Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 24. szám · / · Schöpflin Aladár: Mossóczy Pál szép nyara

Schöpflin Aladár: Mossóczy Pál szép nyara
- Regény -
IX.

Mossóczy valamivel korábban jött haza a mezőről, ahol Sanyi báróval és az ispánnal töltötte az időt. Még volt vagy egy fél óra ebéd ideig, de ő már bement az ebédlő melletti dohányzóba, azt remélte, ott találja a tegnapi újságot, amelyben valami cikket el akart olvasni. Az inas ott foglalatoskodott az ebédlőben és mikor őt meglátta, bizalmaskodva mondta:

- Tessék csak várni Mossóczy úr, levelei jöttek, mindjárt elhozom.

Mossóczy jóban volt a cselédszemélyzettel. Épp olyan szegény embernek érezte magát, mint ők és azért nem bánta, ha kissé konfidensek voltak vele, kevéssé vette szolgálataikat igénybe és mindig udvarias volt velük szemben. Az inas különösen lekötelezettje volt, mert ő szokta írni a szerelmes leveleit, amelyeket menyasszonyához intézett, aki a szomszéd vármegyében lévő szülőfalujában lakott.

Egy perc múlva egy levelet és egy képes levelezőlapot hozott neki az inas. A levelet az anyja írta, a levelezőlapot a kis Emma. Ezen csak ennyi volt: "Köszöni a szíves üdvözletet és hasonlóval viszonozza Emma" - Mossóczy soká elgyönyörködött benne, örült kedves kis helyesírási hibáinak, kettő is volt az egy sorban, a naiv, gyerekes írásnak. Hogy csak ennyit írt Emmus, nagyon illedelmesnek és tartózkodónak találta, nagyon derűs jó hangulat támadt benne, a szívében újra felragyogott a kék szempár meleg fénye, amely az utóbbi napok mindenféle kusza élményei közben kissé elhomályosodott benne. A drága kis Emma, kedves, egyszerű, megnyugtató lélek, milyen más, mint ezek a nők, akikkel itt együtt van és akik mindig zűrzavarba keverik gondolatait, nyugtalanná teszik életét. Most nagyon erős honvágyat érzett az otthoni szegénysége, a város öreg utcái, az Emma társasága után.

Aztán az anyja levelét olvasta el. A jó öreg asszony! - amíg otthon volt, minden nap megújuló konfliktusai voltak az anyjával, nem egészen értették meg egymást, de most messziről úgy gondolt rá, mint a tiszta jóság megtestesülésére és nagy, felhabzó szeretetet érzett iránta. A levél okos tanácsokkal látta el, hogy miképp viselje magát a nagy urak között, olyan tanácsokkal, amelyeknek persze semmi aktualitása nem volt az ő esetére nézve, mert hiszen az anyja nem tudott jóformán semmit az itteni személyekről és dolgokról és teljesen fantáziából beszélt. Mossóczy azonban nagy szeretetet és gyöngéd gondoskodást érzett ki a tanácsokból és nagyon meg volt hatva. Maga elé képzelte az anyját, amint egyedül ül szobájában, a fiára gondol és levelet ír neki. Istenem, mégis csak együvé tartoznak, neki nincs senkije a világon, csak az anyja, az anyjának is ő az egyetlen reménysége, nagyon összetartoznak ők...

Megint az Emma levelezőlapját vette elő, nézte rajta a képet, amely a város főutcáját ábrázolta elég rossz fénykép-reprodukcióban, de olyan kedvesnek tűnt fel neki, olyan meghittnek, mint előbbi csöndes, álmatag komplikáció nélküli életének egy darabja. A kis Emma szőke haja, piros ajka, egyszerű kis mosóruhája teljes elevenségben állott most előtte. A levelezőlappal a kezében elnyúlt a karosszékben és behunyt szemmel mosolyogva játszott gondolatban a kis Emmával.

- A qui pensez vous monsieur? - szólalt meg egyszerre a francia lány hangja.

Az utóbbi napokban valamivel bátrabb lett a francia lánnyal szemben. Csak azért is beszélni akart vele, elkeseredetten tanult a magával hozott nyelvtan és szótár segítségével franciául. Egy külön furcsa zagyvalék nyelvet találtak ki a maguk használatára: Mossóczy franciául igyekezett beszélni és ami nem jutott az eszébe franciául, azt magyarul mondta, a lány épp olyan buzgósággal iparkodott magyarul beszélni s a magyart teli keverte francia szókkal, végeredményben kezdték egészen jól érteni egymást. A kis Margot baroneszka, ha hallotta őket, halálra nevette magát beszélgetésükön. Most azonban zavarba jött Mossóczy , haragudott is, hogy ez a kotnyeles francia megzavarja az idilljét.

