Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 19. szám · / · Figyelő

Szívós Zsigmond: Farkass Jenő: IV. Béla király

Kísérleti mű, felemás munka ez a könyv. Anyagának drámai-volta arra készteti az írót, hogy a drámai formával éljen, viszont képessége szerint elbeszélő módra dolgozza fel. A képekbe csoportosított, párbeszédekbe fogalmazott élettörténet így egy regényvázlattá kerekedik mely arra volna jó, hogy mint első fogalmazás a tulajdonképpeni írói munkának, az elevenítésnek alapjául szolgáljon. Az elevenítés természetesen vagy drámai, vagy elbeszélő lehet. Lehetetlen az, hogy középkori szereplők az író huszadik századbeli ész és szójárása szerint beszéljenek, valamint az is, hogy bármilyen pontos adatok is életet nyerjenek az elbeszélés folyamatos ereje nélkül.

Bizonyság erre, hogy Farkass Jenő jóhiszemű művészi törekvése is kimerült a széles kortörténeti tanulmányozással, a főúri basáskodásoktól, pártütésen, ármányokon, viszályokon át a tatárdúlásig vezető okok (egyben szomorú tanulságok) ügyes csoportosításával.