Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 11-12. szám

Kupcsay Felicián: A költő napja

(Minden poétával megtörténhet, Osvát Ernővel is.)

A nyári hajnal hasadás majdnem széttépte tüzével az ablak rolettákat. Mindenképpen be akart törni a szobába, hogy felrázza tespedt álmából Zakariást, a Költőt. - Hé, fel! Talpra! Dolgozni! Kínlódni! Vergődni tovább! Fel a Pegazusra! Repülni, úszni, megelőzni másokat! A legeslegelsőnek lenni... Még nem érted el a legmagasabbat. Még egy lépcső van hátra a halhatatlanságig. Hé, fel! Talpra hát! vár az Ígéret, a legszebb. Ha késel, másnak szór babérokat...

Zakariás felriadt. Mindig felriadt, korán, hajnal hasadáskor. Ébredése sosem volt édesen átringó feleszmélés a tudatos létbe, mindig felriadással kezdődött számára a nap...De most, e pillanatban már nem tudott frissen talpra ugrani, csak kivonszolta fáradt testét a gyűrött ágyneműből. Rettentően ránehezedett az elégedetlen lélek, vágy teljes, szomjas lelke, mely sohasem pihenhette ki magát. Az igazi Költő lelke sohasem ül el...

Zakariás az ablakhoz lépett. Szüksége volt galvanizáló derűre, levegőre...A roletta felgördült, az ablak szárnyak kitárultak a hajnal sugarak az éjszakai lehűlt levegővel s a június eper és cseresznye illatával ölelkezve pólyázták be Zakariást. A Költő megszédült. A gyógyító természet masszázsa bizsergette az idegeit. Kéjes érzés futott át a gerincén. "Óh bár csak sokáig, örökké tartana!"...De a természet még többet akart neki adni: templomi harangszó zsolozsmára kondult az apácák kolostorában s e kongás a távoli, csendes szülőfalú hajnali szent hangulatával fűszerezte a Költő ébredését.

Könnybe lábadt a Költő szeme. Olyan szép, olyan fenséges volt ez a hajnal hasadás, mint egy gyönyörű Múzsa, mint a legszebb Múzsa. Csupa inspiráció...

De csak egy pillanatra, míg a Költő tekintete a naptárra esett. A naptár, az időnek ez a vulgáris komponálja, hirtelen a föld porába húzta le Zakariást..."Június 10. vasárnap" Zakariás napja s a Költő születésnapja. Nagy, fontos dátum. S még senki sem írt, senki sem gratulált. Másképp volt ez nem is olyan régen. Most elmaradtak az ajándékok is, a virágok is...Kezdenek elfelejteni...Zakariás megborzongott. Hát hiába való volt minden, az egész múltja? Az a sok könyv, vers, regény, dráma? Divatját múlhatja valaha,...Elpártolhat a Múzsa is?...Ki hát a hű? Kik azok, akik soha el nem hagynak, akik szeretnek költő voltod ellenére is, akik feltámasztanak, amikor már hanyatlóban van alkotó erőd? Akik inspirálnak, mikor a kacér Múzsa már a faképnél hagyott?...Akik magadért szeretnek csupán és ha meghalsz matériádban, megsiratnak, igazi könnyekkel, mert benned életörömük, élet voltuk egészének egy eleven, drága lelki részét veszítették el?...

Zakariás lesújtva állt önmaga előtt, szárnya szegetten, mint aki már képtelen tovább repülni, tovább úszni, pedig még csak egy lépcsőfok a halhatatlanságig...Nem mer már tovább küzdeni, hiszen olyan végtelenül távol van a boldogság partja, ahová untalan vágyott. Még csak egy tempó, egyetlen egy és kikölthetne a vágy a vágyott virágos szigeten...De talán nincs is ilyen part, ilyen sziget. A Költő élete örök mozgás, hullámzás, vissza zuhanás a boldogság meredekeiről.

Nem tudta mit csinál...Öntudatlanul, gépiesen öltözködött, lassan, csendesen. Bent a másik szobában még aludtak a gyermekek. A gyermekei. Sohasem ért rá komolyan gondolni velük. Csak reggelenként jutottak eszébe, egy-egy pillanatra s vigyázott, hogy lépéseivel fel ne ébressze a kis álmodókat. Valami ösztönszerű kímélettel adózott nekik. Elbújt előlük, valósággal kerülte őket, nehogy a Költő nehéz sorsának árjába magával rántsa őket. Mert bár angyalok, amikor alszanak, - ha felébrednek: kis állatokká válnak. Az önzés sápadt bimbói a gyermekek, tülekedő, ember evő népség lesz belőlük is. Kár is volt megszületniük!...

Zakariás ebben valóban főbűnösnek érezte magát. Bűntudat marcangolta emiatt a saját vérei előtt. Talán ezért kerülte őket. Félt, rettegett a szemrehányásoktól, amelyek egykor jönni fognak hangosan, biztosan, fenyegető-átokkal lobogósan.

- Nem is sejtik: ma van a napom, a Költő születésnapja! Jól van így, legalább békében hagynak...Az embert lassanként a saját gyermekei is elfejtik...Hát csak aludjanak...Nem fogom őket felzaklatni, nem fogom nekik a dolgot felróni...Nem haragszom rájuk...Nem érdemlik meg!...Kimaradok egész nap. Holnapig haza se jövök - és fejére csapva a kalapját, nesztelenül kinyitotta az ajtót, hogy elsurranjon saját otthonából. Senkinek se legyen módja őt visszafogni, vissza tartani...

A kilincs megnyikordult. Megnyikorgott az egész ajtó. Kilépett az előszobába...Valamiben megbotlott a lába...Valami csomagban. A kilincsről hullott alá. Selyem papirosba pólyált, piros szalagos csomag... Felvette, nézegette. Nem volt címzés rajta... mi lehet benne? Ki küldhette? Visszatért az ablakhoz. Felbontotta... Levél! Versben!? Kaligrafiával, a gyermekírás tipikus vonalaival...Minden szó, minden betű megmosva, megtisztítva és telítve a gyermek lélek jázmini illatával...Zakariás szinte motyogva betűzte a verset:

Apa!

Mily édes, mily meleg ez a szó
S a lelket álomba ringató.....Apa!
Ez a szó szívünkből jőve,
Oly szépen rezg, mint a nyárfa levele.
Óh apa! Te vagy minékünk támaszunk a vészben,
Kezed munkája tart fenn minket régen,
Teneked van máma a születésed napja
S a mi szívünk örömben csupán ezt dobogja:
Tartsd meg jó Apánkat - Isten - nekünk egészségben,
Hogy soká ragyogjon közöttünk épségben!
Ezt kívánjuk neked tiszta, igaz szívből,
Gyermekeid, Budapesten, a kilenc-kerületből...

Wanda és Nóra.

És a vers mellett még ajándék is! Egy úszónadrág! Finom trikó árú! "Megtakarított filléreinkből"...Óh azok a drágák! Azok a tiszta lelkűek!...Zakariás szemein könnyek csillogtak. Sírt, zokogott...Soha ilyen boldognak nem érezte magát. Beletemette arcát az úszónadrágba, azzal törülte a könnyeit. Az egész világ eltörpült előtte...Eltörpült előtte minden akadály, minden nehézség...Újra frissnek, épnek, egészségesnek érezte magát. Képesnek a további küzdelemre. Fel, tovább, a halhatatlanságig!...A gyermek gügyögés újra szárnyakat adott neki...Óh csodás, bűvös úszónadrág!...Újabb Múzsám!...Csókollak, köszöntelek téged...