Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 7. szám · / · FIGYELŐ

KÁRPÁTI AURÉL: ZILAHY LAJOS: HALÁLOS TAVASZ

Az első regény olyan egész életre szóló élmény, mint az első szerelem. Láza: öröm és szenvedés egyszerre. S ha írója túl van már a harmincon, mindig egy kis rezignáció fájdul át rajta, búcsúzkodás, a már tűnőben felidézett napos tájaktól, az ifjúság végleteket ölelő gyönyörű, vakmerő gesztusától.

Zilahy Lajosnak ez az első regénye. Tudjuk, mit jelent ez a nem egészen esztétikai kategóriának szánt megállapítás. Bátorságot és habozást, mámoros repülést és gyermekes bukdácsolást, túlzsúfoltságot és elnagyolást, igent és nemet, egyben, egyszerre. De különösen lírát, forró, szenvedelmes lírát, ha költőről van szó. Zilahy Lajos pedig - pár esztendő előtt megjelent verskötete nélkül is - szinte soronként rajtakapható költő. Mondatainak önmagát és önmagáért muzsikáló élete épp úgy karakterizálja, mint látásának frissessége, megfigyeléseinek realisztikus visszaadása, belső, zárt konstrukcióra való törekvése.

A Halálos tavasz első regény. Csoda-e, hogy hibák és erények átmenet nélkül váltakoznak benne? Hogy az instinktíve, de még többször tudatos biztonsággal, egyszerűségre és tisztaságra törő dramatikus szerkezetbe véletlenek játszanak bele? Hogy lélektani finomságait helyenkint motiválatlanság követi az első fogantatás rohanó, boldog izgalmában? Májusi részegség formákat repesztő hulláma csapkod minden igazi író első regényében. Kócos zsenialitás segíti és zavarja logikáját, a lényeget, a legmélyebbet kereső tekintet olykor ráfeledkezik az élet külső pompájára s ha a halál borús, végső rejtélye kísért is minden fejezetben, mégis csak a tavasz életet újrakezdő varázslatába szédülő ámulás a fontos. Mámoros könyv az első regény, amelyben «mindennek» benne kell lennie, az első szerelemtől az utolsóig, a piros szájú gyerekkortól a tragikus leszámolás őszi estjéig, minden problémának és minden megoldásnak, minden gyönyörűségnek, kétségbeesésnek és lemondásnak. Azt hiszem, soha többet nem lehet ilyen szép könyvet, ilyen elhibázottan is művészi, hazugul is őszinte, fájdalmasan is mosolygó könyvet írni. Zilahy Lajos Halálos tavasza már címében is vallomás e mellett.

A regény kerete eléggé megszokott. Egy öngyilkosságra készülő fiatalember utolsó, hosszú levele - amelyet különben belső indokolás nélkül ír egy véletlenül elébe kerülő barátjához -, ez a nem éppen új forma zárja magához az impresszionista festők széles ecsetkezelésére emlékeztető képet, magát a tulajdonképpeni regényt. Nincs túl messze vagy túl mélyen, sejtelmes ködökbe vesző horizontja ennek a képnek. Üde, friss színfoltjai, némi dekoratív hajlandósággal, majdnem egy síkban sorakoznak. Nem sötétlenek át alóluk problémákra árulkodó, nehezebb tónusok. Az egész leegyszerűsített, csak a lényeges dolgokat hangsúlyozó mese - két perzselő szerelem egymásba futása a végzetes kisiklás katasztrófájáig -, nem tár föl izgató mélységeket. Egyszerűen: érdekes, élő, ideges gyorsasággal lepergő történet, könnyed biztonsággal jellemzett hús-vér alakokkal. De erős és színdús írói fantáziáról, a tiszta írói eszközök őszinte megbecsüléséről s önállóságra valló, fölényes használatáról tanúskodik. Zilahy Lajos tud írni. Hajlékony, egyéni ízű, kiforrott stílusa, amelybe kissé Jókaias romantikája öltözködik, vonzó, kifejező és mindig artisztikus. Az eleven szó szuggesztív ereje hevíti mondatait és ez sokkal nagyobb dolog, mint általában hinni szokták. De ami ennél is több: sorai mögött szinte kitapinthatóan érezzük egy rendkívül talentumos költő egyéniségének önmagára ébredését, határozott kiformálódását. Érezzük, hogy a leírt betűk mélyén valami nem egészen tisztázott, ám már-már fölsejlő cél felé tart az író. Ha Zilahy szétszórtan megjelent novelláira gondolunk, még inkább észrevesszük ezt. A film rohanásával vetekvő tempó lihegésében az új forma kialakulásának vágya kísért...

Igazságtalanság lenne azonban csak ígéretnek minősíteni ezt a kis regényt. Sok igaz, kész érték hordozója a Halálos tavasz. Viszont szándékosan akartam rámutatni arra, hogy az ígérkezés milyen erősen csendül ki belőle. A mából a holnap, az a több, ami ezután készül, s amihez ez a könyv talán csak stúdium volt. Erőpróba, amely sikerült. Mindenesetre erős várakozással figyeljük ennek a tehetséges írónak további útját: merre visz? Mindene megvan hozzá: rugékonysága, költői heve, lendülete, ereje, készsége s nyilván mersze is, hogy egészen megoldja a feladatot, amelyet maga elé tűzött.