Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 11-12. szám

Földessy Gyula: Emlékezés egy régi tósztra

Néhány nap múlva harminc éve lesz, hogy a nagyváradi fehér papok (premontreiek) főgimnáziumában Osvát Ernő, e sorok írója és még vagy húszan érettségi vizsgát tettünk. Annak rendje és módja szerint elhatároztuk a tízéves találkozót s meg is pecsételtük azt aláírásunkkal, de bizony nem lett belőle semmi, a sors túlságosan szétszórt minket s most, a harmincadik évforduló idején nagyon meg kell már erőltetnem a memóriámat, hogy régi diáktársaimat vissza idézzem. De a tizennyolc éves Osvát Ernőt cvikkerén élénken keresztül villogó szemével, gunyoros és mégis meleg mosolyával, nevetésével, folytonos és fölényes vitatkozó készségével ma is magam előtt látom.

Az érettségi után rövid időre a nagyváradi jog akadémián is összekerültünk s Osvát az u. n. ismerkedési estélyen, melyen a jogakadémiai tanárok is részt vettek, felejthetetlen visszatetszést keltett egy "tapintatlan" tósztjával. Az eset a következő volt: miután már régi szokás szerint előbb a jogakadémia igazgatóját, a jó öreg Bozóky Alajost s egy kivételével a többi tanárokat is sorra köszöntötték, Osvát jelentkezett szólásra. Belefogott a pohárköszöntőbe s nagyon talpra esetten és formásan fűzte egymásba mondatait, mind ügyesebben és ügyesebben készítve elő a tószt csattanóját. Egy nagy tehetségű tudósról szólt a panegirikusz, aki azonban nemcsak a szobának és könyveinek él, hanem egyúttal igazi viveur és obnvivant. Ki gondolhatott volna másra, mint a még addig nem üdvözölt professzorra s az illető maga is komoly méltósággal helyezkedett bele a mindjárt nevén is megnevezendő tudós tanár várakozó pózába s már előre fogta a poharát, hogy a majd üdvözlésére siető jogászokkal koccintson. Volt-e még más is úgy, mint én, nem tudom, - de egy pillanatra furcsálltam, hogy Osvát barátom éppen ezt a tanárt nevezi ki bonvivánnak, mikor ruházkodásában, járásában, mozdulataiban meglehetősen elhanyagolt és tanárosan szórakozottan félszeg volt az egész figurája. De hát kiről másról legyen szó? - gondoltam magamban, mint a soron lévő professzorról s az ifjú rétor csak a szónoki lendület hevében távolodott el a valóságtól. Osvát azonban rövidesen beszéde végéhez ért és a társaság: tanárok, joghallgatók óriási konsternációjára, egy elsőéves "gólyára" ürítette poharát, egy tizennyolc éves fiatalemberre, aki korához mérten ritka nyelvismereteivel, sokoldalú, imponáló tudásával már diákkorában is nagy furorét csinált az egész városban s mint ötletes, vicces és csinosan öltözködő ifjú a társaságban is megállotta a helyét. A pohárköszöntőre a legszótlanabb csend terpeszkedett el a teremben s Osvát barátunk alaposan bebiztosította magát a jogakadémiai professzorok szimpátiája ellen.

*

Pedig, bár természetesen, akkor én is a megbotránkozók között voltam, ma tisztában vagyok vele, hogy Osvátnak ebben a fiatalos szélességében egy olyan tulajdonsága nyilatkozott meg, amely a legnemesebb, legkiválóbb emberi kvalitás: a talentum, a kiváló egyéniség áhítatos tisztelete és olyan erkölcsi bátorság, mely minden vádat, ódiumot, gúnyt el mer és el bír vállalni, ha meggyőződésből száll síkra valóságos vagy vélt igazsága mellett. Akkor, amikor századunk első évtizedében egy megújhodott, a modern nyugat eszme világától és a régi magyar kultúr-szellemtől megihletett Bessenyei- és Kazinczy-lelkű magyarság indult hódító harcra a nagy magyar tradíciókat lejárató epigonság ellen s olyan értékeket hozott, amelyek épp úgy világirodalmi értékek, mint a Petőfi és Arany Jánoséi s még inkább azok, mint az Eötvös, Kemény és Jókaié: megbecsülhetetlenül és jövőnek szólván nagyjelentőségű volt a tehetségeknek olyan ösztönös és bátor tisztelete, mint az Osváté s az a szívós és hívő energia, mellyel Osvát a biztos ítéletű esztétikus megrendíthetetlen meggyőződésével állt a fiatal és új talentumok mellé. Csak az irodalmi értékeknek ezzel a kultusz-számba menő tiszteletével és saját egyéni érdekeinek föláldozásával lehetett a Nyugat-ot minden nehézségen keresztül létrehozni, mindmáig fenntartani és úgy szerkeszteni, hogy az a legtartalmasabb, leggazdagabb magyar folyóirat s napjaink legjelentősebb magyar költőinek és íróinak reprezentáns közlönye legyen.