Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 5. szám

Móricz Zsigmond: A fejedelem tánca
Színdarab egy felvonásban

Személyek:

Bartsai, erdélyi fejedelem

Bánffi Sigmond, tanácsúr

Bánffiné nagyasszony

Bánffi Ágnes

Bethlen János, kancellár

Bethlen Miklós úrfi

Boromissza, hopmester,

Boróka, a mentor, tudós ember

Békesi

Kende, úri ifjak

Dobronyi, a nemes gárda parancsolója

Leányzók koszorúja

Történik: 1659-ben.

A fejedelmi palota terme. Ódon kis terem, boltíves. Fehérre meszelt falak s a falakt medvebőrök, agancsok s faliszőnyegek borítják. Karos gyertyatartók, ólomkarikás ablakok, melyeken az éjszaka lila világossága látszik. Jobbra, balra ajtók, balról jönnek kívülről, a szabadból, jobbra a táncterem.

Férfi társaság a színpadon, asztalok körül ülnek s dalolnak:

Ifjúságnak szép virágát,
Legényélet szabadságát
Bánom hogy elhagytam,
Drága szabad életemet,
Régi vidám jókedvemet
Egy lányért eladtam.
Jaj fáj, mondhatom,
Nem tagadhatom,
A házasság, nehéz rabság,
Holtig siratom.

Amíg legény voltam, addig
Becsületet kaptam ott is,
Az hol nem reméltem.
Sok főúri szép dámákkal,
Kedves kis kisasszonykákkal
Szerelmet cseréltem.
Jaj, fáj mondhatom,
Nem tagadhatom,
A házasság, nehéz rabság
Holtig siratom.

Békesi befut: A fejedelem, uramék itt a fejedelem! Mozgás. Senkise pattan fel a fejedelem szóra, meglehetősen közönyösen veszik tudomásul. Egyes szavak kihallatszanak a zsibongásból: A fejedelem!...a fejedelem!...Isten éltesse!

Boromissza hopmester: magas, pántlikákkal díszített bottal belép, különben szintén díszmagyarban, mint a többi, meglett ember, belép s botjával hármat koppant a padlón: Őnagysága, fejedelmi urunk őnagysága, részt vesz a mi közönséges víg ünneplésünkben, megtiszteli a palotát jelenlétével.

Mind: Vivát. Felállnak.

Bethlen János: kemény, férfias ötvenéves ember. Jön már... örvendeni a vivátoknak!

Bánffi Sigmond: csöndes, kövér, maliciózus ember. Csak menjetek süvegelni a süveget!

Boromissza: hozzájuk, egykorúak 40-50 között, udvari tanácsos. Ha fejedelem: fejedelem!...Miért nem vagy (Bethlenhez) te a fejedelem!... Sarkon fordul. Utánam uraim, őnagysága a fejedelem fogadtatására! El, s utána valamennyien.

Bethlen János: sötéten: Miért nem vagyok én? Miért én, Bethlen János, én vagyok e világ legvadabb szamara...

Bánffi Sigmond: No hát akkor, hogyha itt vagy, mulass!

Bethlen János: ráförmed: Te is itt vagy!

Bánffi: Én itt vagyok, mert nem volt maradás az asszonynéptől. Nekik csak fejedelem legyen, s már jó. Táncolni akarnak.

Bethlen János: Nem lesz nekem fejedelmem soha! egy Bartsai soha! Megragadja a Bánffi uram mentéje gombját s erősen rázza, míg szól. Ha én ma két hete...ha én megyek ma két hete a nagyvezérhez!...ha elfogadom szegény bolond Rákóczi Gyurka fejedelmemtől a követséget...ma én vagyok a fejedelem! Mit tisztelje én ebben a fejedelemben? A török parancsolt rá, hogy fejedelem legyen...Mély meghajlással: "Nagyságos nagyvezér csókolom nagyságod papucsát. Rákóczi fejedelem küldött!..." "Miit!? nektek még az abhitű Rákóczi a fejedelmetek! Eredj vissza, mondd meg: te vagy a fejedelem!...

Bánffi Sigmond: keserűen nevet: Jó világot értünk.

Bethlen János: S lehettem volna én! most másképp festene a világ...

Bánffi Sigmond nevet: Az asszonyok elfogadták.

Bethlen János: Sietett is nekik ünnepet csinálni, hogy vivátozzák, ő a fejedelem!...Kint vivátozás, szakadatlan zajjal. De az erdélyi igazi férfiak, akiknek egy csepp vér van ereikben, soha fejedelmüknek el nem fogadják.

Bánffi Sigmond: Fiad mégis mellé adtad inasnak.

Bethlen János gőgösen: Mit tartozik a gyerekre, ki bitorolta a süveget!...A Bethlen János gyerekének dukál, hogy első helyen álljon a fejedelem mellett...akár ha cigány is az a fejedelem...

Jön Bartsai fejedelem, a férfiak csoportjával. Elől jön Bartsai, büszkén s szélesen, süvegben, mentében, kardosan. Igen vidáman s boldogan. Az arcát a szerencséjével eltelt ember, boldogsága feszíti: hogy ugye mégis ő a fejedelem ezek között a népek között! Lármás, atyáskodó, leereszkedő, vállakat veregető, gondoskodó. Különben szép fiatal harminckét éves ember...

Bartsai: Verjétek csapra az öreg hordót, a somlyaiból, nemes uraiménak...No hogy mulattok kedves híveink?...hallottam messziről, szépen daloltok, bölcsen, úgyis rövid az élet...Már ezután csak nevetni fogunk s vigadni Erdélybe. Hopmester uram van-e elég ökör levágva ennyi népnek?...

