Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 2. szám · / · FIGYELŐ

ZSADÁNYI HENRIK: A FELOLVASÓ ASZTAL

Az írók - helyesebben, a fiatalabb írók - ismét vádat emelnek a közönség ellen. A vád ezúttal nem az, hogy a közönség nem akar könyvet kezébe venni, hanem az, hogy magyar könyvet nem olvas szívesen. A fordítások, főképpen a könnyebb fajsúlyú külföldi munkák fordításai, kelendőek, míg, ha a kiadó magyar író munkáját adja ki, a könyvet nem kapkodják szét. Ezen a bajon úgy akarnak segíteni, hogy az írót a felolvasó asztal mellé ültetik, innen szóljon a közönséghez, innen mondja el gondolatait közvetlenül az emberek szemébe. Ennek alkalmasint az lesz a következménye, hogy a felolvasás figyelmessé teszi a közönséget az íróra és könyvére. Másnap, ha elmegy közüle valaki egy könyvesbolt előtt, eszébe jut a felolvasás, az író - befordul az üzletbe és megvásárolja az író könyvét. Ilyen módon azután fellendül a magyar irodalom és a külföldi ponyvát vissza lehet szorítani.

Nem tudom, alapos-e az a vád, hogy a magyar könyvet nem szívesen olvassák! Az utóbbi időben több ízben láttam a lapokban könyvkereskedők és kiadók nyilatkozatait. Ezek azt mondják, a forradalmi idők olvasási mámora alább szállott ugyan, de azért még mindig veszik a könyveket, főképpen pedig a tudományos könyveket. Nincs a tudománynak olyan ága, amely iránt ne érdeklődnének - akár magyar, akár japán szól róla. Az az állítás tehát, hogy a közönség magyar könyvet nem olvas, alighanem azzal a megszorítással értendő, hogy magyar szépirodalmi könyvet nem olvas többé olyan mennyiségben, mint azelőtt.

Ha az így igaz, akkor nem kell feltétlenül könnyeket ejteni miatta, akkor legalább részben, természetes folyamattal állunk szemben. A közönség ugyanis regényeken és novellákon szokja meg az olvasást, rajtuk keresztül jut el a tanulmányokhoz és innen hág fel arra a polcra, amelyen a tudományos könyvek vannak. A magyar közönség egy része, úgy látszik, elérte a polcot, azért fogyatkozott meg a szépirodalom tábora.

Ez idáig rendben volna. De az már nincsen rendben, hogy a fogyatékokat ki nem töltötték. Hiszen ebben az országban milliók élnek, akiknek a könyv még mindig nem mindennapi kenyér. Miért nem válik ki ezekből a milliókból néhány ezer, hogy a magyar szépirodalom leapadt híveit ismét a régi létszámra emelje, sőt azon túl megszaporítsa? Vagy, ha kiválnak, miért nyúlnak a selejtes külföldi után és miért hagyják olvasatlanul a tiszta zamatú magyart?

Ifjú íróink erre azt válaszolják, azért, mert a magyart nem ismerik. Ha majd szemtől-szembe látják a felolvasó asztalnál, hallják a hangját s egy-két mondata elméjükbe ragad, akkor kiserken irányában az érdeklődés, megveszik a könyvét, jól jár az író, akit olvasni fognak, jól a közönség, mert egészséges szellemi táplálékhoz jut.

*

A felolvasó asztal csakugyan játszott szerepet az író és a közönség életében. Kétszer is. Először akkor, amikor a nyomdatechnika még nem volt olyan fejlődött, mint ma, s szárnyain a szellemi termékek nem voltak képesek oly gyorsan és még az isten háta mögé is elrepülni, mint ma. Akkor egy-egy nemzet olvasóközönsége jóformán elfért egy színházban vagy hangversenyteremben. Az írás és olvasás tudománya pár ezer ember kiváltsága volt, ezeket össze lehetett egy szobába gyűjteni, lehetett velük tereferélni és egy-egy asszonyt vagy férfit az olvasás örömének meghódítani. Azóta azonban az ezrekből százezrek és milliók lettek - elképzelhető-e, hogy ezeket a hatalmas tömegeket ugyanolyan módon lehessen megközelíteni, mint a régi bizalmas, majdnem zártkörű társaságokat?

Száz esztendővel ezelőtt a gyáros-iparos elkészítette a maga gyártmányait, kiakasztott belőlük néhányat a háza elé, talán fel is írta az ajtajára, hogy ott mi kapható - s ezzel a verbuválás munkáját befejezettnek tekintette. Elképzelhető-e, hogy ma egy gyáros ilyen módon árúin túladni tudjon? Ma, mikor vevőköre nem néhány száz emberből, hanem százezrekből verődik össze és ezek a százezrek néha az ország határán túl laknak, elképzelhető-e, hogy száz év előtti metódusa ma is foganatos legyen? Nem kell-e neki a nyilvánossághoz más módon fordulnia, mint akképpen, hogy az ablakba teszi ki az árúit és az ajtajára ír ki néhány mondatot?

