Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 17-18. szám · / · Kosztolányi Dezső: A rossz orvos

Kosztolányi Dezső: A rossz orvos
(Elbeszélés)
V.

Egyszerre kiabálni kezdett az egész ház. Ajtókat hagytak nyitva, székeket döntöttek fel. Vilma a vetetlen ágyra dobta magát, kibontott hajjal, István az ajtóhoz támaszkodott.

Egy rokon érkezett, ama rokonok közül, kik csak haláleseteknél jelentkeznek. Öreg, kedves, állami hivatalnok, fogadta a részvétlátogatókat, tárgyalt vállalatok embereivel, mert a szülők alig tudtak magukról.

- Mennyire szerették - mondta az öreg.

A nagyszülők, a nagyanya és nagyapja ünnepi feketében, szertartásosan jelentek meg, mint az esküvőn és keresztelőn. Tiszta, csöndes, meghatott könnyeket hullajtottak unokájuk sírjára.

Az, aki sírni tud, boldogabb, mint a némán és könnytelenül szenvedő. Vilma és István gyötrődött. Így álltak a sírgödörnél is, azt se értették, mi történt. Csak aztán eszméltek mindenre, mikor temetés után látták az üres szobákat, a semmit. Anna összerakosgatta még a kisfiú holmiját, játékszereit, aztán ő is hazautazott tiroli falujába. Most már igazán semmi se volt ebben a lakásban.

- El innen - gondolta István, aki végigjárta szobáit.

- El innen, akárhova - mondta az asszony is, aki a szülei házára emlékezett, s úgy érezte, ez itten a halál háza.

Ezekben a napokban úgyszólván egy pillanatig se maradtak egyedül. Ismerősök keresték fel őket, kiknek elmesélték a fiacskájuk betegségét, annyiszor, hogy szájuk és ajkuk is belezsibbadt a beszédbe. Érezték, hogy mégis csak jók az emberek. A vigasztalódás, mely az első napokban oly messzinek tetszett, lassanként közeledett. Előbb azonban meg kellett szokniuk sok mindent. A reggeleket, aztán az estéket, az utcát a nap minden órájában, a boltokat és a játéktereket, s közben minden alkalommal elhitetni magukkal, hogy fiuk nincs többé, megérteni a világot nélküle.

Nehéz sóhajok szakadtak fel mellükből és lassan az életre gondoltak.

Mindkettőjüknek szüksége volt a felejtésre. Vilma átmenetileg az öreg rokonhoz ment lakni, István szállodában vett szobát. Azért, ami elmúlt, kaptak egyebet. Az ifjúság szegény szomorúsága tért vissza, de függetlensége és gondtalansága is. Nem kellett semmivel se törődniük, se háztartással, se egymással, akkor étkeztek, mikor akartak, jobban felhasználhatták idejüket, mint eddig.

Az ügyvéd átnyújtotta Istvánnak az aktákat és közölte, hogy törvényesen kimondták a válást.

- Most már egészen szabad - mondotta.

A nő is megkapta az értesítést. Ez a hír majdnem hihetetlennek tetszett neki.

- És...? - kérdezte, mintha valami ellenvetése lenne.

- Nincs semmi akadály - tette hozzá az ügyvéd - a válást törvényesen kimondták.

Gyula, aki letette a vizsgáját, a gyászév leteltével elvette őt.

István ritkán találkozott velük.