Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 14. szám · / · Figyelő

Révay József: Görög mitológia
- Kallós Ede új könyve -

Kis János úttörő kísérlete (1805) után Csiky Gergely volt az első, aki kellő készültséggel és készséggel írt görög mitológiát adott (1891) a magyar olvasóközönség kezébe. Előtte és utána kompilátorok, másolók és fordítók élelmes kis csapata nyüzsgött a görög mitológia tündérkertje körül és magyarázgatta pedáns alapossággal ennek a kertnek genusait és specieseit, holott annak, aki a mitológia ezerszínű virágaihoz nyúl s élvezésükre másokat is meg akar tanítani, legalább is költőnek kell lennie, de semmi esetre sem okvetlenül és csak filológusnak.

Csikyben mind a kettőből volt valami s ez magyarázza meg sikerének titkát. Arról természetesen szó sem lehetett nálunk harminckét évvel ezelőtt, hogy valaki művészmódon, művészkézzel nyúljon a "klasszikus tudományok valamely ágához". Nem is követett el senki ilyen szentségtörést. Pedig Csiky talán megtudta volna tenni (Arany János még inkább), ha a tabu-imádó korszellem megengedte volna. Nem szabad azt sem elfelednünk, hogy Nietzsche "Geburt der Tragödie"-je 1872-ben jelent meg.

Csiky mitológiája nagyjából ma is megbízható - az adatokban, ma is élvezhető, nyugodt itt-ott színes előadása, de a mai olvasó már nem csak adatokat keres az ilyen könyvben, nem elégszik meg a nyugodt, tárgyilagos, itt-ott nekiszínesedő stílussal sem és főképp: ma már levitézlettek az akkor divatos mitológiai izmusok: a pragmatizmus, a történet filozófiai, szimbolikus, allegorikus, meteorológikus és még ki tudja hány féle mítoszmagyarázat nagyszerűen felpáncélozott elméletei. A mai művelt olvasó nem annyira Christian Gottlob Hayne Gottfried Hermann, Welcker, Preller és Max Müller mítoszmagyarázataira kíváncsi, mint inkább magukra a mítoszokra. Egy nagyszerűen nekilendült irodalmon csiszolt ízlése pedig nem bírja el az iskolás skatulyázást, isten és félisten katagolizálást, hanem az anyagot művészi formában akarja élvezni.

Ezért nem élvezhető ma már Csiky könyve, ezért volt érezhetően szükség új magyarnyelvű görög mitológiára.

Senki sem volt alkalmasabb ennek megírására Kallós Edénél, Archilochos tudós magyarázójánál és Longinos szerencséskezű fordítójánál, akiben a tudós pontos készültségével finom stílusérzék és hajlékony művész-készség olvad harmóniába. Görög mitológiája (Fővárosi könyvkiadó Rt., Budapest, 1923, 276 lap) újabb magyar népszerű tudományos irodalmunk egyik legsikerültebb alkotása. Anyagának beosztása egészen új és rendkívül tetszetős. Észrevehetően óvakodik attól, hogy beletévedjen a vaskalapos skatulyázásokba és tizenegy fejezetének már a címei is friss kedvre és hangulatra gyújtják az olvasót. Ebbe a tizenegy fejezetbe minden belefért, oly mesteri csoportosítással, hogy a szakembernek is élvezet így együtt kapni az összetartozó anyagot, - azon felül pedig ez az egyetlen mód arra, hogy a művelt olvasó fejében ne támadjon az a rettentő zűrzavar, amelyet az eddig kénytelen-kelletlen használt mitológiák névzuhataga és csip-csup aprólékoskodása elkerülhetetlenül okozott. Éppen azért mert Kallós olyan szépen megcsinálta ennek az ellenkezőjét, nyugodtam megmondhatom, hogy egy-két jelentéktelen és lényegtelen név még az ő könyvében is bent ragadt. Az elkövetkező második kiadásban ezek a dii minorum gentuim bizonyára nem kapnak kegyelmet a szerzőtől.