Az írók annyira felismerték ezt az igazságot, hogy végképpen lemondtak a felolvasó asztalról, mint toborzó eszközről - magyarán szólva - reklámról. Másodszor csak akkor tértek vissza hozzá, amikor egyikükre-másikukra már a világhíresség ragyogott le. Amikor valamelyiknek a könyvét már kapkodta a közönség, akkor az élelmes kiadó felolvasási sorozatot rendeztetett vele. Dickens, Kipling, Shaw, Chesterton, Zola, France gyakran ültek a felolvasó asztal mellé, de abban az időben már valamennyinek megvolt a maga kis kastélya és vadaskertje. Az ilyen előadások jól jövedelmeztek az írónak és a kiadónak egyaránt. Később azonban ráeszmélt a kiadó, hogy mégsem olyan jövedelmezők, mint amilyennek látta. Azt tapasztalta, hogy a felolvasó túrák után az illető írók könyveit nem vásárolják olyan mértékben, mint azelőtt. E tünetet azzal magyarázták, hogy a közönség kiábrándul az íróból, ha szemtől-szembe látja; másmilyennek képzelte a kiváló mester frakkját, hangját, orrát, bajuszát ... E csalódásának azután úgy adott kifejezést, hogy a legközelebb megjelent könyvét nem vette meg.

Mennyiben volt helytálló az az okoskodás, mennyiben nem, más lapra tartozik; bizonyos az, hogy az írók ma valóban csak hébe-hóba telepednek le a palack víz mellé; mint reklámot végképpen a lomtárba küldték a felolvasó asztalt.

*

Beüthet-e hát a magyar fiatal íróknak az a kísérlete, hogy most ki akarják a lomtárból hozni a felolvasó asztalt? Szerencsét lehet hozzá nekik kívánni, de nem valószínű, hogy elérjék céljukat. Olvasóközönséget tudatosan, következetesen, egységes irányban nevelni alig lehet. Az nevelődik. Az iskola, a templom, az újság, az utca, a kávéház, a korcsma, a színház, a mozgó, a vonat, a piac, a népgyűlés, a parlament, a hadsereg, mind tesznek valamit, adnak valamit a magukéból ahhoz, hogy a közönség olvasson, s ha olvas, ne ezt, hanem azt olvassa. Az első lépcső, természetesen, mindig a kalendárium, a ponyva, Courts-Mahler; de még az a selejtes Schundroman is tesz valamit, megmozgat benne valamit, hogy előre haladjon, a széphez és a művészihez emelkedjék föl. Így lesz ez esetben is. Ha a jobb értelemben vett szépirodalom olvasói csakugyan megfogytak, az csak átmeneti - gazdasági konjunktúrától vagy valamilyen irodalmi irány elhanyatlásától vagy nekiiramodásától megokolt - állapot lehet. A jó olvasókat kikészítő erők szakadatlanul dolgoznak, s bizonyos, hogy száz Schundroman-olvasó közül legalább öt eljut arra a pontra, hogy egyszer csak unalmasnak találja a ponyvát, és nem nyugszik addig, míg fel nem dolgozza magát az igazi irodalom élvezetéig.

Magától értetődik, míg az az öt kiválik, az írónak - főképpen a fiatal írónak - tűrnie kell, hogy könyvei felvágatlanul heverjenek, gyakran elvérzik bele a tehetsége, de az ellen semmit sem lehet tenni. A haladás útja ilyen holttestekkel van tele. Hány feltaláló, gyáros és üzletember ment anyagilag és szellemileg tönkre, míg a földművest rá lehetett venni, hogy ne faekével, hanem vasekével szántson? Ezek az emberek mind lelkük javát állították a kultúra szolgálatába, mégsem tudtak a gyarlóbb és hitványabb faekével megbirkózni. Csak igen-igen lassan, száz és száz befolyástól érlelve, eszmél rá a falu, hogy a vaseke jobb, szebb és hasznosabb szerszám. Ma már nem kell neki gazdasági egyesületekben felolvasó asztal mellől reklámot csapni; a gazda «magától» jön be a városba és megy a gépüzletbe és kéri, mutassanak neki vasekéket.

Nem lehetetlen ugyan, hogy az író felolvasása lendít valamely könyv kelendőségén - annak ellenére, hogy ezen a téren más tapasztalatokat gyűjtöttek - ez a lendítés azonban nem igen lehet nagyszabású azok mellett a tényezők mellett, amelyet a «nevelődik» gyűjtőfogalom szorít össze magában. Erős viruló gazdasági élet és viszonylagos jómód, amely minél szélesebb rétegeket ragad magához - ennek nyomában terebélyesedik ki a kultúra, ébred fel a tudás után való szomjúság és a szép iránt való érzék. Ha ez a gazdasági helyzet megvan, az élet ezer megnyilvánulása hol tudatosan, hol öntudatlanul pallérozza a lelkeket és húzza ki őket a közönségesből és az alacsonyságból s sodorja fel őket a magasba a széphez, a tisztához és a nemesveretűhöz.

Felolvasó asztal? Elvégre azt is oda lehet az ezer megnyilvánulás mellé állítani, de hogy ott akár csak szabad szemmel is észrevehető rendet tudna vágni, kötve hiszem.