Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 13-14. szám · / · Laczkó Géza: Baruti, a bazokok fejedelme

Laczkó Géza: Baruti, a bazokok fejedelme
V.

Csodás napok köszöntöttek a bazokokra!

King Sztenli Baruti nem ismert nyugalmat, ha jól kialudta magát, sokszor egész nap nem evett országos gondjaitól, ha előtte való este elrontotta a gyomrát, s folyton nagy palávert tartott, amelyen mindenki elmondhatta a véleményét, - ha királyibb foglalkozás nem jutott eszébe. Mboto csakhamar meghízott a titkos, miniszteri banyána-zabálásokon, Indetonga messziről szaglott a mértéktelenül fogyasztott kecsketejtől, s Mszalala, a legnagyszerűbb harci fegyverzet tulajdonában, naponta sorra pofozta a kölykeket. Lord Kadongo evés idején kereste fel kedvelt híveit, s ha nem is nagyon marasztották, ott ragadt egy kis tejes maniokra; lord Katonza a gondjaira bízott falu asszonyaival tartott titkos palávereket rejtett tisztásokon; lord Kalengé bevette magát Viktorie legszebb és leghűsebb kunyhójába, s napszámba aludt.

King Sztenli Baruti egyre-másra intézkedett. Ma azt rendelte el, hogy a földet trágyázni kell, Európában is így cselekesznek. E célból megmagyarázta, mi a trágya, hogy készül a trágyadomb, s mivel a jó bazokoknak szarvasmarháik nem voltak, tyúkjaik és kecskéik közreműködésével önmaguknak kellett előállítaniuk, felhalmozniuk, s az ültetvényekre hordaniuk a többtermelés szempontjából oly fontos talajjavító anyagot. A munka vezetésére a King új minisztert nevezett ki, az érdemes Binzát. Kis leánykák gyűjtötték a tyúkszemetet, a kecskék mögött viszont suhancok sürgölődtek, s a nép, falunként, egy s ugyanazon helyre volt kénytelen a nap bizonyos szakaszában elsietni, s ott a többtermelés irányában elguggolgatni.

Holnap megparancsolta, hogy a gyermekeket iskoláztatni kell. E célból megmagyarázta, mi az iskola, s mi a tanító. Londono piacának egy szegletében körpalánkot vertek: ez az iskola. A King most tanszemélyzetről gondoskodott. A félszemű Gvengverét délutánra kunyhójába rendelte, s meg akarta tanítani angolul írni és olvasni. Mivel azonban sem könyv, sem papír, sem írószer nem állt a fejedelem rendelkezésére, s Gvengverét egy hét alatt sem tudta angolul megtanítani, azzal bízta meg egyelőre, hogy a gyermekeket egytől-tízig számolni tanítsa, s fejtegesse előttük Bazokország új, hogy úgymondjam alkotmányát.

Harmadnap népszámlálást rendelt el. Mindenkit összegyűjtött a nagypiacon, s egyenként bocsátva el őket, minden távozó után egy gally-töreket helyezett egy nagy kosárba. A kosarat aztán kunyhójába vitte, s maga is utána vonult. Aznap senki sem ebédelt és senki sem dolgozott, mert a bonyodalmas művelet nem ment minden kiabálás, lökdölődzés, vihogás és egyéb, komoly állampolgárhoz nem illő ténykedés nélkül végbe.

Aztán az jutott eszébe, hogy az állatok ne tanyázzanak és aludjanak ugyanott, ahol gazdáik.

Meghagyta továbbá, hogy az újszülötteknek nevet maga fog adni.

Rákövetkező nap magához rendelte az emésztési zavarokban szenvedőket, s orvosságot adott be nekik.

Majd Bazokország tetűtlenítése következett.

Az erdőben utat töretett, a parton egy óriási méretű kánut ácsoltatott, némelyeket papagáj fogdosással bízott meg, mások majmok élve elfogásával veszkődtek, a kecskék szőrét kitépette, a tyúkokat élve megkopasztatta, egy gödörbe kígyókat gyűjtetett, vöröshangyákat száríttatott nagy tömegben. Az új úton válogatott csapatot küldött el a karemák szándékainak kikémlelésére. Az óriás kánuba berakatta a kalitkás papagájokat, az egyetlen öreg hülye csimpánzot, amelyet sikerült elfogniuk, a sok kecskeszőrt, tyúktollat, kosárban a kígyókat, faedényben a vöröshangyákat porrá törve, beleültetett húsz markos legényt azzal a szigorú paranccsal, hogy ez értékeket adják el a legelső európainak, akivel összehozza őket a Kongó sodra - szövetért.

