Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 10. szám · / · Strém István: A hazatérés

Strém István: A hazatérés
4.

Ibsen drámái, kölni dóm, ködös észak, el akarlak feledni: Szingapúrban járok. Szeretnék mindig itt élni. Itt ebben a nyitott, óriási üvegházban, melynek levegője csodálatos virágok illatával nehéz. A nagy, fekete szemek között, melyek mélyebbek mint a tropikus éccaka - olyan mélyek, mint Buddha bölcsészete. Igen, be-betérni az ő templomába is - a hármas istenség bemázolt bálványai közé, melyek olyanok mint a városligeti körhinta szobrai: Ők fából vannak és oly messze az isteni Gautamah tanításától, mint amily messze van a szénrakodó kulik kötélhágcsója attól, amelyen Romeo kúszott Júlia ablakába.

Szeretnék zebufogaton, gépkocsin vagy gyaloghintón kocsikázni - itt a kókusz- és legyezőpálmák alatt, tenyérnagyságú virágokkal piros bokrok és fák között, buja pázsit eleven zöldjében. Amikor odaérnék a börtön elé, amely e paradicsomban komorul, mindig úgy sajnálnám a bezárt bennszülötteket, mint ahogy ma sajnálom. Akikhez a madárének, aloéillat és a délszaki, nagy csillagok fénye csak szűk, vasrostélyos ablakon keresztül szűrődik! Azt mondanám a porkoláboknak: "Bocsássátok szabadon őket!" Betérnék a kínai és angol iskolákba is. - Megfognám a tanítók kezét: "Ne verjétek a gyerekeket!" Barátja lennék malájnak, szingaléznek és pápuának - ezeknek a bronz- és márványszobroknak, melyek a lapostetejű lábasházak között színesülnek. És ha nekem is szobrot állítana e város mint Raffles-nak, a gyarmat angol megszervezőjének, az a szobor nem húzódnék vissza mint az övé oszlopok félkörébe - az nem félne attól, hogy eleven társai egyszer csak ledöntik talapzatáról...

Szeretnék kanoéra ülni és e kanyargó, keskeny tengerágakon evezni - a fák között, melyek ágán kakaduk rikácsolnak és majmok szökellnek - és a gyönyörű villák között, melyekben az angol urak laknak. Azt a furcsa, nagy pillangót követném, mely a vízbelógó folyondárok körül röpköd. És a távoli füvészkertbe is kikocsiznék, hogy megrészegüljön szemem és képzeletem Szingapúr büszkeségétől, a világ egyik legnagyobb csodájától: tavak, tündérrózsák és délszaki flóra színházától.

De mennem kell, tovább! tovább! és csak egy röpke délután élménye az egész...

Már hajónk mellett áll a "Steigerwald" nevű gőzös, mely orosz foglyokat hoz Németországból. Bennük a mi sorsunk elevenül: A közös végzet még arcunkat is hasonlóvá tette és testvéri érzéssel üdvözöljük egymást. Ki tudja, tán vannak köztük olyanok is, akikkel hat évvel ezelőtt találkoztunk Tajgán - Tomszk előtt? Ők akkor a harctérre mentek, mi onnét mint foglyok a zabajkáli tartományba. Zene szólt és mi - ellenséges katonák - táncra kerekedtünk egymással. Most már nem volt kedvünk táncolni Se nekünk, se nekik. Kendőlengetés mellett, de szótlanul indultunk el - mi Triesztbe, ők Vlagyivosztokba.