásos értelmében, azaz nem arra szolgál, hogy mint a pénznek és a pénz rekurrenciájának, vagyis biztosított végső keresletének. A tiszta jelpénzzel lehet adókat fizetni, közüzemeket igénybe venni és jegybankilag leszámított váltókat beváltani és ami ezen felül záros határidőig vissza nem kerül a kibocsátó helyhez, annak a visszakerüléséről a jegykibocsátó intézet köteles vagy a beszolgáltatásra köteleseknek a javai vagy, ha ezek nem elegendők, a saját óvadéka terhére gondoskodni. A kibocsátható pénzmennyiség összege természetesen ezen óvadék többszörösében (2-3 szorosában) van kontingentálva, de maga az óvadék tetszés szerint és könnyen szaporítható, amennyiben új tagok mindig beléphetnek és szaporíthatják megfelelő üzletrészekkel az óvadékot. (A teljes törvénytervezet a M. K. T. Fent említett két ülésében lett bemutatva és megvitatva).

[*] Az árak felmentését másrészt természetesen a termelésnek a csökkenése, az áruk kevesebbedése is okozhatja. Ez az áralakulásnak az "áruoldali" része, nekünk itt azonban az áralakulásnak és a pénz vásárlóerejének csak a pénzoldali tényezőivel van dolgunk. Az áruoldali tényezők külön fejezetre tartoznak. Ebben a tekintetben csak annyit említünk meg, hogy a folytatólagos hivatalos hamispénz gyártás mihamar az áruoldali tényezőket is befolyásolja és az árutermelésnek a csökkenésére vezet, amennyiben nehezíti és végül teljesen lehetetlenné teszi a fejlettebb árutermelésnek egyik előfeltételét: a kalkulációt, minek folytán az árutermelés végül teljesen meg is állhat, mint ahogy ez éppen e sorok megírása idejében (1923. Szeptember eleje) Németországban történt a legvilágosabban a könyvnyomdaipar és könyvkiadás terén.