Mindez azonban nem ment simán.

A többtermelés előmozdítása körül az történt, hogy az öreg Binzát nem akarták családtagjai a kunyhóba ereszteni - a szaga miatt, s mikor az öreg erőszakoskodni kezdett, hogy ő miniszter, megtévelyedett rokonai durva szóval szemébe mondták, hogy minek a minisztere, sőt minisztersége tárgyát a képébe, ivóedényébe és táljába kenték, s szörnyű röhögés és viháncolás közt kihurcolták és belevágták Londono többtermelési bűzös telepének kellős közepébe, ahonnan az agg államférfiú csúnyán összemaszatolva mászott elő. King Sztenli Baruti azonban rögtön ott termett a helyszínen, háromszor a levegőbe, negyedszer Binza egyik unokájának lába ikrájába lőtt, amitől a siheder egy hétig nyögött kuckója vackán. A kis leánykák naponta úgy összepiszkították magukat, hogy a felháborodott anyák alig győzték megbúbolni őket. A suhancok a halomra gyűlt kecske-termékekkel csúf tréfákat űztek, s a nép, messze kerülve a pár nap alatt förtelmes bűzt terjesztő kijelölt helyeket, visszatért ősei szokásaihoz. Az ültetvényeken pestises levegő terjengett, s a pizáng és maniok élvezhetetlen volt - a többtermelési illat miatt. King Sztenli Baruti többször volt kénytelen elővenni a Smith és Wesson cégtől való revolverét, avagy derék winchesterét, s miután egy tragikus estén, amikor agg minisztere a bántásokon végképp feldühödve és elkeseredve a King képébe talált köpni, agyonlőtte a vén Binzát, másnap visszavonta rendeletét, s hogy feledjen, megivott egy egész kulacs rumot.

A félszemű Gvengvere maga is csak hatig tudott számolni, s mivel Britis-Mjuziomo-beli lakos volt, az új alkotmányból csak azt jegyezte meg, hogy a Felső-falut most Britis-Mjuziomonak hívják. Mikor a King erre rájött, Gvengverét kirúgta az iskolából, s egyelőre egészen beszüntette a közoktatást Bazokországban.

A népszámlálás úgy ütött ki, hogy mikor a gallytörekeket elkezdte kiolvasni a kosárból, eljutott kilencvenkilencig, s a kosár még messze volt a kiürüléstől. Sehogy sem akart eszébe jutni, milyen szám következik utána, hiába öntözgette fogyatékos emlékezőtehetségét rummal bőven, s így kénytelen volt a féleredménnyel megelégedni, hogy alattvalóinak száma meghaladja a kilencvenkilencet. Igen, de akkor az egész nem ér semmit, nem tudja igazságosan szétosztani az élelmet, sőt sehogyan sem. Marad minden a régiben.

Az állatokat kitelepítették a kunyhókból: a kecskék keservesen mekegtek az éj sötétjében, a kutyák vonítottak. Nem lehetett aludni az elkényeztetett állatok ostoba panaszaitól, amelyek fölverték az ágasaikon pihenő tyúkokat is. Egy éjjel két kecske rejtélyes módon eltűnt, tán mérhetetlen félelmében elszakította háncskötelét, s bevágtatott az erdőbe... máskor egy kutyát, s egy újabb kecskét találtak eldögölve Viktorie főutcáján. Az állatok tehát visszaköltöztek a kunyhókba.

No, és hát a bazok anyák egyremásra hozták világra a gyermekeket, minden héten született legalább egy. Az első, akit bemutattak Barutinak, a Mzsefszono nevet kapta, a második Omnibusz lett, a harmadik Tremuéi, a negyedik Miledi, az ötödik Keb, a hatodik Dok... aztán megunta Baruti a dolgot, egy esti nagy paláveren név-minisztert nevezett ki Mbádu személyében, s nem törődött a dologgal többet.

