Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 1. szám · / · Figyelő

Móricz Zsigmond: Világirodalom felé

Ebben a két évben a magyar írókra nehéz idők jöttek. Voltaképpen csak most értettük meg, mit jelent, hogy: inter arma silent musae. A múzsák akkor repültek el, mikor a forradalmakkal megjelent az arma bent a házban, s legelőször a szabad szót és szabad hangot oltotta ki. Az elmúlt két éven át írónak csak egy kötelessége volt: hallgatni. Ha már az Igazságnak lángoló szava nem gyújthatott az emberek lelkében boldog lángot, sőt csupán arra lett volna jó, hogy üszköt vessen a szívekbe, akkor a költőnek nincs mit tennie, mint megvárnia a maga idejét.

*

Egyelőre a Puskin árnyékában él a magyar irodalom. Ez a kép onnan jutott eszembe, hogy éppen Puskint olvasgatom naponta, Bérczy Károly pompás fordításában. Puskint olvasom, mert egyszerre csak nem lehet kikerülni: mintha átszakította volna a világirodalom a zsilipeket, egyszerre elöntött bennünket a legnagyobb írók műveiből készült fordítások özöne. A kiadók a kávéházakban írókat kínoznak, hogy ki most "nagy író" az olaszok közt? Egész sereg kiadó támadt, akik egymást túl akarják licitálni a világirodalmi óriásokkal. És úgy látszik nem fizetnek rá erre a szenvedélyre. Ketten hárman is kiadják ugyanazt a művet s mind elfogy. A közönség önkénytelenül biztos révbe akar menekülni gondolataival s lelki életével, ezért keresi a fémjelzett világirodalmi nagyságokat s a magyar írók e mai vakációjukban éppen rendelkezésre állnak. Régebben, tíz év előtt is tele volt a piac külföldi művekkel, de főleg selejtes, másodrendű külföldi íróknak tisztán olcsó szórakozást áruló munkáival. Ellenben meg lehet nézni azt a katalógust, amit az utolsó két év kiadványaiból állít össze a könyvkereskedő, a legnagyobb nevek, a legmélyebb s leghatalmasabb erők vannak előttünk, fordításon át. Hiányoznak a mai Ponson du Terrail-ok s Montépin Xavérek, ellenben itt vannak az angolok közül: Shakespeare, Shaw, Wells, Dickens, Kipling, Stevenson, Coleridge, Wilde, Mark Twain, Bret Harte, Thackeray, Jerome K. Jerome, Byron, Omar Khajjam, Bain. A franciák közül: Zola, Balzac, Anatole France, Maupassant, Régnier, Daudet Alfonz, Péladan, Pierre Louys, Pierre Loti, Romain Rolland, Baudelaire, Barbusse, Bourget, Benjamin Constant, Flaubert, Renan. Az oroszok közül: Dosztojevszkij, Turgenyev, Puskin, Leonid Andrejev, Avercsenko, Gorkij. Itt vannak a svéd Strindberg, Lagerflöf Zelma, a norvég Knut Hamsun, Björnson, Ibsen, a hollandi Multatuli, az olasz D'Annunzio, Amicis, Dante, a spanyol Galdos Perez s Maeterlinck, a belga és a latin Horatius. S mindezek olyan nevek, akik felette vannak a fajnak s nemzetiségnek: mindezek szinte személytelenül tartoznak az emberiség közös nagy kincstárába.

Abban az irodalmi piacban, amely a legijesztőbb politikai forrongások idején olyan közönségre támaszkodik, amelynek ezt a könyvtárat alig kikalkulálható tőkének befektetésével egyszerre s egymással versenyezve meri kihozni: abban az irodalmi piacban a legnagyobb biztosítékát bírjuk életerőnknek s életképességünknek.

S mindenkit megnyugtatok, aki ezek közül egy könyvet megvesz s elolvas: hogy a jövendő Magyarország ideális megteremtéséhez járul hozzá egy lelki aktussal.

*

Ezek a fordítások még abban is különböznek a tíz-húsz év előtti irodalmi kor fordításaitól, hogy nem fordító-iparosok csinálják, hanem a legkülönb írók. Abban az időben egy-két kiváló író személyes akcióját kivéve, valamire való író nem is vállalta, nem is vállalhatta a fordítás nehéz s ritkán gyönyörködtető munkáját. Néhány szegény ember vetette rá magát, hogy ívenként három forintokért egyre-másra ontotta a nyomdáknak a fércművekről való fércfordításokat: ma arról még mindig nem lehet ugyan beszélni, hogy a fordítót megfizetné a könyv, de legalább olyan munkákba merülhet bele, amelyekben tanulmánymélységig belesüllyedni, külön lelki emóció. Ha nem fizeti meg a fordítást a kiadó, megfizeti a lefordított író, akivel együtt élni, lakni hetekig, hónapokig, andalítóan s sokszor izgatóan jó. Babits Mihályt, Színi Gyulát, Laczkó Gézát, Tóth Árpádot, Schöpflin Aladárt, Mikes Lajost, dr. Nagy Zsigmondot, Király Györgyöt, Szabó Lőrincet, Lányi Viktort, Trócsányi Zoltánt, Patthy Károlyt, Hajdú Henriket, Honti Rezsőt, Salgó Ernőt, Balla Ignácot, Várnai Dánielt és annyi kitűnő ifjú írót mi tud lekötni a fordítás mély fáradságába, ha nem az általuk kiválasztott író munkájának élvezése. Itt már művészmunka a fordítás, éppen úgy, mint eredetinek teremtése. S azok a művek, amelyeket ma fordítanak le, szinte örökéletű formát nyernek irodalmunkban, mint Puskin a Bérczy fordításában.

