Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 24. szám · / · Schöpflin Aladár: Mossóczy Pál szép nyara

Schöpflin Aladár: Mossóczy Pál szép nyara
- Regény -
XVI.

Délután vendég jött: egy közeli faluból való fiatal, harminc egy néhány éves földesúr, csinos, elegáns, angolos pofaszakállú, beretvált bajuszú, nyúlánk férfi, abból a fajtából, amelyet akkor fertálymágnásnak hívtak, s amely valamivel többet számított, mint az öt-hatszáz holdas gentry, egyenrangúnak tartotta magát - és ha arra való volt, el is fogadták annak - az olyan másodosztályú mágnásokkal, mint Bresztoványiék, de kicsit mindig megérzett rajta, hogy nem tartozik sem ide, sem oda, a társadalmi elhelyezkedése részben az egyéni tulajdonságaitól is függ. Mossóczy bresztoványi tartózkodása alatt már elsajátított bizonyos érzéket az ilyen árnyalatok iránt, nagyjából megérezte a vendég, Szeniczey János helyzetét. Megérezte azt is, hogy ez a fiatal ember erősen tartja a pozícióját. Nagyon korrektül, mágnásosan volt öltözve, a külseje ellen csak azt az egy kifogást lehetett volna emelni, hogy annyira mágnásos, amennyire mágnások igen ritkán szoktak lenni, a modorából gondosan szerzett, külföldi csiszolású társadalmi műveltségre lehetett következtetni s a báróné azzal a finom félbizalmassággal szólt hozzá, amellyel a majdnem hozzátartozókat szokás megszólaltatni.

Mossóczy, amíg Sanyi báróval együtt ott ült velük az uzsonnázó asztalnál, mindezt csak félhomályosan sejtette. Máskülönben nagyon kellemetlenül érezte magát. Az alatt a négy hét alatt, amit a Bresztoványi kastélyban töltött, már egészen beilleszkedett a környezetbe, biztosan érezte magát a maga helyén, mindenkivel szemben megvolt a distanciája, amelyben minden zavar nélkül viselkedhetett. Megvolt az a biztonságérzete, hogyha ezekhez a distanciákhoz alkalmazkodik, nem érheti szégyen és nem kerülhet félszeg helyzetbe. Most hogy Szeniczey itt volt, a distanciák némileg összezavarodtak. A baroneszka a kicsi lányok öntudatlanságával egyenesen kacérkodott a vendéggel. Sanyi báró az első szótól fogva a kordiális egyenlőség álláspontjára helyezkedett vele szemben - a korkülönbség köztük kiegyenlítette az esetleges rangkülönbséget - s ezzel jelentékenyen eltávolodott Mossóczytól, aki természetesen nem követhette őt a kordialitásban, sőt helyzetéből folyólag a feszes tartózkodás álláspontjára volt kénytelen állani. Csak a bárónét érezte, mint fix pontot, ő most is úgy ült köztük, mint aki mindenben ura a helyzetnek, felette áll mindenkinek s akikhez természetszerűleg alkalmazkodik mindenki. De hozzá való viszonya az utóbbi napok eseményei miatt labilis volt: külsőleg a házban elfoglalt helyzetéből folyó alárendeltség, belsőleg a fantasztikus bizalmasság - olyan ingadozás volt ez, amelyet úgyis csak minden önuralma megfeszítésével s a bárónéból kiáradó szuggesztió támogatásával tudott egyensúlyban tartani. Ezenkívül pedig heves féltékenységet is érzett, mikor azt látta, hogy a báróné olyan nyájassággal szól Szeniczeyhez, mint ő hozzá soha s hangjában a bizalmasság bizonyos előrehaladott foka cseng a vendég iránt, aki a finom és leplezett udvarlás modorában beszél hozzá.

Sanyi báró nem állhatta meg, hogy a délelőtti vadászkalandjaikról ne beszéljen. Az első nyulat persze ő úgy lepuffantotta, hogy meg se nyekkent, az ispán humoros figura lett, aki izgalmában belelőtt a döglött nyúlba. A Lord kutya egyszerűen beszélni tudott az ő előadása szerint, valóságos világcsuda, amilyen okos állat ez.

