Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 6. szám · / · Laczkó Géza: A fügefalevél

Laczkó Géza: A fügefalevél
Tanulmányok és megjegyzések a női lélekről, testről s mindkettő díszeiről.
A nő - ahogy a nő látja
S a nő - ahogy a férfi látja

A nő - ahogy a nő látja: mindenek előtt tabu! Nebántsvirág, szentség, földi angyal, kincs, a teremtés mosolya, a férfi jutalma, Anyajelölt és gombfelvarró Istenség - s közben (de ezt már nem látja) a legkíméletlenebb harcot viseli a férfi ellen, akinek kereső képességét csökkenti azzal, hogy, olcsóbban, férfi-munkát vállal.

Az istenség imádattól üres óráiban leszáll hívei közé s - mondjuk így - az áldozatára szánt galambokkal kereskedik.

Persze, mint kereskedő, ha csaláson és rosszhiszeműségen csípik, büszkén hivatkozik istenség voltára, míg istenségül letagadja, hogy kereskedő. Viszont a férfi, ha egyszer rájött, hogy bálványa csokoládéval vegyesen kulimászos kezű szatócs, nem hajlandó e gyömbér-uzsorást istenül imádni.

Ebből a ura, s csak ebben a bomlott XX. században lehetséges helyzetből az következik, hogy a nőről kétféle vélemény-érem van forgalomban: az egyiket a férfi verte nikkel-pótlékból a Szatócs képére, a másikat a nő verte aranynak látszó, eddig meghatározhatatlan összetételű fémből saját Istensége képére. A féri és a nő között minden félreértés onnan ered, hogy kölcsönösen ki-ki a maga pénzével fizeti ki a másikat.

A nő már a bölcsőben magára köti "Vigyázat! Törékeny!" táblaként nővoltának külső jeleit: kar-gyöngyöt, csukló, szalagot, csipkét s ezt a szokását - csak a jelvényeket változtatva - megőrzi késő aggságáig. - Kedvesen kell rámosolyogni, virággal, gumi-babával, kaucsuk-hattyúcskával, szende bánásmóddal kell segítségére lenni, hogy kis tündére gyanánt mászhasson ki a bölcsőből.

A kis fiú kirakó-kockát, trombitát, kardot, autó-játékot kap, a kis leány babácskát és főzőcske felszerelést. A kis fiúból, majdnem mindegyikből bizony, nehéz életkockákkal építő rab, öldöklő katona lesz, s csodálatos, hogy, bár minden leányka babácskákkal és edénykékkel játssza későbbi sorsa kisebbített feladatait, még sem lesz mindegyikből jó anya és jó gazdasszony, sőt, sokszor semmilyen anya és semmilyen gazdasszony sem lesz belőle.

A serdülő fiú bélyeget gyűjt, futballozik, verekszik, titokban cigarettázik, rakoncátlankodik, de olvas, tanul, vitatkozik s - mindegyik a maga módja szerint - képezi, műveli eszét. A serdülő leány arcfestéket csen, manikűrözi magát, zongorázni tanul (korunknak a spanyol náthával egyerejű, pusztító betegsége!), szende történeteket olvas szende szerelmekről, a babáit elfelejtette, a kisgyerekeket nem szereti, a főzőcskéből csak a nyalakodási vágy maradt meg s tanulni az értelem körében soha, csak az érzelmekében akar.

Ezt a három báb-állapotát a későbbi pillangónak a nők társadalma ezekkel a szavakkal könyveli el: "Cuki baba!" - a csecsemő, "Édes angyalka!" - a kis leány, és "Csinos kis fruska!" - a serdülő.

Édességre, csinosságra, szépségre, szóval, hódításra megy már ki a játék.

Hogyhogy? Ezt a cuki, édes, csinos kis fruska pár év múlva ott keresi a férfi mellett a kenyerét, ott hallgatja a férfi mellett az egyetemi előadásokat, ott boncol a férfi oldalán szörnyű betegségben rothadt hullát, ott tolakodik a villamoson, és löki félre a férfit a színház ruhatárában...Mért nevelték s nevelte hát magát másképp, mint a fiúkat, a férfit szokás, ha férfi-sorsot vállal utóbb?

Na, de ne siessünk! Eladólány sorban is megkívánja a megkülönböztetett bánásmódot, amikor pedig már társadalmi téren kérlelhetetlen versenytársa a férfinek. Kedves kicsike! A férfi minden előjogát csakúgy mellékesen, tűpénzül, oda kívánja a nő minden előjoga mellé, amelyekből egyetlen egyet sem akar feláldozni. Hát, hölgyeim! ez szerénytelenség és megfelelője annak, hogy a szoknyából selyemharisnyásan bújik alá a nőies mezű lábikra, s rajta férfi-mezen lóg a hócipő nevű kolonc - s annak, hogy a férfi, aki reggeltől estig kint szaladgál keresete után, egy réteg vatelinos posztó télikabátját hord, míg a nő, aki sétálni vagy bevásárolni (ez is csak séta s igen kellemes!) távozik otthonából, székéből, a családi tűzhely mellől, ahol sem hely, sem tűz nincs, prémes bundát ölt.

