Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 16. szám · / · Kosztolányi Dezső: A véres költő

Kosztolányi Dezső: A véres költő
- Regény -
I. REKKENŐ MELEG

Csak egy álmos hangot lehetett hallani.

- Cseresznyét - mondta az, el nem fáradva - cseresznyét.

Az utcai árus, aki kis bódéjában álldogált, a gyümölcsös piacon, reggel óta hiába árulta cseresznyéjét.

Akkora hőség volt, hogy még itt, a Forum Cupidinisen, a nyalánkok és ínyencek kedves helyén se igen akadt járókelő. A tér egészen kihalt.

Egy zsoldos katona, aki arra vetődött, rátekintett a possadt gyümölcsre és kedvetlenül tovább ballagott. Pár lépésnyire aztán megállapodott a közeli bódénál, hol mézzel kevert vizet árultak, ott leszúrt egy rézpénzt s hosszan szürcsölte az üdítő italt.

Gyaloghintót nem lehetett látni.

Majd egy fiú meg egy leány tűnt föl, ki ezt a rekkenő órát választotta, hogy találkozót adjon. Megragadták egymás kezét és szerelmesen ölelkezve szaladtak a fényben. Még elhagyottabb utcákba, hol senki sincs ébren.

Az árus, öreg rabszolga, mikor az aedilis megvizsgálta az árukat, és elment, leheveredett a földre. Nézte a sárga süteményeket és kalácsokat, melyek nyakán maradtak. Aztán fáradt tekintetét az előtte lévő hegyre emelte, amelyen Augustus és Bacchus templomát látta, a testőrcsapatok kaszárnyáját, néhány mozgó katonát, Tiberius egykori házát, melyben most az öreg Claudius lakott és arra gondolt, hogy neki most bizonyára nincsen ilyen melege. Hiába, csak a császárnak van jó dolga, meg a koldusoknak. A császár hűs termében pihen, a koldusok pedig pálmafák alatt horkolnak, tátott szájjal.

Ezen a nyáron a Tiberis leapadt. Meredek partok közt látszott a kavicsos meder, gyors agyagos vizével, mely lázasan ide-oda hánykolódott. A forróság egyre fokozódott. Köd lebegett a halmokon, a levegőt egyetlen szellőcske se frissítette. Némely kis köz szennyével és piszkával úgy bűzlött, mint az oroszlán-odú.

Ami zaj kelt, keréknyikorgás, vagy messziről egy eb rekedt ugatása, beleveszett a csöndbe és még álmosabbá tette a kora délutánt.