Gyógyító tevékenysége sanyarú eredményeket hozott. Hasmenés ellen hashajtót adott és viszont. Egy nyápic gyerek annyira kimerült, hogy belehalt, s egy nénike szörnyű görcsökben fetrengett sok-sok időn.

Az élősdipusztító kenőcs fél Londononak sem volt elég.

A karemák szándékainak kikémlelésére küldött csapat elindult az új úton, amelyet a legközelebbi országösvényig töretett, rálépett az ösvényre, s nem tért többé vissza. Baruti, ha csak rájuk gondolt is, kénytelen volt a rumadagot megduplázni, mert nem a karemák, hanem... eh! jobb rá sem gondolni.

Majd az export, az sok mindenből ki fogja húzni őket! Abban a messzi nagy London városban az orvosok mind tartanak papagájt. A papagáj a frengi orvos szent madara. Ő maga is volt két orvos házában, mind a két helyen volt papagáj. Csimpánz kell az állatkertbe. Juhszőrből (nekik csak kecskéjük van, az is jó lesz) ruha készül, a toll, toll, tyúktoll pedig párnába kell... Szegény bazokok nem tudják, mi a párna... Azt látta egy mutatványos helyen, hogy nők nyakukra, karjukra kígyókat tekertek, azért viszik a fiúk a kígyós kosarat... A vörös hangyapor, az méreg, a puskagolyót belemártják, biztosan öl... Mennyi szövetet fognak azok hozni, ó szent disznóagyar! Csináltat magának egy új ruhát. Majd Alimba, a háncskötényfonó megtanulja a szabóságot. A miniszterek is kapnak ruhát, sőt mindenki, ha jut.

Baruti nem elégedett meg a sűrűn tartott nagy paláverekkel, lépten-nyomon maga elé parancsolta minisztereit és lordjait és telebeszélte a fejüket:

- Tudjátok, milyen a ház Frengi-földön? Öt szoba, a tetején megint öt, ezen megint öt... Bízzatok bennem! A második ötön olyan csak az ajtó kifelé, hogy csak kinéznek rajta, befelé van az igazi ajtó, amin kimegy, aki kimegy és egy kőlétrán megy le a földre... Vascsövemben halál van, bensőmben szeretet. Most megmondom, mi a híd. Ahol állsz, vastag kőcölöpöt dugsz a földbe, kilősz egy nyilat, ahol leesik a vízbe, másik cölöpöt dugsz a vízen át a földbe, a két cölöpre vasból palló fekszik, rálépsz és rajta mégy, alul van a víz, látod, de nem vagy vizes.

Megmagyarázott Baruti kedvelt híveinek mindent, de mindent, a mosókonyhát és a vasutat, W.C.-t és borotvát, szódát és whiskyt, szivart és londoni rendőrt, hajót és bélyeget, szappant és parlamentet, takaréktűzhelyt és hajvágógépet, hírlapot s a fehérasszonyok formáit. Órákig elfecsegett volt urai szokásairól, Winton úr szelídített gólyájáról, Stanley borzebéről, saját csodálatos kalandjairól azon a füstös, szürke és hideg Frengi-földön. Aztán hirtelen kiküldte elvtársait, majd újra behívta őket, s ilyenkor a szeme különösen csillogott és szájából igen furcsa és erős kábító szag ömlött szét.

Ha megunta a szóbeszédet, fölkerekedtek és bejárták az országot, hogy saját szemükkel győződjenek meg a dolgok folyásáról. Az útjukba kerülő férfiakat kegyesen levigyorogták, az asszonynépség felé gáláns fintorpofákat vágtak, s félreérthetetlen szerelmes célzattal csiklandozták meg a tenyerüket. A sétából jókedvet, étvágyat, s fékezhetetlen beszélhetnéket hoztak vissza magukkal.

Baruti és kormányzó-tanácsa ezenfelül erkölcstelen életre is adták magukat: érintetlen leánykákat kezdtek feleségül venni. Sőt Baruti odáig vetemedett, hogy egy szép nap öt felesége közül négyet hazazavart, s egyetlen eggyel élt bűnös párosságban. Az öregek elégedetlenül morogtak magukban, mi lesz a fajból, ha gyermeknemzésben kipróbálatlan, talán beteg szüzeket fog mindenki feleségül venni. Egy feleség? Hogy a folytonos szerelmeskedéstől és gyermekgondtól munkaképtelenné legyen? S mikor holdváltozásra az asszony tabu lesz, s mikor gyermekségi tabuban él kilenc hónapig, mit csinál akkor az egynejűség fertőjébe süllyedt ura?