Másik erőssége könyvének a szakítás minden nagyképű tudóskodással. Valami finom érzékkel megérezte, hogy nem a mitológiai elméleteket és magyarázatokat kell adnia, hanem a mítoszokat. Éppen ezért nem dobálódzik tudósok neveivel, bár valamennyi elmélet lényegét érinti s egy-két markáns mondattal el is intézi. De könnyedén és szellemesen, úgy amint a cél megkívánta, a fontoskodás pátosza nélkül. Emberi és egészen modern vonása könyvének, hogy gyökeresen tud szakítani - filológus iskolázottsága ellenére is - minden, eddig félve tisztelt allegorikus, meteorológiai, pragmatikus s más efféle "irány"-nyal és csak azt a vallási meghatottságot s érzelmi érdekeltséget keresi a mítoszokban, amely a hitrege-képződés lelki magvát alkotja. Így voltaképpen a Tylor és Lang-féle antropológiai iskolának a híve, de ez sem nyűgözi béklyókba, mert mindenek felett a görög képzelet működését, az alkotó művészet, a költői teremtő erő remeklését élvezi és élvezteti a mitológiában.

De ami legjobban megfogja majd olvasóját: az a számot-vetés a modern ember műveltség-készletével a folytonos utalás mitológiai helyek, személyek és események közkeletű elnevezéseire, a politika, élet, irodalom és művészet mitológiai vonatkozásaira. Hogy milyen gazdag a könyv efféle utalásokban, az csak akkor derülne ki, ha a szerző a második kiadáshoz ezekből az utalásokból is állítana össze név és tárgymutatót. Én a könyv olvasása közben minden feltámadó asszociációmat megtaláltam Kallós szövegében, talán csak Horatiusra és Berzsenyire utaltam volna sűrűbben és nem hagytam volna említés nélkül Babits "mitológia" című pazar színekben tobzódó elbeszélését, " A Danadiák"-at s egy-két egyéb vonatkozását. A nagyszerű Laodameiá-t Kallós említi. Ezek az utalásai teszik páratlanul érdekessé a könyvet: ez kell a modern olvasónak, ez hozza közel hozzá s ez az eljárás illeszti bele legközvetlenebbül műveltség-készletébe a görög mítoszok ezer aranyfonalát. Így kap életre a holt anyag.

Józan kompromisszumot valósít meg Kallós a helyesírás igen nehéz kérdésében is. Az a félig görögös, félig latinos írása a neveknek, amelyet ő használ, nagyjából elfogadható. Minden esetre helyesebb Démétér-t írni, mint Demeter-t, viszont nem tudom, hogy szükség van-e a Héraklés írásmódra? Meg kell adni azonban, hogy Kallós a görög név mellett lehetőleg mindig adja a latin, vagy a ma használatos közkeletű nevet (harpyiák " hárpiák, kentaurosok - centaurosok - centaurok, naiasok - najádok, Polydeikés - Pollux), úgy hogy hamis képzetek vagy kétségek nem támadhatnak. A görögös írás talán csak a - solymosok - szóban adhat alkalmat félreértésre. Itt is, talán máshol is, le lehetett volna még valamit alkudni a következetességből.

"Görög mitológia" a könyv címe a belső cimlap szerint, a rajzoló azonban "mithologia"-t biggyesztett a fedélre. Ez a kiadói gondatlanság, aminek a rovására kell még írnom a csúf papirost, a különben jól összeválogatott képmellékletek kezdetleges, hibás, gyatra nyomását, a könyv silány fűzését. A görög minta után készült fedélrajz is gyenge (a művész jónak látta puszta R.-rel jelezni a nevét) s nincs megmagyarázva sehol, hogy mit ábrázol, mit jelent, honnan való? A könyvkiadás bizonyos tiszteletre kötelez a könyv iránt és Kallós pompás műve megérdemelte volna, hogy "Sosiorum pumice mundus" kerüljön a művelt magyar közönség kezébe.