Boromissza: Minden megvan nagyságos uram, hogy úgy megvan, mint mikor Rákóczi volt a fejedelmi urunk.

Bartsai: Csak legyen is. Hadd tudja meg mindenki, hogy az erdélyi fejedelem nem sajnálja ami van!

Mind zsibongnak körülötte: Vivát.

Bartsai: Ha már az ember fejedelem, akkor fejedelmien kell éljen!...Kézbe került a gyeplő! Gazda van a bakon! Azt mondom én nektek, dicsérjétek az istent, hogy én lettem fejedelem: így legalább a török is kitakarodott...Szegény Rákóczi is immár megnyugodott...

Bethlen meglöki Bánffit.

Bartsai: Sok izgágasága volt a jámbor nagyságos urunknak, folyton verekedni, Lengyelbe harcolni, tatárra harcolni, oláhra harcolni, soká siratja Erdély, soká átkozza a nevét, igaz-e Bethlen apám?

Bethlen ellentmond, de aforizmával: Akit a nép szeret, nem ítéli meg, nagyságos uram.

Bartsai: Engem is szeret!...Akármerre járok, mind csak vivát!...széles mozdulattal nagyot int: Vivát!

Mind: Vivát!

Bethlen: A nép szava csordabőgés nagyságos uram, arra nem sokat kell adni.

Bartsai: Azelőtt én is úgy gondoltam, de mióta nekem szól a vivát, úgy tetszik, hogy tisztább szívvel kiáltják. Nevet, nagy vidám vivátozás. Nesze, Bethlen Miklós fiam. Leveszi a kardját. Akaszd jó helyre, nagyon veri az oldalam...

Bethlen János Bánffihoz: legelőször kardját teszi le...sokat jelent! - s a süvegét fenn hagyja a fején!...

Bartsai: No mit daloltok?

Bethlen Miklós: elveszi a kardot s oly boldogan néz a fejedelemre, mint a szerelmesére. Büszkén tartja: Ilyen fejedelmi nincs több a világon.

Kende a fejedelemhez: A házasság nótát nagyságos uram: Ifjúságnak szép virágát!

Bartsai: Én is azt tartottam, míg közember voltam, hogy kár házasodni: de csak szeressétek a lányokat gyermekeim s házasodjatok! Honnan lesz a hazának s a fejedelemnek híve s katonája, ha nem szaporodik a világ!...nevetés, dúdol, a többi kísérte, billikomot emel, amit Miklós ad neki. Hogy szól a nóta?

Mind:

Szabadon, mint sas repültem,
Gátat soha nem éreztem,
Lelkemben, testemben!
Esküdtem, hogy sose fogok,
Belesni nem akarok
Ilyen mély veremben!
Jaj fáj mondhatom,
Nem tagadhatom,
A házasság, nehéz rabság

Holtig siratom!...Isznak. De hol vannak a szép asszonyok!...már csak így, barát módra, nem fogunk károgni...

Boromissza kopog a bottal: Erdélyi szokásunkhoz híven a fehér személyek boros bachis tisztelőknek csapdájától távol vannak, de a táncnak okából fejedelmi őnagysága maga személyében indul meginvitálni Éva anyánk maradékát a palotás táncra. Feláll s mind sorra utána sorakozva. Elől megy a hopmester, utána három lépésre indul a fejedelem s utána egy jó lépésre elmaradva a tömeg, egybe torlódva.

Bartsai: Gyerünk uraim! El mindnyájan.

Bethlen János: A vérem forr s a csákány a kezemben.

Bánffi Sigmond: A károgó tarvarnyú nagyon adja!

Bethlen János kitör, rekedten üvölt: Sok izgágasága!... Sok izgágasága volt Rákóczi fejedelemnek!? Ki mondja ezt!!...Ez a kótyonfitty!...Sok háborút viselt?...s pedig dicsőséggel...nem fogsz te, esküszöm céda bolond.

Bánffi: Elszólta magát!...

Bethlen: Nem! ez már sok! Szegény bujdosó fejedelem! első nap megrugdos egy volt ebed! Ez ennyibe nem marad!...Mentor!

A mentor: tudós, ijedten egy boros kancsó mellől előlép: Tessék.

Bethlen: menj rögtön, kerítsd elő Dobronyit, a nemes gárda parancsolóját.

A mentor: két kezét felemeli: én?...(el). Erre kell a tudós ember Erdélyben!...

Bethlen János: Reggelig végére kell járni...ez fejedelemnek. Halkan, morogva, szembenézve, hangsúllyal mondja.

Bánffi: kardját csörrenti: Szól valamit nagyságod?...

Bethlen: Nehéz léptekkel jár: Értse meg szavamat, nagyságod!

Dobronyi sietve jön: Hol a fejedelmetek!...Rám szabadija az egész csürhét...Álmodást ígér s nincs miből...

Bethlen: annál jobb...A csalatkozott nép hamar kerít fejedelmet...Megfogja Dobronyit. Én már csalatkoztam...

Dobronyi: Boromissza nem, hopmesterleve!

Bethlen: Mint a csergőszarka ugrál előtte...De mi hárman is elegen vagyunk egy bakkecskére...

Dobronyi Bánffihoz: Láttam a feleségedet, mikor megjöttek, nagyságos uram s a lányod, micsoda szép gyermeked van nagyságos uram!