- Az anyámtól kaptam levelet - mondta és felmutatta a levelet.

- És ez? - kérdezte a francia lány, felkapva az Emma levelezőlapját, amely közben Mossóczy öléből a földre csúszott. - Mamák ilyent nem írnak!

Mossóczy nagyon zavarba jött, utána kapott a levelezőlapnak, a lány azonban elfutott előle a kis dívány mögé.

- Adja ide - mondta Mossóczy utána menve.

- Mit ad érte? - kacérkodott a lány.

- Kérem, adja ide azt a levelezőlapot - mondta erre Mossóczy ingerülten és megfogta a lány keze csuklóját. Ez kacérul, hívogatóan pillantott rá, de amint látta bosszús arcát, durcásan odanyújtotta a levelet.

- Itt van hát. Olyan szentnek adja magát és olyan szerelmes! - mondta felbiggyesztve az ajkát.

- Nem vagyok szerelmes, ez a levél egy barátomtól való - hazudott Mossóczy és ebben a pillanatban érezte, hogy hazugságával rontott a helyzetén a lánnyal szemben.

- Jól van hát - mondta a lány - nem bánom én, akárkitől kapta.

Mossóczy zsebébe tette a levelezőlapot, cigarettára gyújtott és az ablak elé állt. A lány egy darabig csak nézte és aztán odament hozzá, megérintette a vállát.

- Monsieur!

Mossóczy kelletlenül fordult felé. A lány egy nagyon kedves, őszinte, alázatos mozdulattal a kezét nyújtotta neki:

- Ne haragudjon hát - mondta olyan hangon, mintha most mindjárt sírva akarna fakadni.

Mossóczy zavarba jött, megfogta a kezét, megsimította és megenyhülve nézett a lányra, akinek erre könnyek jöttek a szemébe és kiment a szobából.

Az ebédnél Sanyi báró szélesen, részletesen elbeszélt egy jelenetet, amelynek a majorban tanúja volt. A kovácsné összeveszett az egyik kocsisnéval és a civakodás vége az lett, hogy a kocsisné, mikor a kovácsné az ablakához jött veszekedni, leöntötte egy rocska vízzel. Sokat nevettek az eseten, a kovácsné ismert, veszekedő asszony volt, az egész major állandóan hangos volt a csatarájától. Nem is tűrte volna meg az ispán, ha az ura, a hatalmas, tagbaszakadt, csöndes kovács, nem lett volna a legderekabb ember a majorban és mesterségének kitűnő munkása. Sanyi báró, akit minden házkörüli pletyka érdekelt, nagy élvezettel mesélte az esetet és a báróné is jókat nevetett rajta.

- Nem is hinné az ember, hogy ezek között a parasztasszonyok között is vannak hisztérikák. A kovácsné egészen bizonyosan az - mondta aztán a báróné.

Jó kedv volt az asztal fölött, Mossóczy is elmondott egy történetkét egy szabóról, akivel valamikor egy házban lakott. Cingár kis emberke volt a szabó, a nagy vastag felesége minden nap megverte, de vasárnap mindig berúgva jött haza és akkor ő kergette egy nagy bottal az asszonyt, aki sikongva szaladt előtte körben az udvarban.

- Ebből a legjobb az, hogy az asszony minden hétköznap megverte az urát. Biztosan megérdemelte - tréfált a báróné. Mossóczy ránézett és nem fedezett fel az arcán sem keserűséget, sem gúnyt, csak derült jókedvet.

- Mit írt a mamája, Mossóczy? Úgy-e levelet kapott tőle - kérdezte aztán a báróné.

- Honnan tudja kis mama, hogy a mamájától kapta? - kérdezte kötekedve a kis báró. - Kaphatta mástól is, valami kisasszonytól.

- Én vettem át a postástól. A címzés rajta mama-írással van - mondta a báróné.

- Csakugyan a mamától jött - mondta Mossóczy és ebben a pillanatban jutott az eszébe, hogy hiszen akkor az Emma levelezőlapját is a báróné vette át. Mélyen elvörösödött, nem nyugtatta meg az sem, hogy a báróné arcán nem vett észre semmit, amit a levelezőlappal valami kapcsolatba hozhatott volna. Lesütötte a szemét.

- És mit ír? hogy van? - kérdezte a báróné.

- Kezit csókolom, jól van. Azt írja, vigyázzak az egészségemre és viseljem magamat tisztességesen - felelt Mossóczy még mindig zavartan, de már hálás volt a bárónénak diszkréciójáért. Ebben a pillanatban jobb szerette volna, ha inkább nem is jön az a levelezőlap Emmától.

- Majd megírom neki, hogy nagyon tisztességesen viseli magát - mondta a báróné nagyon finom, alig észrevehető kötekedéssel.