Bérczy Károly 1866-ban fordította le az Anyegin Eugént. Mondják, hogy annak idején Arany János, lapjában megírta koronként, mennyire haladt Bérczy Károly az Anyeginnel: de ebben a fordításban valóban egy pótolhatatlan s el nem vesztegethető irodalmi értéket kaptunk. Nem tudom most ki és hogy fedezte föl ezt a fordítást, de egyszerre két kiadó is versenyez, hogy minél szebb formában hozza ki: meg is érdemli ez a könyv, mert igazán az örök könyvek közül való. Nincs egy sora, amely egész dús áradatban ne ontaná egy elmúlt s letörült irodalmi ízlés és kultúra illatát, ízét, báját, de nincs egyetlen sora, amely fals lenne, amely sebezni tudná érzékenységünket. Ha valaki ma csinálná meg a költői dendiségnek ezt a nyelvét, bántó volna, még a legteljesebb pontosság mellett is: de itt már is az Idő szentesítése lebeg a szavak félódon muzsikája fölött. Egy-két sort kell olvasni belőle s egész napra megenyhíti az ember hangulatát, mint egy édes ó parfüm, finom levendulaillat, kíséri végig a napot...

*

Még egy szempont van, amit nem szabad elfeledni, ha erről a most lezáródó korról képet akarunk adni. Bámulatosan felvirágzott a nyomornak, a zsír, ruha és elsőrendű életszükségletek nincstelenségének idejében a könyvek kiállításának luxusa. Ma mikor nincs újságpapír és nincs pakolópapír, a legfinomabb merített papírokat találják meg és pedig a valóban legértékesebb könyvek számára. Úgy, hogy még azt sem lehet mondani, hogy elvesztegetnék az anyagot haszontalan dolgokra. A tömegkönyv persze borzasztóan silány papíron kénytelen megjelenni: nincs papír, de a luxus-kiadásokhoz a rejtekben itt-ott feltalálható régi anyagot legalább becsületes művekhez használják el. S kezdenek becsatlakozni a többi művészetek is a könyv ékesítéséhez. Ma éppen valami szokatlan, szinte rendkívüli nyereségem van: piacra való megjelenése előtt kézbe kaptam Gara Arnoldnak Puskin illusztrációit. Az embernek a szívébe nyilall a szépség. A Gara rézkarcai a legbecsületesebb s a legművészibb értékek lettek egyszerre a magyar könyvillusztráció, sőt a magyar rézmetszet művészete terén. Szinte titokzatos alkotások ezek. Hosszú, hosszú néma órák mélységes belemerülésének s valami finom ihletnek az eredményei. E rézmetszetek túlmennek minden határokon, ezek világirodalmi kísérői lesznek s maradnak az Anyeginnek. Minden megvan bennük: a költő hangulatai, az orosz magaskultúra most párává lett kincsei, a nyugati kultúrával keresztezett ős bizánci kultúra fantasztikus oroszsága, a drága Tatjána fájdalmas és tökéletes testi-lelki szépsége, és a groteszkségig egyéni előadás... Mindez, bár a mai kor könyvillusztrációs kívánságának köszöni eredetét, messze fölötte áll az illusztráció alacsony mesterségének: kitűnő művészi alkotás...

És sok efféle van ma e titkos könyvkultusz rejtekében.

*

A magyar írók e komoly és nagystílű fordítói munkássággal valóban emelték az általános nívót: a közönségnek kezébe adva a világirodalom remekeit, hozzászoktatják, ránevelik, hogy az eredeti magyar írásokkal szemben a legnagyobb mértéket alkalmazza. Viszont saját magukra is ráfüggesztik a súlyt, amely a legnagyobb erőkifejtést és a legkülömb teljesítményt követeli. A jövőben a fiatal magyar író nem jöhet önképzőköri tudatlansággal: a magyar könyvesboltokban a világirodalom szintjébe kell belehelyezkedniük. Így a históriának e nehéz szakasza nagy eredményeket hozott.

A mai évek zűrzavaros lázában a valódi energiák megkeresték s megtalálták a módját, hogy valamit teremtsenek. A csöndben munkáló s zajtalan természeti Erők munkája ez s forró szeretetem árad mindenkire, testvérre a betűben s a művészetben, kik életük egész erejével dolgoznak az Élet börtönében ma is, az örök Szépség, örök Igazság s örök Jó oltára előtt.