Szeniczey mosolyogva hallgatta, mint aki természetesnek találja, hogy az ilyen fiatal vadászember ilyen lelkesen beszél a vadászatról. A kis báró jól is beszélt, élcesen, friss temperamentummal, Mossóczy még sohasem hallott tőle ilyen anekdotikusan színes beszédet és valamicskével feljebb fokozta Sanyi báró szellemi tehetségéről alkotott véleményét. Most tapasztalta, hogy mindenki a magasszőrű társaságban mutatkozik a legtehetségesebbnek. Őt is belevonta mint tanút elbeszélésébe, ami neki nem volt kellemes, mert ezzel is hangsúlyozódott különállása a többi jelenlévőtől, a nagy társadalmi színvonal-különbség közte, Sanyi báró és Szeniczey között. Valósággal szégyellte magát, mikor a kis báró az ő vadász-szerepléséről kezdett beszélni.

- Tudod János, mi el voltunk csodálkozva. A Pali azt mondta, most van először puska a kezében. A kis mama Lefaucheuxja volt nála. És első lövésre olyan biztosan talált, no hát még a Lord kutya is kalapot emelt előtte. Ha soká itt vadászik, akkor nem marad nyúl Bresztoványban.

A kis báró jó fiú volt, látszott, hogy büszke az instruktorára. A báróné mosolygott a beszédén, de olyan mosollyal, amely a kastély asszonyának mosolya volt az instruktorra, semmi más. Szeniczey pedig mintha a ház iránti udvarias kötelességének érezte volna, hogy végre szóljon ehhez a jelentéktelen tagjához a társaságnak, azzal a természetes könnyedséggel, amelyet Mossóczy rosszabbnak érzett minden szándékos leereszkedésnél, ezt kérdezte:

- Csakugyan most vadászott először Mossóczy úr?

- Most - felelt Mossóczy kurtán, majdnem gorombán, aztán észrevette magát, nagy zavarba jött, elpirult és többet nem szólt. Nem is figyelt, csak fél lélekkel a beszélgetésre és azt szerette volna, ha mennél hamarabb ott hagyhatja a társaságot.

Uzsonna után sétára indultak a parkba. A báróné kérdőleg fordult Mossóczy felé, aki meghajolt és elköszönt a társaságtól, ő nem megy velük. Úgy vette észre, hogy a báróné pillantása ezt helyeslőleg vette tudomásul.

Rosszkedvűen ment a szobájába. Ott se találta helyét s kiment a major felé. A major mellett volt az ispán-ház, előtte léckerítéses, rózsákkal, georginákkal és árvácskákkal beültetett előkert. A kerítés mögül ideges suttogást hallott Mossóczy:

- Jöjjön csak Mossóczy úr, mondani akarok valamit.

A kövér ispánné állott a kerítés mögött, Mossóczy ijedten nézett rá. Az asszony szemében valami különös, idegen kifejezés volt s a keze idegesen kapaszkodott a kerítés lécébe.

- Jöjjön csak közelebb - suttogta, pedig nem volt semmi oka suttogásra, beszélhetett volna hangosan, senki sem volt a közelben, aki meghallja. - Kedves Mossóczy úr, keresse meg az uramat, mondja meg neki, jöjjön ma hamarabb haza. A diófánál keressen. Mondja meg neki, hogy mindent megbocsátottam, soha többet nem szólok ellene, csinálhat akármit. Azt az asszonyt sem bántom...

Mossóczy maga sem tudta, mi volt olyan izgató az asszony suttogó, szaggatott beszédében, de dermedt ijedtség szállotta meg, alig tudott felelni.

- Jól van, kérem, megmondom...

Nem értett semmit az egészből, de valami különös borzalmat érzett és vágyat arra, hogy meneküljön innen. Az asszony sietve bement a házba és ő arra gondolt, amit az ispán délelőtt árult el neki családi bajából. Most az a benyomása volt, hogy ez a szegény asszony csakugyan nincs eszénél. Sietve ment a majorba, kereste az ispánt. A béresek nem tudták, merre van, de azt mondták, hogy hamar elő fog kerülni, mert ilyenkor estefelé mindig bejön a majorba inspiciálni és kiadni a holnapra való rendeleteket. Mossóczy nyugtalanul járt fel-alá az istállók előtt egy jó fél óráig, látta, hogy befogják a Szeniczey hintóját, látta a vendéget eltávozni, arra gondolt, most illenék odamenni búcsúzni, de mégse ment. Már kezdett alkonyodni, mikor az ispán előkerült. Elborult a szögletes, barnára sült arca, mikor Mossóczy átadta neki az üzenetet.

- Már megint a bolondját járja - mondta bosszúsan. - Mindjárt megyek.