Bánffi: Az a baj a fejedelmetekkel, süssétek meg, hogy az asszonyok szívét megveszi s akkor mindent nyert...

Bethlen: Nekem se feleségem se lányom, ha senki se jön velem én akkor is megyek...

Dobronyi: Hova?

Bánffi: Majd őnagysága elmondja...

Bethlen János: Én süvegeljek egy ilyen kótyonfittyet!? mikor törvényes jó nagyságos urunk Rákóczi György bujdosóba!?...Urak!...A török kitakarodott Erdélyből. Itt az ősz. Tavasz előtt, ha mind fenekestől felfordítjuk is, török az országba be nem jön, de Rákóczy Biharban sereget gyűjt!...

Dobronyi: Ügen.

Bethlen: Ha az elűzött Rákóczi bejön s elfoglalj az országot a török tavaszra újra támad s akkor vége Erdélynek halálig...

Dobronyi: Ügen.

Bethlen: De ha mink vetjük újdonsült kamaszt a fityfenébe! a pokolba, ránk rakott koloncot, aki csak a nagyvezér tol nyakunk közé...a télen...okosan forgatja a dolgot...néhány ezer arany Stambulba...nekem van sok jó egybe köttetésem kapitalista koromból Konstantinápolyban...a hollandus követ jó komám, a frantzus, ángus mind nem ellenségem...s e kótyonfitty Bartsainak még senkije sehol...

Dobronyi: Ügen...

Bánffi: Jól okoskodsz uram...

Bethlen titokzatosan: Adjatok rá kezet...megragadja a Bethlen kezét. A te szavad dönt, ország tanács uram...

Bánffi habozva: Nono, de én nem szólok ellen...

Bethlen: Kész...megragadja Dobronyit. És te mindent művelhetsz, a nemes gárda kezed alatt a s kék darabontok parancsodon lévén...

Dobronyi: Vonuljunk be az én őrházamba nagyságos uraim, nagyon nyilván van itt a dolog...Kint muzsika közeledik s a nyitott ajtón kinéz. Már a fejedelem az asszonyokkal feljön...

Bethlen: Gyerünk...elmennek ketten.

Bánffi: Ne menjünk most rögtön, szemet szúr...meg kell várjam asszonyom. Bethlen is vissza marad.

Bartsai a Hopmester után jön, Bánffi Sigmondnéval: Nagyságos uram, feleséged asszony önagysága a legszebb asszony a palotánkon!

Bánffiné: Sigmondom, újra élek! ó be édes fejedelmünk vagyon!

Menet: a lányok hosszú sorban mennek keresztül. Mindnyájan szemle sütve s halkan dalolnak:

Gyulainé édesanyám
Engedje meg azt az egyet,
hogy elvégyem Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép leányát...

Bánffi Bethlenhez lép: Nono beste, nem az asszonyokkal támadtat ellenünk?...

Bethlen: Pipogya vagy, mint a többi Bánffi. Elfordul. Miklós fiam!

Lányok: dal:

Nem engedem édes fiam,
Nem engedi az én rangom,
Vagyon lányok az uraknak,
Abból néked is juttatnak...

Miklós: Tessék apámuram nagyságodnak parancsolni.

Bethlen: Bontsd meg a nyakravaló kendőm, mert megdúvadok...

Miklós: Jaj nagyságos apámuram, gyerünk a másik házba, mert itt kinevetnek.

Bethlen: Hamar!...kék a vértolulástól. Megüt a guta, ez a kótyonfitty tudja hol kezdeni, pedzni, de majd körülnézek s szorítsd, szorítsd...Miklós félreérti s a már kibontott kendőt szorítani kezdi. Bánffiné hangosan nevet a fejedelmi beszélgetésén. Bethlen kitépi magát. Megfojtasz kölök!...kitépi magát s úgy lobogó nyakkendővel el.

Miklós: Menjek-e apámuram, kívánja nagyságod?...marad. Kende mellett áll. Megnézem a táncoló asszony személyeket...

Kende: Tudod, hogy most mutat be a hopmester uram hármat a főrangú ifjú kisasszonyokból? Olyat aki még nem volt az udvarnál.

Békesi: De dühös az apád valamiért!...

Miklós: Hogy nem ő a fejedelmi, csak azért...

Kende: Most, most ...most mutatják be...

Békesi: Te is irigyeled!

Miklós: Én nem!...A fejedelem őnagysága a legkülönb ember a világon! És engem szeret!...Olyan boldog vagyok...

Kende: Ne kotyogjatok, most jönnek a lányok...

Boromissza: Nagyságos uram, udvarnak rendjének tartása szerint, azok a főúri népek, akiknek felserdült hajadon kisasszonykáik vannak, a fejedelem őnagysága színe előtt kívánják az édes magzatukat a világnak hívságos, de édességes sodrába bevezettetni.

Bartsai: Istennek áldásával hopmester uram!

Boromissza: Kendeffy Ádám uram leányzója jelen van, Kendeffy Katinka kisasszony...

Bartsai: Isten éltessen szép leányom.

Boromissza: Bocskai Miklós uram leányzója jelen van, Bánffi Ágnes kisasszony.

Miklós: Óh. A szívéhez kap.

Bartsai: Óh...elálmélkodik. S ilyen virága van kegyelmeteknek nagyságos asszonyom?

Bánffiné: Nem virág még a lelkem, csak bimbó, bibócskáknak bimbója a gyenge violám.

Bartsai: De bizony, szépek szépénél is szebb!