Most jön a szerelem korszaka. A szegény férfi, a mai fiatalember anyagi piszkon keresztül ismerkedik meg vele - s ily irányú szenvedéseinkről nőktől soha eléggé nem olvasható könyvet írt Tolsztoj a Kreutzer szonátában - s lelke hímporának maradványait tisztességes úri lányokkal ékes zsúrok szendvicsei mellett hullatja el, ha akarja, ha nem. Az irigylésre méltó nő, az eladó leány, asszony-barátai elbeszélésein gyönyörű és kedves illúziókat épít magának (pedig az élet egyetlen kincse az illúzió), Bovarynét olvassa titokban, míg szegény bátyja igazi Bovarynék könnyen kiégő szívű áldozta, csókolódzik, regény-vázlatokat él s hidegen kavarja az alkalmas csábítót vagy férjet.

Most összekerülnek. Férj és feleség a nevük. Legtermészetesebb lenne, ha a nő, akit folyton csinosítottak, aki cuki és édes volt, aki babákkal játszott és főzőcskével szórakozott - a házaséletet csinos, cuki és édes, élő babákkal népes és jól főző intézménnyé varázsolná tündér ujjaival...Pardon! a férfi nem kezdheti, mert többnyire otthon sincs egész nap...No és? A legtöbb mai asszony nem tud főzni, még könyvből se, gyereket nem akar s a gazdasági helyzetre hivatkozik és a rend, a rend, a csín nem kenyere, csak a díszítés, a rendetlenség földíszítése, az igen. A férfinek dicsérnie kell az ehetetlen levest s a főzeléket, amelyben a rántás többnyire követelődző csomókba verődve éli saját külön életét (itt közlöm a rántás-csinálás titkát: hideg vízzel kell fölereszteni, nem meleggel, a meleggel gyorsabban megy, viszont a hideggel nem lesz csomós, s remélem, ezzel sok házi béke és főzelék sorsát biztosítom), ámulnia kell az új dívány-párnán s nem szabad észrevennie a port a zongorán, az anyát kell tisztelnie őnagyságában, aki nem akar anya lenni s a szerelem néhány révületes percéért fizetségül szidatnia magát, mint a bokrot, ha ugyan akkor barátaihoz merészkedik a kávéházba, amikor őnagysága egész természetesen keresi fel barátnőit a Gerbeaudban. Nos, a férfi nem köteles hálára a szerelemért a nőnek - legfeljebb a Teremtőnek, aki az összeboruláskor tapasztalható kedvességgel nyilván azért áldotta meg a nőt, hogy uralkodási vágyának pillanataiban elviselhető legyen.

Ezzel a tényleges helyzettel szemben a fiatal lány, a fiatal asszony helyzetté a nő úgy igyekszik feltüntetni, hogy a Teremtés e két virágszála remegve hintál karcsú szárán, míg egy durva férfi kéz letép. Sorsa csupa bizonytalanság, ijedelem, várás és önfeláldozás. Pedig a társadalom mai állása szerint a nő a férfinek drága, de közszükségleti cikk, amelyet vérével, verejtékével, idegei széttépetésével, teste elnyűvésével kell megvásárolnia. Nem így van? A nő elégedetlen helyzetével? Mit tesznek ilyenkor a férfi-csoportok? Fellázadnak és forradalmakat csinálnak! Tessék a nőknek forradalmat csinálni, vagy egyszer megkísérli, akkor s csak akkor fogjuk elhinni, hogy valóban ők az elnyomottak, a kizsákmányoltak, az áldozatok.

Elismerés kell, hódolat, a régi udvariasság? Tessék elhagyni a férfipályákat és gyereket szülni, sokat, akkor beszélhetünk a dologról. Mert a természet s a társadalom csak azért tette kiváltságossá a nő helyzetét. De gyerek helyett zsúron lötyögést, jumpereket hozni a világra s megkülönböztetett bánásmódra ácsingózni - kozmikus szemérmetlenség.

Pardon, a hang erős, nem kedveskének nevelt füleknek való. De méltóztassanak azt a kegyeletektől annyiszor hangoztatott női igazságot tekintetbe venni, hogy minden férfi durva, gazember, és csirkefogó.

Mindamellett most lassan megöregszünk. Az öreg férfi még mindig dolgozik, az öreg nő azonban áldásos semmit tevését és mindenbe beleszólását mint anyós folytatja tovább. Az öreg férfi komikus figura, "az öreg", vén szamár, vén tolvaj," az öreg nő azonban matron címmel és jelleggel adományozza meg önmagát.

Aztán még jobban elkopunk, összeszáradunk és betegesedünk s ekkor legszebb pillanatunk, amikor egy töpörödött anyót meglátva, felzeng bennünk a hozzá valaha fűzött szerelem ölelése pillanatának emléke, mert a férfi a nőnek csak egy esetben bocsáthatja meg, hogy idekerült a földre melléje, ha szereti, mindent felejtve és mindent felejtetőn, kapcsos, remegő ölelésben, teljes testével és lelkével s mindent erejével szereti, szereti...