Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 10. szám · / · Babits Mihály: Könyvről-könyvre

Babits Mihály: Könyvről-könyvre
Próza.

Míg a kevesek számára termett grande-poésie heroikusan és szinte sziklák között hajt ki, mint a kövirózsa: addig a prózai fordítás gyors és igazán szédítő arányú fejlődése a nagyközönséget látja el kapósolvasmánnyal.

Itt a nívóemelkedés két irányban állapítható meg, s ezek közül az egyik igazán örvendetes. Tizenöt évvel ezelőtt a magyar regényfordítás átlaga megkurtított szövegű, másodkézből (németből) készült, rosszul fizetett üzleti vagy dilettáns munka volt, melyet semmi komoly irodalmi vagy filológiai mértékkel mérni nem lehetett. Ez kétségtelenül előnyösen változott azóta. Ma legtöbb fordítás az eredeti nyelvből készül, hozzáértő emberek névvel jegyzett alkotása, a leiterjakabok száma is erősen megfogyott, a stilizálásban gyakori a művészi igény. Az olvasó rendesen teljes és kihagyás nélküli szöveget kap, a világirodalom nagy művei, könyv kereskedőileg is hatalmas vállalkozások, olykor oly kiadásokban kerülnek a közönség elé, melyek teljessége és gondossága a németet is fölülmúlja.

Ez áll legalább a Strindberg kilenc kötetes nagy önéletrajzának magyar kiadását illetőleg, mely dr. Mikes Lajos fordításában most nyert befejezést. De Mikes neve nemcsak ez alkalom véletlenéből kerül itt föl: ez a név évtizedek óta összenőtt a magyar prózai műfordítás fejlődésével. Egy könyvtárra menő klasszikus és modern mű címlapján szoktuk meg ezt a szerény nevet évtizedek óta észre sem venni - mert bizony ezek a könyvek nem azok voltak, melyeknél idegesen lapoztunk vissza a címlaphoz, megtudni, kit átkozzunk a fordításért? Ezek a könyvek éppen azok voltak, melyeknél nem is gondoltunk rá, hogy fordítások. Azokban az években, amikor a magyar fordított könyv majdnem egyértelmű volt az értéktelen ponyva-kiadvánnyal, Mikes majdnem fanatikus lelkiismeretességgel, bámulatba ejtő termékenységgel, rosszul fizetve, önzetlenül, szinte egy egész nemzedék mulasztását pótolta. Mindenki, aki azokban az években idegen nyelv ismerete nélkül európai irodalmat akart olvasni, nyugati szellemek gondolatait kapni magyar nyelven elferdítés és nevetség nélkül: az ő könyveihez kényszerült nyúlni (holott a nevét legtöbbször meg se jegyezte). Ma, mikor az ő munkájának is gyümölcse érett meg, illő ezt a nevet itt kiírni, s háládatossággal gondolni arra, ki nemcsak legjobb ifjúkor olvasmányaink közvetítője, hanem egyúttal az új magyar prózai műfordítás ponirja, s talán egyetlen gáncstalan katonája volt.

Ma az ő vetésének is gyümölcse érik, nemcsak a maga, hanem a mások műveiben, az egész hirtelen kivirradt magyar műfordítás-irodalomban, mely szinte megengedi már, hogy a magyar nyelv ismerője a nyugati irodalmaknak nem kevesebb ismeretére egyen szert, mint a németé. Mert a magyar műfordítás nemcsak nívóban emelkedett, hanem talán még gyorsabb és csodásabb módon, terjedelemben, arányokban. Bevalljuk, ez a túlságos nagy termés néha gondolkozóba is ejt. Nem rokonszenves és szinte balkáni ízű. Szegényes viszonyaink között, mikor jeles magyar művek nem találnak kiadót, a külföldi irodalmak egészen közepes termékeit lázas sietséggel, sokszor anyagi áldozatokkal, a német kiadást megelőzve, kitűnő fordításban, amatőr kötésben stb. iparkodnak kiadóink könyvpiacra hozni. Bizonyos, hogy e fellendülésben a közönség snobizmusának s a külföld jogosulatlan presztízsének óriási szerepe van. Mért nincs presztízsé, a snob előtt a magyar írónak, ki gyakran sokkal jobb? A nevek varázsával valóságos szemfényvesztést űznek. "Teljes Balzac!" - mondják, a nagy "irodalmi" cselekedet allűrjével, - és elárasztják a könyvpiacot egy író műveivel, aki tudvalevőleg a világ legegyenetlenebb írója volt, s műveinek javarésze sokkal gyöngébb és érdektelenebb a harmadrangú magyar termésnél. Teljes Balzac a franciában is irodalom történeti fényűzés. Kevesebb több volna. Öt-hat elsőrangú Balzac-kötet kulturális nyereség: a teljes Balzac balkáni-ízű snobizmus, s kárára válik a magyar termékeknek, melyeket kiszorít. Ez csak példa s nem egy kiadó, vagy a kiadók ellen irányul (véletlenül a Balzac kiadójának sok érdeme van úgy eredeti, mint fordított irodalmunk körül,) - csak a snobizmus áramlata ellen, mely ilyen cselekedetre kényszeríti őket.

Sokáig bátorságot prédikáltunk kiadóinknak a magas európai kultúra terjesztésében.

Ma itt az idő, hogy mérsékletet prédikáljunk.

A bátorságot pedig a magyar írók terjesztésére kell átvinni.