Boromissza: Felséges uram nagyságod az avatást ne feledje.

Bartsai: Isten éltessen édes szépséges szép leányom.

Ágnes: fejet hajt s hátrébb lép a többi leány közé. A leányok közül senki sem emelte fel a szemét, az egész idő alatt mindannyian szemérmesen lesütött szemmel néznek maguk elé s világért fel nem pillantanának.

Miklós egész idő alatt előre hajolva nézi Ágnest: Ilyen szépségről még istenek sem álmodnának.

Boromissza: hármat koppant, arra a merev rend feloszlik, s minden leányhoz és ifjú asszonyhoz egyűgyű fiatalember siet. A fejedelem Bánffi Ágneshez lép.

Miklós: nem mert mozdulni a szeremtől, egy helyből s mikor meglátja, hogy a fejedelem megy Ágneshez, szívéhez kp. A fejedelem!...

Bartsai: Bánffinéhoz hozza a leányt, aki még mindig nem néz fel: Mind szemlesütve? csudálatos, hogy ezek a lányok senkire nem kíváncsiak!

Bánffiné: Óh istenem, ártatlanok és szemérmesek. Félnek.

Bartsai: Istenemre, aki szemét lesütve áll, olyan, mintha nem is élne, mintha le volna benne igézve a lélek. Látom a haja színét az arca pirosát, gyönyörű termetét, de olyanok így a lányok mint a gyertya a míg meg nem gyújtják nem él bennük a lélek...Szólj lányodnak nagyságos asszonyom, hogy nézzen már reám...

Bánffiné: Ágneskám.

Ágnes: hozzá simul s felemeli anyjához az arcát.

Bánffiné. A fejedelem! Feléje mutat.

Ágnes: lesüti a szemét s a fejedelem felé bókol, de nem néz rá.

Bartsai: Milyen színű szeme van, nagyságos asszonyom?

Bánffiné: Ártatlan színű, félénk színű, nézz a fejedelemre gyermekem.

Ágnes: még jobban lehajtja fejét, sőt felső testtel előre hajol.

Bartsai: A leányzó csak először van az udvarnál?

Bánffiné: Most se véltem idején valónak lenni, de uram őnagysága kívánt vele nagyságodnak hízelkedni.

Bartsai Bánffihoz: Ezt soha el nem felejtem kegyelmednek, nagyságos uram...És a hangja? milyen színű hangja van a kisasszonykának?

Bánffiné: hahaha? még a hangnak is színe van? Nincsen színe nagyságos uram, csak olyan hang, hogy éppen hang legyen, se nem ilyen, se nem olyan...

Bartsai meg akarja szólaltatni, hozzá fordul: hol élt eddig kisasszonyom, hogy hírét sem hallottuk eddig?

Bánffiné sietve belevág: Udvarházunkban Sáromberken. Óh bizony megnő a lány, ha superlát alá rejtik is.

Bartsai: és jól érzi magát itt Gyulafehérváron?

Bánffiné: Jó neki akárhol felséges uram, no de persze a fejedelmi palotától el van bódulva.

Bartsai: Hogy? hiszen még körül sem pillantott.

Bánffiné: Nem vak a lány azért nagyságos uram, ha nem meresztgeti is a szemecskéjét.

Bartsai: És nem is néma?

Bánffiné nevet: De nem ám, mint a fülemülécske, gyermekem daloljátok csak el: Búban én életem...

Bartsai: Inkább egy örömdalt nagyságos asszonyom.

Bánffiné: Örömdalt maguktól is dalolnak: arra kell a lányokat nevelni, hogy búban én életem...Ágnes!

Ágnes: szemérmeskedik.

Bánffiné kurtán, erélyesen: Így kell viselni magad a fejedelem előtt?...Kezdi az éneket. Búban én életem...

Ágnes: muzsikusok kísérik, dal. Úgy énekel, mint egy kislány a vizsgán, lesütött szemmel, halkan, középen állva. Félkör veszi körül.

Búban én életem, siralomban habzik,
Örömöm pálmája immár nem virágzik.
Nem virágzik immár örömmel virágja,
Keseredett szívnek keserű a máza.

Mégis én keserves életem ha nézik.
Irigységül irigy népek szíve hízik,
Hízik irigy szívek könnyhullatásommal,
Hiába kesergek keserves panasszal...

Bartsai: Vígabbat nagyságos asszonyom! Gyönyörű nóta, de vígabbat...

Bánffiné: Ágneském, a "Felnyitom márt"...

Ágnes: dal.

Felnyitom már bús szívemnek régen bezárt ajtaját,
Ezer tenger bajaiból partra hoznám hajóját,
Reménységemnek szele, messze kergetett,
Szívnek álma violám partra vettetett...
Fáj, fáj, fáj, fáj a szív belé,
Fáj, fáj, fáj s írját nem lelé...

Látom immár sokkal könnyebb a tengert elkerülni,
Mintsem kisded hajócskámmal abban el nem merülni,
Bánatimnak éjjelébe ingó gyertyaszál,
Megörőlt szív orvosságot sohasem talál,
fáj, fáj, fáj, fáj a szív belé
fáj, fáj, fáj s írját nem lelé...

Bánffiné: Istenem, de szép az ifjúság, dudorászni, danolászni, ugye öregem...

Bánffi: No csak te el ne kezd...nevetés, Bánffiné zavarban van. Azt az egyet tanácsolom.

