Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 14. szám

Fenyő Miksa: Elmúlt hetekből

A krónikás kezében mind gyakrabban megpihen a toll. Mi az, amit feljegyezni érdemes? Mi az, amit húsz esztendő múlva is érdemes elolvasni, hogy hát valóban így volt, valóban ez történt, valóban ez volt felnőtt embereknek gondja, gondolatja, ezért szövetkeztek, ezért különböztek, ezért tülekedtek, ezért versenyeztek! Vajon érdemes-e feljegyezni, hogy a cirkumspektus Teleki Pál gróf örökébe Bethlen István gróf lépett s amit amaz nem egészen dicstelenül kezdett, folytatja barátja teljes dicsőséggel? hogy a belügyminiszteri széken Ráday Gedeon gróf helyezkedett el, erélyességének egész teljességében, hogy

(2 sor törlés)

Csehország közeledett, Franciaország távolodott, hogy zsidó kapitalisták csinálták a háborút, zsidó antikapitalisták vesztették el, hogy... vajon mit érdemes mindebből feljegyezni a jövő generáció számára. Általában mennyivel szebb, kedvesebb volna, ha olyan történeteket jegyezhetne föl a krónikás, amilyeneket Montaigne könyvében találunk pl. Guise hercegről, aki egy napon élete ellen szőtt összeesküvésről értesült és felelősségre vonta az összeesküvők megbízottját, valami angevini nemesembert. Hát bántottam én, megsértettem magát, igazságtalanságot követtem el magával? kérdezte a felindult herceg. Szó sincs róla, felelte a remegő nemesember, de hát nem is az ő személyéről van szó, hanem pártja ügyéről: istennek tetsző dolog vallásának ilyen hatalmas ellenségét láb alól eltenni. - Nos hát, én megmutatom önnek - mondotta a herceg - mennyire fölötte áll a vallás, melyet én követek, az önének szelídségben, alázatosságban. “Az ön vallása azt tanácsolta önnek, hogy öljön meg engem anélkül, hogy részemről a legkisebb sérelmet szenvedte volna el, az én vallásom azt parancsolja nekem hogy megbocsássak önnek, bármilyen szándéka is volt ellenem." Így beszélte el ezt a történetet Jaques Amyot, Franciaország grand aumosnier-je, Montaigne úrnak, aki ezt aztán jeles munkájának első könyvében meg is írta. Ezt és ilyeneket szeretne írni a mai krónikás, szelíd és alázatos dolgokat, latin idézetekkel, a régiekre emlékezve és - ha lehet - Montaigne szellemében. E helyett...

*

(146 sor törlés)

*

Hadik János gróf a vagyonváltság tárgyalásakor beszédet mondott. A beszéd lényege az volt, hogy minden financiális terv, minden pénzügyi gondolat suta felemás dolog marad, mely nem akaszkodik gyökereivel egy nagyszabású termelő politikába s hogy a koronának igazi javulása, melyre gyáros, kereskedő, bankár ráépítheti a maga terveit, csak akkor következik be, ha propagandán, bankóprés megállapításán, budget kicirkalmazásán túl, a termelés, az export veszi szárnyára a sokat hányatott magyar koronát. Tudjuk: Hadik Jánosnak ez a ceterum censeo-ja és ismervén meggyőződésének erejét, fáradhatatlan kitartását, el lehetünk készülve rá, hogy mindaddig fogja mondani, míg ott is meghallják, ahol két éven keresztül nem gondoltak arra, hogy valamit tegyenek is ennek a “magától értetődő megállapítás"-nak a megvalósításáért. Ez a megdöbbentő kritika, amit Hadik János ennek a két esztendőnek a gazdaságpolitikájáról adott szóról-szóra igaz. Állandóan pénzügyi terveket főztek, pénzügyi rejtvényeket oldottak meg, de a legkiadósabb, a legtöbb haszonnal járó pénzügyi tervről - a termelésről megfeledkeztek. Ma is csak vallják, de cselekedetet még ma sem látunk. Csodákra várnak, holott igaza van Hadik Jánosnak (az egyetlen magyar államférfi, kinek egyformán erős politikai és közgazdasági érzéke van), hogy nincs az a szomorú pénzügyi helyzet, nincs az a silány valuta, melyből megfelelő intézkedésekkel, közgazdasági irányítások az ország számára hasznot ne lehetne húzni. De persze ehhez annyi akarás, komoly tanulmány, becsületes meggyőződés és kristályos judícium kell, mint amennyivel Hadik János nyúl a közügyekhez.