Mossóczy úgy érezte, a báróné mindent tud róla. Tudja Emmát, tudja a francia lánnyal való titkos harcát, még talán azokat a rejtett gondolatait is, amelyeket magának se vallott még be. Megadta magát sorsának, a báróné egyetlen kérdésére elmondott volna most mindent.

A báróné azonban persze nem kérdezett semmit. Felkelt az asztaltól és valamennyien átmentek a dohányzóba. Az inas behozta a délben érkezett lapokat, megosztoztak rajtuk hárman és olvastak. Mossóczy a bárónét nézte újsága mögül, amint nyugodtan cigarettázva lapozza az újságot. Egyszerre azt vette észre, hogy a báróné arca elborul, ellenséges kifejezést vesz magára, a kezében megreszket a papír. Aztán összegyűrte az újságot, haragosan odavágta a sarokba, a cigarettáját bedobta a nagy hamutartóba és kipirosodott arccal, a szemében haragos könnyekkel, ingerült gyors lépésekkel kiment a szobából.

- Hát ez meg mi? - kérdezte Sanyi báró, felemelve pápaszemes arcát az újságról. - Mi lelte a kis mamát?

Mossóczy ijedt, tanácstalan arccal nézett rá. A kis báró felemelte a földről az újságot, kiegyengette a térdén a tenyerével és elkezdte böngészni azon a lapon, ahol a báróné az olvasást abbahagyta.

- Mi a fenét olvashatott ebben, ami úgy felbosszantotta? - tűnődött, aztán meglepetve felkiáltott:

- Nini, nézd csak Pali, mi van itt!

Mossóczy odament és olvasta a hírt, amelyre a kis báró rábökött az ujjával. Rövid pár soros rendőri hír volt. Így szólt:

Villamos baleset az Andrássi úton. Ma este az Andrássy út és a Váci körút sarkán, egy a Városliget felé vágtató kétfogatú bérkocsi összeütközött egy villamossal. A kocsi felborult, de az utasainak szerencsére nem esett baja, csak a kocsis szenvedett jelentéktelen zúzódásokat. A kocsi utasai, báró Bresztoványi István államtitkár és a főváros színházi életének egyik ismert szépsége, baj nélkül folytatták útjukat egy gyorsan előhívott másik bérkocsin.

- No hát! az apám! - kiáltott Sanyi báró elragadtatva. - Jó pipa az apám! Olvastad? A főváros színházi életének egy ismert szépségével! A Városligetbe kocsikázik! Jól csinálja az öreg! Nagy kutya az én öregem!

Sanyi báró szeretettel és büszkeséggel beszélt, mint aki valami nagyon jó dolgot hall valakiről, akit szeret. Mossóczy rettenetesen szégyellte magát, csak nézett a kis báróra, nem értette a viselkedését.

- No igen - mondta a kis báró, észre véve Mossóczy tekintetét. - Az apám mindig ilyen kujon volt. Bresztoványi, hát nem tud élni nő nélkül. Ilyen a fajtánk. Ott van Pesten, egész nap dolgozik a minisztériumban, már féléve nem volt itthon. Hát most egy színésznővel! Biztosan nagyon szép nő...

Valahogy elértette, hogy Mossóczy, bár nem szólt, a báróné álláspontjáról nézi a dolgot, kicsit elröstellte magát és hozzátette:

- Szegény kis mama... neki persze kellemetlen... azok a disznó újságírók, kellett nekik kiírni a nevét! Az ördög vigye el a skriblereit!

A szobában fel s alá járva kezdett beszélni apjáról. Szavaiból bámulat és elragadtatás sugárzott ki, látszott, hogy az apja a szemében a férfi ideálja, akinek minden cselekedete követendő példakép előtte, s akivel mindenben azonosítja magát. Mossóczy furcsa, zavaros érzéssel hallgatta, mintha valami hallatlan torzjelenetnek volna a tanúja, amelyről nem tud képet alkotni magának.

- A télen már én is Pesten leszek - folytatta Sanyi báró a morfondírozást. - Majd megismerkedem a fővárosi színpad ismert szépségeivel. Az apám révén renomém lesz előttük...

Mossóczy nem bírta tovább. Felállt és elindult kifelé. Sanyi báró karon fogta és fecsegve ment vele a folyosón. Hátranézve a báróné szobájának az ajtaja felé és halkított hangon mondta:

- Szegény kis mama... most biztosan bezárkózott a szobájába és mérgelődik egyedül. Féltékeny szegény... Egy Bresztoványinénak nem szabad féltékenynek lenni.

Mossóczy alig bírta lerázni magáról, amikor behúzódott a szobájába. Egyedül maradva elővette a kis Emma levelezőlapját és az ő derült, tiszta, harmonikus emlékével próbálta visszaszorítani és elcsendesíteni azt a belső zavart, mit a szívében érzett.