Bartsai: Táncra fiatalság!...nagyságotok megengedik, hogy leányukkal induljon táncba a fejedelem! Kézen fogja Ágnest, aki előveszi zsebkendőjét s átmennek a másik terembe, jobbra. Fiatalság kéz a kézben szintén utána mennek. A terem kiürül.

Miklós mohón nézi Ágnest: Óh...egyedül marad s felveszi a zsebkendőt.

A mentor: Te miért nem mégy táncolni?

Miklós: Már én elmehetek, már énnekem megfőtt a leves. Csókolja a kendőt.

A mentor: S mi baj?

Miklós: Életem legszebb napjainak szabadsága elvesztésével fizetem meg a kíváncsiságomat.

A mentor: Canis tota mater! még el se kezdték a bált s máris! Mi baj no?

Miklós: Szemeim megilletődtek egy fiatal lány személyétől.

A mentor: Csodálatos, ezt sem Cicero, sem Aristoteles nem tudták elérni.

Miklós: Mentorom, a szívem megszakad.

A mentor: S melyik az a lány és hogy tünteti ki magát?

Miklós: Termete nagyobbacska a közszerűnél, s az én ítéletem szerint haja szép fekete, ábrázata kimondhatatlan fehér.

Boróka mentor: No erről egyszerre megismerem!

Miklós: A szája kicsin, ajkai pirosak, fogai szép rendesek, álla kerek.

Boróka mentor: Ilyen több nincs.

Miklós: Nyaka szép gömbölyű s a melle...

Boróka mentor: A, a , azt is...

Miklós: A nyak és melle sok holmiktól van eltakarva, de meg lehet ítélni, hogy oly tökéletes, mint a többje.

Boróka mentor: No és ki fia borja?

Miklós: Bánffi Sigmond uram lánya s csak e szempillantásban hozták be az udvarba és még s neki a szeme színét nem látta, sem hangját nem hallotta, szólt.

Boróka mentor: S te már jobban ismered, minden részét, mint a bibliai locusokat!

Miklós: Ó édes egy Boróka mentorom!

Boróka: Holott avval több módod volt segítségemmel foglalkozni!

Miklós: Nem akarok én tudós doktor lenne, mentorom.

Boróka: S héjában is akarnál!

Miklós: Az én gondolataim e szép személlyel való egyesülésre célzó arányban cikáznak agyamban.

Boróka: Hajaj, azt hiszem, ezt könnyebb lesz neked elérni, mint doktornak lenni!

Miklós: Időnk megegyezik, állapotunk egyenlő, semmi akadályát nem láthatom, ami kívánt célomnak ellene álljon. Mert ha ő szép termetű, úgy tetszik az enyém se aljasabb. Ha az ő szeme fekete, az enyém tüzes, ha az ő szája nőies, az enyém férfias, ha az ő orra mint a cseresznye, az enyém sem olyan, mint az uborka. Hát miért ne találhatna ő engem oly szeretni valónak, mint én őt szépnek!...De én itt töltöm az időt, holott előtte kell magamat megismertetni! Elrohan be a terembe.

Boróka legyint: És én ebből doktort akartam nevelni! Oleum et operam perdidi!

Bethlen János és Dobronyi jönnek.

Bethlen: Így veszteni el kétszer a fejedelmi süveget, harmadszor nem fogom! Csupa fejedelem változás, két esztendő alatt most már harmadik! Rédai Ferenc mivel volt nálam különb? én mindenkor elhitettem magammal, hogy érdemesebb voltam a fejedelemségre bárkinél Erdélyben! Nem csak azon híres Bethlen Gábor fejedelem miatt, aki magtalanul halván ki, minden dicsőségét a többi Bethlenekre hagyta...

Boróka: Magamat rekomendálom nagyságos uraim...

Bethlen int neki, hogy menjen a fenébe: menjen kend a pokolba...

Boróka: Ez a tudomány Erdélyben!...a tudomány fiai a pokolba, az világ fiai a mennyekbe... (El).

Boromissza kijön a teremből: Nézze kegyelmetek, mi remek és dicső! Hogy táncol a fejedelem!

Bethlen: S én nem tudnék ott lenne! S több méltósággal! Fejedelem aki ugrál, ugrándozó béka lesz!...Ágnes bejön. De esküszöm, az éjszaka nyakát szegi.

Ágnes: keresi a kendőjét.

Bethlen: Nem fog megvirradni a fejedelemségben! Csak hadd ugrándozzon őkelme...

Dobronyi: Psssz...

Bethlen: mogorván nagy léptekkel el.

Ágnes: Szinte megdermedve áll s utána néz.

Miklós: utána jön s reszketve a szerelemtől, szeretne hozzá szólni, de nem mer.

Ágnes: Iszonyú! Sietve elkapja tőle a a kendőjét s a terembe.

Miklós: Iszonyú!...Én?...Kend jön. Kende bajtársam, én oly iszonyú vagyok?...Megáll az ajtóban s benéz. Már megint körül van véve emberektől ez az iszonyú! Nézd még a fejedelem sem tudja megtartóztatni magát tiszteletétől.

Kende: Mi bajod?

Miklós: Immár nem bánom, bemutatom neki magam! Uhh, mindjárt karon fogják s táncolni kényszerítik!...Most nem bánom, szétverem az egész társaságot körülötte... (Nekikészült.)

Kende nevetve: Ne olyan bika módra te...

Bánffi s Bánffiné: Jönnek jobbról, Miklós szét taszítja őket s berohan.

Bánffi: No nézd ezt a forgószelet, nem a Bethlen Miklóska volt ez?

