Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 9. szám

Kovács Mária: Szolgák szolgája

A csönd behúnyt szemeknek csöndje csak.
Fölemelt imádságos kéz halvány opálja,
kéz, melyből a vér lefutott s átvész rajt a homály.

A csönd szolgák szolgája csupán.
Halkszavú szolgáknak nyújtja fehér gyümölcse
ízetlen rostjait fakó sátorában.

A csönd áll, kivájt szemekkel urai előtt,
közömbösen, - az élet csöndje - s ők azt hiszik
ajtójuk őrzi. Azt hiszik alabárdos legény.

Nyugton emészti mind az egyhangúságot
s a nagy mozdulatlanságban bárgyún várnak
a halálra, - nem tudva, hogy eljött s születésüktől
egyre szolgálta őket - az élet csöndje, nyugalom - halál.