Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 11. szám · / · Bán Ferencz: Madárfogat

Bán Ferencz: Madárfogat
II. JELENET

(Anya, Mária)

(Ajtónyitás hangzik és utána csörömpölés a konyha felől)

Anya: Mári te vagy?

Mári: (az ajtón át) Megjöttem tekintetes asszony!

Anya: (rendezget az asztalon, jóval később.) Jössz-e már te cilámpás?!

Mári: (még mindig kívülről) Ebben a minutumban csak kötőt veszek mert nagyon elgyűrődött a cipelésben. (Mári az ablakos ajtón át belép. Magas pirosarcú és nevetőképű leány. A karján piaci kosár. Amint belép magasra rúg a féllábával és úgy igazítja el a friss köténye alját)

Anya: (nevet) Ne te, ne! Kancacsikó.

Mári: (nevet, asztalra teszi a csukott fedelű kosarat. A födelek illedelmesen hunyódnak a kosárra, nincs benne sok, Mári a kosárra támaszkodik) Bizony napszámba álldogál az ember abban a halléban. Utána akar a tánc olyan jól esik egy kis mozgás! No, micsoda egy megveszett világ ez a miénk. Elmúlt a háború oszt a nyomorúsága mind itt maradt. Annyira van csak ide a hallé, hogy az ember kétszer hasra vágódik oszt odaér, de olyan töméntelen sokan várnak a sorukra, hogy hét falut megjárhattam volna amíg hazajutottam.

Anya: (sóhajtva) Maholnap azt sem tudom, hogy miből fizessem a béred ebben a rettentő drágaságban. Már igazán csak nektek áll a világ.

Mári: (vállát vonja) Hun kerék, hun talp... most nekünk a kerék.

Anya: (enyhe feddéssel) De csak tánc, meg selyemkendő, látom selyemharisnya van a lábadon!

Mári: (nevet és megemeli a szoknyáját) Azt! Ez a legolcsóbb és mégis száz korona. Valamikor borjas tehenet vett az apám ennyi pénzen.

Anya: Legalább félretennél valamit!

Mári: Aj, dehogy tekintetes asszony. Addig tart az életem, amíg a huszadik évem, no még legtovább, amíg a huszonegyedik! Aztán gyün valaki, aki beköti a fejem és azontúl besötétedett. Mosni, főzni, mindent csak magam két kezével, meg a gyerek, egyik a másik után, annyi, hogy levegőt sem szippanthatok tőlük... Aj egyszerre úgy elfogy az életem, mint a gyertya, akit magára hagytak!

Anya: (rábólint, elszomorodik és maga elé néz. Hosszú csönd) Kaptál húst?

Mári: A fene ott ette vón meg, már megin drágább!

Anya: (ijedten) Megint? (a kosárból kiemeli a húst, szörnyülködve). Ezt hoztad negyven koronáért?!

Mári: Még csak, hogy kaptam! Annyian kérték, mintha ingyen adnák! (szemrehányással) Megmondtam a tekintetes asszonynak... mer' mind bolond, aki húst vesz a mai világban!

Anya: Beszélj csak... bolond lyukból bolond szél! Mit vennél hús helyébe? Krumpli nincs, főzelék nincs! Jaj (félrenéz a levegőbe)

Mári: Mit csináljunk?

Anya: (föleszmél) Pörkölt? Az tegnap volt. Kisülve?!

Mári: (gondolkozik) Az nem szapora. Meg sok zsír kell alá!

Anya: Csináld párolva!

Mári: Dinsztelve? És hozzá? Krumplit?

Anya: (legyint) Krumplit! (éles csengetés)

Mári: (öklével a csengőt fenyegeti) Tudom isten nem lennél ilyen hegyes a kis bornyú nyakán, ahun egész nap szólnál!

Anya: (nevet) Eredj már!

Mári: Hászen tudom. A kisasszonyék! Bakos úrtól búcsúzkodtak a kapu előtt, amikor feljöttem.

Anya: Búcsúzkodtak?

Mári: (nyitva hagyja az ajtót és hallani, amint az előszobában mondja) Hozta isten kisasszonykák! (Anya utána megy, de az ajtóban háttal a színnek megáll.)