Kende: Igenis urambátyám, nagyságod parancsára. El jobba utána.

Bánffi: Csaknem letaposott.

Bánffiné: Aranyos, drága, kedves, angyali ember! A fejedelem! Igazi fejedelem!

Bánffi Miklósra: Olyan mint az apja, széllel bélelt, sose lesz belőlük semmi.

Bánffiné: Fejedelem asszony lesz a lányod ember s nem is örvendezel?

Bánffi: Bár inkább otthon ülhetnék a suton s ne kellene nekem mindenbe ott lennem.

Bánffiné: Miféle szeles fickó az, aki most útjába állt!

Bánffi: Ez a Bethlen János fia, bennünket is szinte felborogatott.

Bánffiné: De milyen más is az, mikor valaki fejedelem!

Bánffi: Asszony, azt mondom, el ne siesd a dolgod...Bethlenekkel nem jó kezdeni, mert azok szívósak, soványak, amit akarnak, előbb-utóbb megcsinálják, de ha nem is csinálják meg, elrontják a más játékait!...

Bánffiné legyint, nem is hallotta: Csak immár szólni akarna! Hiszen beszél, szeme szája, az igaz.

Bánffi: Vigyázz, a lányodra vigyázz, csorba ne essen rajta s várd meg a reggel!...Én megyek az urakhoz...a hopmester házába...(El.)

Bánffiné: ...De hogy is tudnánk egymással beszélni! bálban nem maradhatnak magukban egy perce is...Bánffi el. Legyint s el.

Miklós: túl boldogan jön, törülgeti magáról az izzadságot. Kendéhez. Megmondtam neki nevemet s azt mondta, külön akar velem beszélni...Eredj ki innen, mert már jön is...Kende el.

Ágnes: jön: Mit akar kegyelmed?

Miklós elbámulva: S én?...Te parancsoltál rám, hogy itt külön, hamar beszélni akarsz velem...

Ágnes: Oly mohósággal táncolt kegyelmed, hogy azt hittem érzékenységet okoztam kegyelmednek.

Miklós dadog: Igen.

Ágnes: S valamit mondani akar?

Miklós: Hogy, hogy...az egész világ téged dicsér s imád...

Ágnes: Szíve szerint mondja kegyelmed?

Miklós: Bátorságot vettem ezt különösebben megmondani, ha személyem megismerésére nézve egy kevés kedvet okoznék...

Ágnes: Istenem, kegyelmed a Bethlen János kancellárius uram fia?

Miklós: igen, persze...S honnan tudod, hogy az vagyok?

Ágnes sietve, zavartan: És kegyelemed jó akaróm lesz?

Miklós: Szemeim nem nyilvánították ki hozzád való hajlandóságomat? mikor a te forgatásodban oly nagy elragadtatásban lenni találtam magam?

Ágnes: De igen, észrevettem a karjaid közé való szorításból...

Miklós: Óh...

Ágnes: Mondja kegyelmed, fuldokló izgalmát takarja, konspirál a kegyelmed atyja ura?

Miklós: Az én atyám?

Ágnes: Igen. A fejedelem ellensége ő?

Miklós: Életemre esküszöm...

Ágnes kacéran: Ha én kedves lettem kegyelmed szeme előtt, kérem, mondja meg! soha senkinek, esküszöm, el nem árulom kegyelmedet.

Miklós: De életemre, lelkemre, üdvösségemre semmit se tudok...

Ágnes: Akkor tudja meg! menjen és tudja meg! Atyád valamit akar a fejedelem ellen s én tudni akarom.

Miklós: Megyek és megtudom

Ágnes: Lovag kegyelmed?...És nem fog elárulni egy védtelen leányt?

Miklós: Én téged? esküszöm!

Ágnes: Még nincs tíz perce, hogy ismerem kegyelmedet, de én bízom...Életem és becsületem a kegyelmed kezében van Bethlen Miklós uram...

Miklós kezét felemeli: Esküszöm!...

Ágnes: Akkor menjen sietve s tudja meg...utána szalad s ha bármilyen táncban volnék is, rögtön súgja meg, de hogy senki meg ne értse és ne gyanakodjék...Nem magyarázhatok meg semmit, de fusson kegyelmed, ha Istent ismer s jó legyen s jutalma el nem marad... Virágot tűz a kucsmájához odaadó gyöngédséggel.

Miklós: Még a poklot is felkutatom érted!...el. Ágnes falhoz tántorodik.

Bartsai: jön, izzadt, magát törülgeti, igen ki van hevülve.

Ágnes: egyedül, arcát izgatottan eltakarja, vár.

Bartsai: Eltűntél előlem kis tündér, de felkutattalak.

Ágnes megijed: Nagyságos uram!

Bartsai: Mit kerestél itt egyedül, valakivel voltál!

Ágnes: megijed: Nagyságos uram!

Bartsai: Mit kerestél itt egyedül, valakivel voltál!

Ágnes: Nagyságod kíváncsi!

Bartsai meg akarja ölelni, de Ágnes kisiklik: A fejedelemnek mindent tudni kell!

Ágnes: Mindent?...Inkább úgy gondolom, a fejedelemnek jobb nem tudnia mindent.

Bartsai: Hogyhogy szép kis filozófia! derékon fogja, hogy táncoltassa, másik kézzel serleg után nyúl.

Ágnes: Nagyságod ki van hevülve, nem jó lesz innia!

Bartsai leteszi a serleget: Egészségemet félted-e szép lelkem...

