Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 1. szám · / · Kosáryné Réz Lola: Éjszaka

Kosáryné Réz Lola: Éjszaka
VI.

...Ott áll az új ház, Büszke gőgös. Padlóján csillag kőbe verve.
De pókhálós a mennyezet. S a liftcsengő mindegyre szól
Mintha síró gyermek, sietne a folyosókon valahol
A házmesternétől remegve, mert ő egy mérges, vén boszorka.

Elöl, a lármás út felett erkélykalitkák cifra sorja.
Az első lépcsőn száll fel egyre s bólintva oszlik arra-erre
Gyémántos vendégek csoportja. Ám hátul a nyomor siet be
És rálehel a bűzös udvar mindegyik füstös ablakára...

...Piacra megy, utánanéznek. Óh, még elég jó a ruhája,
Még nem lett ráncos, görbehátú. Cipője sarka sem törött le.
Ha sorba áll a lisztre várva, a rendőr meg-megáll előtte,
Rámosolyog és sohse bántja. Ám gyűlöli a többi őt.

Ki rongyosabb, soványabb, rútabb, az rákiált a pult előtt:
"Ez a nagysága jól evett már, most koplaljon csak keveset!"
De a boltos meglátja őt, titkon feléje integet
S szól: "Azt a fáradt szőke asszonyt ugyan engedjék már ide!"

Morog a többi. Hadd morogjon. Neki oly hálás a szíve.
Hazasiethet már kenyérrel. Az utcán kérdik: nem nehéz-e?
Mástól nem kérdi senkise. Óh, hol van már az útja vége!
A kapu nyíljon csak hamar és fellélegzik a homályban.

És nyitja már a konyhaajtót s a gyermekekhez jön vidáman,
Kik várják a dohos szobában civódva, síránkozva, tétlen.
"Édeskék, annyi szépet láttam! Gyertek csak, mindjárt elmesélem!"
És már nevetnek is szegénykék és csókot kérnek s jók nagyon.

S míg anyjuk az ebédet főzi, ülnek a konyhai padon.
Terjeng a gőz... Nem tart sokáig. Az étel: egy tál főzelék.
Óh, mindig új a fájdalom, ha tányérokra osztja szét
S nézik némán a gyermekek s nem adhat nékik semmi mást...

...Mégis. Mikor kicsomagolt, egy zacskó mazsolát talált
Mosolygott s könnyezett az asszony, aztán eltette csöndesen.
"Ha nem lesz egyszer vacsoránk és sírnak, majd előveszem"
És tartogatta így a régi kamra kicsiny kincsét sokáig.

Ám sírnak mind a gyermekek, a konyhán gyönge gáz világít,
És mos az asszony. Óh, mit adjon? "Aki engem nagyon szeret
És aki jó lesz vacsoráig, az kap egy darab kenyeret,
Hozzá még öt szem mazsolát s lefekvéskor egy szép mesét!"

S mind csöndes, mind jó, mind örül már. A konyhát kell surolni még
Aztán bemennek a szobába és vetve áll ott már az ágy
És most megkapják a mesét és megkapják a mazsolát.
És anyjuk karjára feküsznek és összebújnak boldogan.

A lámpa már eloltva ízzik és lassan hül... Óh, most sokan
Bálba robognak fényes autón... Milyen sötét van odakint!
"Vajjon apuka merre van? Bár nálunk lenne már megint...
Meséljünk róla szép mesét! Már kezdem is. Figyeljetek."

"Hát egyszer újra lent az utcán szomorún járok veletek.
Egyszer csak jön egy szép nagy autó. Felénk siet. Csakúgy repül.
Kié lehet? Hová mehet? Vajon ki az, ki benne ül?
Hát csak megáll a ház előtt s apuka ül a nagy ülésen!

Ő int nekünk és mind beszállunk s az autó fut velünk, míg délben
Egy vendéglőnél majd megállunk s a frakkos pincér úr siet,
Kérdi: mit parancsolnak, kérem? - "Nekem paradicsomlevest!"
Az egyik gyermek kérve mondja s izgatottan felül az ágyban.

"Nekem paradicsomlevest!" - És most már sorban mind a hárman
Beszélnek boldog izgalommal: "anyuska, csirkehúst is ennék".
"De nagyon sok legyen a tálban!" "És hozzá kompótot. Cseresznyét."
"És öt jó nagy fekete labdát, habosat, megeszem utána!"

"Mondd hát, hogy pincér hozza kérem!" Anyjuk aggódva intne rája:
"Elég lesz három." "Óh, dehogy lesz! Anyuka, igazán, ötöt!"
S már éhes ember drága álma terít asztalt szemük előtt
S a gyerekek a párnán ülnek és boldog szívvel esznek: "ham-ham!"

De elfáradnak. Jóllaktak már. S az asszony most folytatja halkan:
"Apuka már fizet sietve és aztán indulunk tovább.
És így gondolkozunk magunkban: falukon, országúton át,
Hová megyünk ily messzire? Mit gondoltok? Hazamegyünk!"

"Haza!" A három gyermek ujjong. "Jaj, milyen jó lesz minekünk!"
Anyjuk nem mer mozdulni, sóhajt. Könnyes feje alatt a párna.
"A város tornya messze tünt s a patakon túl látjuk már a
Hosszú sor magas jegenyét..., a gép fut, mintha szállana..."

"Már itt a ház. Lassan megállunk. Hál' Isten, megjöttünk haza.
Már este lesz, az udvar csöndes és Fáni hozza a tejet."
Oly halk az asszony lágy szava: "Igyatok gyorsan, gyerekek,
Mert vetve már ottbent az ágy, a fehérfüggönyös, a régi..."

"...És akkor este azután apuka fog nekünk mesélni..."
S elhallgat, halk sírással küzdve a zugó, nyugtalan sötétben.
"És aztán?"... Mind a három kérdi. "Majd holnap este elmesélem
Most már késő van s mind alusznak a gyermekek, a drága-jók!"

Megigazítja még a párnát, a földrecsúszott takarót,
Megcsókolják még sokszor egymást, aztán kiáltják hangosan
Mert kell, hogy hallja ezt a szót, érezze, bármily messze van,
Hogy: "apuka, jó éjszakát!" Ezt nem felejtik el soha.

Aztán anyjuk karján alusznak. Sötét és csöndes a szoba.