Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 3. szám · / · Turcsányi Elek: Fővárosi Múzeum

Turcsányi Elek: Fővárosi Múzeum
III.

"A Fővárosi Múzeumnak úgy kell elhelyezve lennie, hogy... könnyen hozzáférhető legyen."
------------------------------------------------------------------------------------
"Nem tudnánk a főváros számára természetesebb és egyéniségének megfelelőbb múzeumi feladatot, mint amit egy modern galéria nyújt, a XIX. század és napjaink festészetének és szobrászatának nyilvános múzeuma. Nem hangsúlyozhatjuk azonban elég nyomatékosan, hogy erre csak a várostörténeti múzeumnak végleges megszervezése és jövőjének biztosítása után kerülhet a sor. Ezzel tartozik a város saját múltjának és - a modern galéria jövőjének. Lehetnénk-e bizalommal olyan múzeumi politika iránt, amely a legelemibb és legkönnyebb feladatot elhanyagolja?"
(Sz. E.)

Míg a bizottság erélyes állásfoglalása a múzeum szervezéséért folytatott küzdelemben osztatlan elismerést érdemel, a múzeum várbeli elhelyezésére s a Fővárosi Képtárra vonatkozó határozatai már bizonyos megjegyzésekkel kísérendők. Ez a bizottság elég szerencsés, mert tagjaiul tisztelheti az ország három legelső múzeumának igazgatóit. Biztosak lehetünk benne, hogy a várbeli elhelyezés ötlete nem tőlük származik. Mert ez az ötlet azok közül a csillogó ékkövek közül való, amelyek rövid használat után elvesztik minden ragyogásukat. A jóhiszemű laikus "bedőlhet" az ötlet szépségének, mely a város históriai múzeumát a legelragadóbb történelmi miliőben akarja elhelyezni, a szakértő azonban tudja, hogy bár ez egy históriai múzeumra nézve igen óhajtandó, de ha gyakorlati megvalósítása azzal a veszedelemmel fenyeget, hogy a múzeum és a közönség közötti eleven kontaktust - a múzeumoknak ezt a köldökzsinórját - elvágja akkor egy veszedelmet ötlet, amelyet száz oldalról meg kell gondolni, mielőtt még egyetlenegy lépést teszünk érte.

A Fővárosi Képtár gondolatáért sem túlságosan lelkesedem, legalább egyelőre nem. De ahogy magamat ismerem, bizonyára nagyon fogok örülni neki "a várostörténeti múzeumnak végleges megszervezése és jövőjének biztosítása után." A városnak van egy várostörténeti múzeuma, amelyről nem tud megfelelően gondoskodni, noha ez elkötelezően városi feladat. Miért akar egy önálló galéria létesítésével még egy második keresztet is a nyakába venni, mikor erre ráérne, ha már az elsőt nem érzi annyira súlyosnak s mikor ez egy luxusos kedvtelés ahhoz a súlyos erkölcsi felelősséghez képest, amit mostohán kezelt történelmi múzeumával szemben kell éreznie?

De a káosz még nem teljes!

Már a napi sajtót is bejárta a hír, mely egy "budai" vagy "Zichy-múzeum" közeli ünnepélyes megnyitását helyezi kilátásba. Ez lenne tehát a harmadik múzeuma a fővárosnak s ez már - mégis csak sok. Itt már meg kell állni, itt már kezdi az ember elveszteni minden józan türelmét és megfontolását, ennél a "budai" múzeumnál már meg kell nyomni a tollat, de alaposan. [*]

Miféle érdek lehet az, amely egy "budai múzeum", egy "Zichy-múzeum" megnyitását a mai viszonyok között sürgős követelésnek meri feltüntetni s miféle szempontok érvényesülnek a főváros múzeumpolitikájában, ha ez a múzeumpolitika minden köteles komolyság nélkül képes magát odaadni egy ilyen "ünnepélyes megnyitás" színjátékához... Buda lakosságának lehetnek muzeális szükségletei, ezt a kulturális éhséget azonban nem szabad lebecsülni annyira, hogy egy egészen ötletszerű megoldás külszínével kielégíthetőnek tekintsék. Másfelől nem is olyan bizonyos az, hogy a mai viszonyok között a városrészek különleges szempontjainak ennyire szabadjon és lehessen befolyásolniuk a városegész, amúgy is gyenge lábakon álló egységes kultúrpolitikáját.