Ágnes zavartan: Mulasson nagyságod!

Bartsai: Ha te is velem mulatsz!

Bánffiné: belép jobbról, aztán csendesen visszavonul.

Ágnes: Én még nem tudok nagyságos uram!

Bartsai: Majd én megtanítalak! Átöleli s megfogja a lány mellét, lehajolva rá: kicsi tündérke...

Ágnes: Elvonja magát a fejedelem kezéből.

Bartsai: Hej de virágos, de csodálatos nagy kedvem van! Leveti a mentéjét s ingujjban marad. Inge széles és bő, olyan féle, mint a mai parasztlegényeké, hímezve magasan aranyhímzéssel, ingnyaka is bojtos és selyem s kihajlik a nyakáról, rövid mellényszerű ujjatlan kisdolmány van rajta, világos, színes selyemből, összecsapja tenyerét. Hát akkor mulassunk! Csimpolyást ide!

Boromissza: Jön s vissza int, s kijön a kobzos, a fejedelem serleggel kezében, leveti magát a lócára s az asztal mellett elnyúlva dalol.

Hej de régen óhajtálak, óhajtálak!
Szívem szerint kívántalak, hej de nagyon kívántalak!
Mindenkoron csak utánad, csak utánad, csak utánad!
Szívem szakad meg utánad, te utánad!

Dalolj kislány, dalolj velem egyet:

Végre együtt mulatoztunk, mulatoztunk,
Páros csókokat váltottunk, váltogattunk,
Nem volt nékünk, nem volt nékünk oly bánatunk!
Kit egymásért, kit egymásért el nem hagytunk!

Együtt:

Kedves voltál kedvesednek, kedvesednek,
Kedves voltam kedvesemnek, kedvesemnek!
Örültél mint kegyesednek, kegyes, kegyes, kegyesednek,
Én is nékem kegyesemnek, kegyesemnek, kegyesemnek!

Nosza ti sötétes völgyek, ti mély völgyek,
Erdők, mezők, magas hegyek, hová legyek,
Szánjatok meg folyóvizek, folyóvizek, nagy tengerek,
Azokban kik, azokban kik kedven élnek...

Csöndesebb, mélyebb, hullámzóbb dallam:

Égő lángban forog szívem, higgyed éretted,
Mégis minden kíniamat észre sem vetted,
Vajha valaha én egyszer oly időt érnék,
Melyben te szép személyeddel párban lehetnék.

Rózsaszínű szép orcádat, hogy ápolhatnám,
Kláris piros ajkaidat csókolgathatnám,
Patyolatos ruhácskádat kikapcsolhatnám,
Két szép gyönge csöcsöcskédet tapogathatnám!...

Ágnes: elsiklik a kéz alól s dalol

Mennyi csillag van az égen, széjjel éjszakán,
Annyi jókkal áldjon isten édes szép rózsám,
Mennyi fövény vagyon széjjel tengernek partján,
Annyi jókkal áldjon isten szerelmes rózsám!

Együtt:

Hangos szavu filemile kedves szólását,
Szép kertemben, ciprusfámon hangicsálását,
nem kívánom, csak óhajtom nyelved szólását,
Láthatnám szép ajakidnak, rám mosolygását.

Bartsai: ingujját felgyűri s táncra áll, muzsikások begyűlnek s zenélnek.

A mulatók a teremből átszűrekednek az ajtó és fal mellett állva. Nézik. Egy palotás táncot eljárnak: előbb lassú lengések, aztán páros forgások, újra lengő léptek, akkor széles és hosszú lépés-futamok oda vissza.

Miklós: halálsápadt arccal megjelenik s int Ágnesnek.

Ágnes: tánc közben odatáncol s Miklóst veszi, annak karján folytatja.

Bartsai: egyedül táncol, inkább jelzi a táncot, mozgásokban, fejéhez kapott két tenyérrel sarkán billegve s ritmikusan lebegve.

Miklós: tánc közben: Összeesküvés.

Ágnes: Istenem!

Miklós: Kész a fegyver!

Ágnes: Kik vannak benne!

Miklós: Uram atyám!...de el ne árulj!

Ágnes: Ne félj.

Miklós: A te atyád urad...

Ágnes: Igen.

Miklós: Dobronyi uram! Nemes gárda parancsolója...Ő hozza a fegyvert...

Ágnes: Mindjárt ide!?

Miklós: Hajnalban, ha oszlik a mulatás s a fejedelmi részeg lenne.

Ágnes: folytonos tánc közben, a fejedelemmel táncol össze, nem érintik meg egymást, oda szól neki: Nagyságod figyeljen rám...

Bartsai: megfogja a derekát s lassan táncol, mások is táncolnak az egész teremben.

Ágnes: Van-e nagyságodnak hatalma fegyvereseken?

Bartsai: megáll.

Ágnes: Táncoljon, táncoljon! az istenért táncoljon kegyelmed, mert ide figyelnek...

Bartsai: Komolyan táncol.

Ágnes: Van-e nagyságodnak hatalma elfogatni valakit?...

Bartsai: Kit?

Ágnes: A nemes gárda parancsolóját.

Bartsai: megáll s rémülten nézi Ágnest.

Ágnes: Táncoljon, táncoljon kegyelmed, még észreveszik.

Bartsai: Nem tánc, s nem játék ez gyermek!

Ágnes: Táncoljon nagyságod és bennem bízzék!

Bartsai áll s nézi a lányt, aztán elfordul Kendéhez: Hívjad Dobronyi uramat. (Kende megy.)

