Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 4. szám · / · FIGYELŐ

BÁLINT ALADÁR: KMETTY JÁNOS ÉS CSORBA GÉZA

Két jóravaló tehetséges fiatal művész szól a közönséghez; több küzdelmes, vajúdásos esztendő termését kiteregetve mutatja arculatját, hogy megismerjék, elfogadják azt, amit elgondoltak, megkezdtek és megvalósítottak.

Kmetty János szereplésével ismét előtérbe helyeződik a kubizmus kérdése, mely ott meredez minden fiatal festő előtt, mint valami mérföldmutató. Elkerülni nem lehet, előretörő útjában érinti mindenki, akár aktív, akár passzív kapcsolatban. Nem kell Picassóra gondolni, nem kell széjjelhulló lapokat ráerőszakolni a vászonra, de az a téralakító gondolat, mely a kubizmusban érte el a tetőfokát, revízióra késztet minden látó és eszmélő művészt. Kmetty János sem maradt érintetlen a kubizmus hullámverésében, és ha nem is dobja el magától a kifejezés minden más eszközét, hogy színevesztett hasábokból építsen ki valami idegen, új világot, ha tekintetét nem is irányítja a félrebillent házak, emberek tomporából kinyúló pillérek, háromszögalakban feltorpanó koponyák, derékbetört aktok felé, mintegy pöröllyel kialakított formáinak bonthatatlansága mégis tisztán mutatja a kubizmussal való érintkezési pontjait. Kmetty Jánost nem ejtette rabul a kubizmus, nem fogadta el kritikátlanul és fenntartás nélkül sem Párizs, sem Berlin önmarcangoló művészetét, még csak nem is kötött paktumot az új prófétákkal. Építő munkásságában egyszerűen felhasználta a hogy úgy mondjam kötőanyagul szolgáló tanulságokat. Naturalista képeiben is ott lappang az a festői iskolázottság, magasabb fokú egységre törekvő komoly vágyakozás, amely a kompozícióiban láthatóbb jegyekkel mutatkozik. Tájképei a természeti elemeket komprimáltan sugározzák, de ez elemek eredettől fogva oly emlékképeket keltenek fel a szemlélőben, hogy az csak később eszmél rá a festő kiválasztó, elrendező tevékenységére. Kmetty tisztánlátó, tudatos festő, mégse merném állítani, hogy művészetének jellemző sajátsága az előre eltökélés. Dekadenciáról, elpuhultságról nála ugyancsak nem lehet szó, férfias erővel kiformált tömegek, markáns formák illeszkednek egybe vásznain. Ő maga keresve keresi a természet uralkodó nagy törvényeit, logikusan végiggondolja az eshetőségeket és aszkéta érzéssel dob el magától minden terhet, ami megkapó emelkedésében akadályozná és végigcsinálja mindazt, amit elkezdett. Csupán egyik képében (Koncert című freskó-vázlat) veszíti el az előrelendülés és mértéktartás egyensúlyát. Itt súlyos egyenetlenségek észlelhetők, holott a művész rendet akart teremteni a jelenségek káoszában. Groteszkké tette a képet ugyanakkor, mikor olyan szépségeket kergetett, amelyek talán mindennél magasabb rangúak.

Csorba Géza szobrai nagyobbára tervek, vázlatok. Nem adatott meg néki az öröm, hogy nemes anyagban, megfelelő méretben lássa ünnepi óráinak káprázatából feltündöklő terveit, elképzeléseit. Pantheonról álmodozik, ragyogó márvány, nehéz bronz, mindenféle nemes anyag nagyszerű feltornyosulásáról és apró gipszöntvényekbe, papírlapokon feketéllő rajzokba kényszerül temetni duzzadó fiatalságát. Tragikus sors, azaz tragikus lenne, ha nem repülne előtte hatalmas szárnycsapással a jövőbe a megvalósulás reménysége. De a művész még fiatal, még reménykedik, még hisz, karjaiban erő bizsereg, tekintetével mohón szürcsöl fel minden formát és övé az álmok végtelensége. Úgy érzem, ez a szobrász, ha nem is ér el mindent, amit elgondolt, izgalmas és eredményes pályát fut majd be. Fanatizmus, elszántság sarkallja őt, sóvárogva keresi az archimedesi pontot, ahol lábát megvethesse. Kisméretű szobrait valósággal duzzasztja az elgondolás monumentalitása. Formáiban is megnyilatkozik ez a nagyvonalúság, mi sem áll tőle távolabb, mint a kisplasztika részletező tagoltsága. A Homeros című álló szobor vagy az Ady-szoborterv széles síkokba sűrített tömegeiben tömérdek forma, a mozgás és nyugalom erős kézzel megteremtett egyensúlya lüktet. Szélesen elömlő folyam: rohanó víztömegek, előre-hátragyűrűző áramlások, kavargó örvények birkóznak alant egymással, odafent enyhén fodrozó hullámok törekednek a végső cél, a nagy egyetemesség felé.