Leszidott egy bérest, hogy az ökrei mért vannak úgy lesoványodva, meghallgatta a béresgazda jelentéseit, rendeleteket osztott ki, az egyik paraszt engedélyt kért, hogy bemehessen a faluba az orvoshoz, mert betegnek érzi magát, erre rákiáltott káromkodva és megadta neki az engedélyt, aztán Mossóczyhoz fordult:

- Nahát menjünk. Jöjjön velem Mossóczy úr.

Gyors lépésekkel, idegesen mentek az ispán-ház felé. Az ispán bement a házba, kereste a feleségét, aztán kijött.

- A diófa alatt. Mit akart azzal, hogy a diófa alatt?

Mentek a ház mögé, ahol egy öreg, nagy diófa állott, alatta egy fatönkre szerelt malomkő-asztal. Itt sem találták az ispánnét. Erősen alkonyodott már. Az ispán, amint a kert felé tovább akart menni, megbotlott egy felborult székben. Mossóczy odanézett, majd meg fölvetette a szemét és nagyot kiáltott:

- Jézus Mária...

A diófa egyik vastag ágán ott függött szárító kötélre felakasztva az ispánné.

Az ispán is odanézett. Nem szólt semmit, csak nagyon elsápadt, a bicskájával nyiszálva elvágta a kötelet. A nehéz, kövér test zuhanva esett le az ágról a földre. Az ispán odaugrott hozzá, leoldotta a nyakáról a kötelet, megtapogatta az arcát, benyúlt a blúza alá, a szívére tette a kezét és figyelmesen hallgatott. Mindezt bizonyos tárgyilagos nyugalommal csinálta, amely Mossóczyra csaknem kísérteties hatást tett. Csak akkor csuklott meg a szögletes ispán hangja, amikor tompán mondta:

- Hát ez bizony meghalt. Szegény asszony... Erzsike...

Majd próbálta a szívét dörzsölni, emelgette a felső testét föl-le, aztán rezignáltan abbahagyta a vesződséget.

- Ez bizony meghalt - mondogatta zavartan.

Mossóczy ránézett a halottra és valami papírost látott meg az egyik görcsösen összeszorult kezében. Rámutatott - most nem bírt volna hozzányúlni a halotthoz.

- Nézze ispán úr - mondta ijedten.

Az ispán hamar kicsavarta a papírost a halott kezéből és belenézett. Szótlanul adta oda Mossóczynak. Ez volt rajta:

Kedves Adorján, Isten veled, ne haragudj, én sem haragszom. Az az asszony az oka... a gyilkosom...

Mossóczy borzadva nézett az ispánra, aki vállat vont és szomorúan mondta:

- Szegény asszony... Erzsike... ez volt a mániája elment az esze szegénynek...

Azután elvette az írást Mossóczytól és ezt mondta komolyan, ünnepélyesen:

- Erről nem szabad tudni senkinek, Mossóczy úr.

Mossóczy igenlően nézett rá.

Az egész jelenet alig pár perc alatt, teljes csöndben játszódott le, de hogy, hogy nem, mégis odacsődült néhány leskelődő asszony és suhanc gyerek, akik a ház oldalánál meglapulva nézték a történőket. Az ispán észrevette őket, odament hozzájuk és parancsoló hangon mondta:

- Mit kerestek itt? Takarodjatok? Maga Balasekné szaladjon a majorba, mondja meg a béresgazdának, hogy azonnal fogasson be a kis kocsiba és valamelyik kocsis sietve menjen be a faluba az orvosért. A gazda a feleségével együtt jöjjön azonnal ide. De hallja - rivallt rá a már futni induló asszonyra - fel ne lármázza a majort. Ha a nép idecsődül, beléjük lövök!

Az asszony lelkendezve elszaladt s a többiek is elódalogtak, kinn az utcán, a kerítés előtt állottak meg. Az ispán erre összetört, ráborult a malomkő asztalra, az egész testét rázta a sírás. A halott teste feketén, duzzadtan terült el mellette a földön. Mossóczy megrémülten állott mellette és mint életének annyi nevezetes pillanatában, nem tudta, mit csináljon.

Mikor a béresgazda meg a felesége sietve, sopánkodva odajöttek, az ispán megint összeszedte magát. Felállt, rendelkezett, hogy vigyék be a halottat a szobába. Mossóczyhoz fordult:

- Mossóczy úr, köszönöm a szíves barátságát. Kérem, menjen most már a kastélyba, jelentse be a bárónénak mi történt. A levélről persze egy szót sem...

Mossóczy megrémülve ment el a boldogtalan házból s azon tűnődött, hogy mondja el a történteket a bárónénak.