Ágnes (Visszatáncol Miklóshoz) Kérem kegyelmedet... (vállára teszi a kezét) fusson vissza s mondja meg: Dobronyi üljön lóra és meneküljön.

Miklós: Értelek. Odanéz s látja, hogy a fejedelem e perben szól Kendének. Sietve el, s rögtön utána megy ki Kende.

Ágnes már nem táncol: Jaj meghalok...anyjához siet, aki a falnál lévő festett, faragott lócán ülve gyönyörködik benne. Többet ma nem táncolok.

Bartsai: Adjátok a mentémet.

Táncosok átvonulnak a másik teremből, de lassan megzavarodik a tánc és senki sem táncol. A fejedelem középen felöltözik.

Bartsai: Kardomat! Felköti derekára.

Bartsai: Bánffi uramat és Bethlen uramat!

Fiatalok elfutnak. A zene elhallgat.

Bartsai: Fújjátok!...Semmi sincs!...Semmi baj, zavar...Hadd szóljon a zene és forogjanak a párok!...a zene megszólal s a táncosok táncolni kezdenek, de mindenki meg van zavarodva, s valamitől fél, senki sem tudja mitől.

Bánffiné: Fiam, te reszketsz. Az istenért, kirázta a hideglelés.

Ágnes: Hallgass, hallgass, még észreveszik.

Bartsai magára eszmél.: Hol van az én kis táncosnőm!...Fél karját felemeli s magához inti Ágnest, aki engedelmeskedve jön. De nem táncolnak, csak éppen alig moccanva. Süvegemet!

Bánffi s Bethlen János jönnek. Megállnak, balról mindjárt az ajtónál.

Bartsai: hosszan nézi őket, mozdulatlan szinte, a tánc közben.

Kende: futva lélegzet vesztve jön: Nagyságos fejedelem! Dobronyi uram, a nemes gárda parancsolója, lóra vetette magát, csak úgy nyereg nélkül s elvágtatott az éjszakában.

Bethlen: kardjához kap.

Bartsai: Hagyd a kardodat Bethlen uram! Nem fog utána menni senki! Avval hogy menekült, ítéletet mondott magára!...Száműzetés!...Míg én erdélyi fejedelem vagyok, lábát többet Dobronyi uram Erdélybe be nem teszi.

Bethlen: Nagyságos uram!...Dacosan: ha mindent tudsz!... Megáll.

Bartsai: (csönd): Semmit sem tudok...Kardját szorosabbra övezi. Mert nem akarok tudni...Irigyeltetek, tudom szerencsémért...De ez a szerencse nem enyém: Erdélyé...Mert bizony nincsen bennem a Báthoryak dühöngő vére, sem a Rákóczik kapzsi esze...Én közületek való kurta mágnás vagyok, akit a sors tett fejedelemmé közöttetek...Nagy teher a vállamra, de csak addig, amíg ti nem akarjátok, hogy fejedelem legyek: ha ti ebbe beleegyeztek, akkor Erdély megnyugszik és megcsendesedik...Nem akarok hatalmat s nem kívánok parancsot...éljen mindenki saját szíve törvénye szerint...Miért kellene azt a fejedelemnek megparancsolni, hogy ki mit tegyen: ott az isteni parancs a lelkedben...tedd azt, amit az diktál s több törvénykönyv nem kell...

Mind: vivát.

Bartsai: Ma megismertem az Istennek kimondhatatlan útjait... Bánffi uram: kérem kegyelmedet fogadjatok be magtok közé, ámbátor a kegyetlen sors engem tett fejedelemmé köztetek: add nekem a lányod kezét...éppen olyan szívvel, mintha nem fejedelem, csak egy küzdő bajos társad volnék az országban.

Csend.

Bánffiné: Tiszta szívvel nagyságos uram! bókol.

Bartsai: felemeli az Ágnes kezét, s előbbre lép. Megfogja jobb kézzel Bánffi kezét: Légy apám, s ha fejedelemkedni akarok a ti károtokra, vágd le a fejem...

Bánffiné: Óóó...s még mi a tatár!...

Bartsai Bethlenhez: Nagyságos uram!...Ha úgy vélitek...itt van keblem kitárva...Szétveti mentéjét.

Bethlen felemeli a kezét, bal kézzel kardja markolatján: Bartsai...győztél...levettél a lábamról...no...fiatalabb vagy valamivel...bírod a táncot!...Hát szent a béke...Bartsai!...Kezet fognak s megölelik egymást. Fejedelmem vagy, halálomig!

Bartsai: És te...A bal kezében tartott Ágneshoz, mit mondjak neked...gyermek, aki jöttél a gyermekségnek házából, szem lesütve és némán, mint a tündelevények...Lehajlik s megcsókolja a kezét, egészen mélyen lehajolva.

Ágnes: két kézzel ijedten arcát eltakarja. Bartsai ölbe kapja, s mentéjével betakarja.

Bartsai: Bár e köpeny, varázslatos volna, hogy egy életen át minden bajtól megóvjon...de talán a te szerelmed lesz olyan...

Mind: Vivát, vivát, éljen Bartsai fejedelem!

Bartsai: Az én nótám!...nászdalt énekeljetek barátaim!

Mind: (dal.)

Mennyi csillag van az égen széjjel éjszakán,
Annyi jókkal áldjon isten gyönyörű rózsám.
Mennyi fövény vagyon széjjel tengernek partján,
Annyi jókkal áldjon isten édes violám...

- Függöny -