Volt a fővárosnak egy mágnása az elhunyt Zichy gróf személyében, aki gazdag gyűjteményét végre már nem a nemzeti múzeumra hagyományozta, hanem a főváros közönségére s ezzel a főváros speciális érdekeire nézve bizonyára igen örvendetes példát statuált.

Ezzel a muzeális hagyatékkal szemben kétféle álláspontot lehetett volna elfoglalni. Vagy a háláét: együtt tartani az egész hagyatékot s csinálni belőle tényleg és valóban egy Zichy-múzeumot, ez volt egy okos és átgondolt múzeumpolitika szempontjából a kevésbé helyeselhető álláspont. Vagy elfoglalni a helyesebb, sőt egyedül helyes múzeumi álláspontot: ebből a hagyatékból mindennek a legmegfelelőbb, a legméltóbb helyre kell jutnia a főváros területén levő állami és városi múzeumokban, az államiakban persze ugyanilyen méltányosság, egy remélhető kölcsönösség, esetleg bizonyos promt kompenzációk ellenében.

A főváros - nagyon helyesen - már akkor feladta a Zichy-múzeum ötletét, mikor ennek a hagyatéknak egyik legintegránsabb, legszámottevőbb részéről: az etnográfiairól egy eléggé nem dicsérhető önkorlátozással lemondott, átengedvén azt a nemzeti múzeum néprajzi osztályának és pedig örök letétként.

Arra nézve pedig, ami még megmaradt a főváros tulajdonában, ide iktatom Feleky Géza 1914-ben megjelent sorait, melyek az egyedül helyeselhető felfogást világosan és elég tömören foglalják össze.

"A XIX. század magyar képtárának sok érdekes példáján kívül egy rendkívül fontos képsorozattal gazdagítaná a magyar képtárat ez a hagyaték. Mányoky egyik főművével együtt 22 Kupeczkynek tulajdonított festmény jutott általa a fővárosnak s ezek közül 14 részben a mester eredeti és saját kezű alkotása, részben pedig közvetlen iskoláját jellemzi rendkívül érdekesen. (A többi 8 kép régi másolat.) Így tehát a Magyar Képtár már együtt levő anyaga visszavezeti a magyar festés történetét a XVII. századig és páratlan teljességgel mutatja be Kupeczky karakterisztikus és értékes művészetét. A Zichy-hagyatéknak azonban nem a Kupeczky-sorozat a legszámottevőbb része, hanem magában foglalja még az olasz s a németalföldi festésnek néhány igen jelentékeny emlékét és számos érdekes példáját is. Egy egyetemes jellegű önálló képtár gyanánt ugyan semmi esetre sem lehetne szerepeltetni ezeket a képeket, viszont nagyobb részük szerencsésen egészítené ki a Szépművészeti Múzeumot, úgy amint nagyon számottevő gazdagodást jelentene a Nemzeti Múzeum régiségtára számára, ha odakerülnének a Zichy Jenő gróftól összegyűjtött értékes XVII. századbeli erdélyi ékszerek s magyar fegyverek. Ha a főváros ezeket a muzeális tárgyakat átadja az illetékes állami gyűjteményeknek, természetes viszont szolgálatul igényt tarthatna arra, hogy az állami tulajdonban lévő, de a Szépművészeti Múzeumban részben a helyi viszonyok következtében, részben a magyar osztály karakterénél fogva helyükre nem találó jelesebb magyar képek a város magyar képtárba költözzenek át. Az elvi megállapodás a főváros tanácsa s a kultuszminisztérium között az állami gyűjtemények fővárosi vonatkozású s a városi gyűjtemények általános jellegű muzeális tárgyainak az örök letét jogi formájában való kölcsönös kicserélésére nézve még 1913 tavaszán létrejött, részben már a magyar képtár csöndes előkészítéseként, részben pedig azért, hogy a Fővárosi Múzeum heterogén anyaga egységes karakterre tegyen szert a csereviszonyok megfelelő fejlesztése után."

Mit akarnak mindezek után egy Zichy-múzeummal? Az mindenesetre igen helytelen volt, hogy ezeket a képeket ilyen hosszú időn át lakat alatt tartották. De a jóvátételnek nem az a módja, hogy a hibát egy újabb és még súlyosabb hibával tetézzék ünnepi tarackok durrogása közben.

 

[*] * A múzeumi bizottság feltehetőleg távol áll ettől az ötlettől.