Különben is... «nem mind banyána, ami puha!»

Ki ne venné észre, hogy egy idő óta, amióta ez a bolond közös kezelése van minden ennivalónak, még kevesebbszer lakunk jól, mint annak előtte. Mi van a babbal? Miért nem kapunk babot? King Sztenli Baruti mindennap kétszer eszik babot!! Hova lesz az a sok kecsketej? S ki-ki megszámolhatja, hogy a kecskék nagyon megfogyatkoztak. A tyúkok egyre-másra tűnnek el... és nem figyeltétek meg, hogy tyúktojás volt-nincs?

Az elégedetlenek titkos palávereket kezdtek tartani, kiválasztottak két szószólót, akik egy alkalmas pillanatban félrevonták a sajtszagú Indetongát és óvatosan megkérték, hogy hozza szóba a törzsfő előtt az élelmiszerek rohamos fogyását.

Indetonga egy este, miután teleszopta magát tejjel, így szólalt meg a miniszteri paláveren:

- Hatalmas törzsfő!

- Nevem: King Sztenli Baruti! Aki törzsfőt mond, áruló! - ordította képébe a fejedelem.

- King Sztenli Baruti, kevesebb a kecsketej - motyogta megfélemedve Indetonga.

- Hát te mitől böfögsz?

- Az éhségtől, King Sztenli Baruti!

A miniszteri paláver elröhögte magát.

- Vascsövemben halál van, bensőmben szeretet! - üvöltötte elsötétült arccal Baruti. Ezzel fölugrott, karon ragadta a sajtszagú pohost és kunyhójába vonszolta...

Másnap reggel King Sztenli Baruti magányos útra indult az erdőbe, ahonnan déltájt két hatalmas dürrenés buffant föl csaholó visszhangot verve... majd megint kettő egymás után... Késő délután ért vissza a fejedelem egy elejtett gazellával, s egy nyúllal vállán.

- Négyet vakkantott a vascső, s csak két halál! - sugdosták egymás közt az elégedetlenek.

De mikor harmadnap egész világossá vált, hogy két elégedetlen, éppen a két szószóló, nyomtalanul eltűnt, mégpedig aznap dél óta nem látta őket senki, amikor a vascső négyet vakkantott - a bazokok szívét rémület fogta el, s a titkos paláverek megszűntek.

King Sztenli Baruti ettől fogva mindennap vadászott. Többnyire csak nyulat hozott haza, vagy koszos cibet-macskát, görényt, néha egy-egy antilopot, vagy gazellát, s egyszer, ó, micsoda közzabálás volt akkor, egy bivalyt ejtett el - három golyójába került! - amelyet tizenkét ember alig tudott egy egész napi küszködés árán Londono piacára vonszolni.

A King lehúzta már-már igen rongyos cipőjét jobb lábáról, amelynek izzadt hüvelykét sorra csókolták a családfők, aztán győzelmi táncra kerekedett Bazokország férfilakossága, s Mszalala csillogó szemmel vezette a vad ugrándozást. A dobok bufogtak, a tam-tam ünnepélyesen kongott, s a King egy ülőkén guggolva gúnyos és büszke mosollyal nézte az őrült cécót... De ni, Mszalala most megtántorodott, kivált az ugrándozó kavargásból, ahol rögtön helyére ugrott Mboto... kettőt lépett, előre görnyedt és elokádta magát.

Baruti orrát átható rumszag ütötte meg: két tágra nyílt szeme haragos düh dárdáit dobálta Mszalala felé, aki urára tekintett, s nyomban kijózanodva félreült az iskola palánk tövébe.

A dobok lázasan bufogtak, a tam-tam izgatott csuklásokba fúlóan kongott, s a győzelmi körtánc szédült iramban kavargott. Mszalalával senki sem törődött, csak a King tekintete futkosott rajta tapadón, mint éhes hangyák csapata az őserdő mélyén elalvó szerencsétlenen, közben súlyos aggodalmak és bosszútervek gyötörték a fejedelmet: rumot lopott Mszalala, csak ő? mennyit? hányszor? mióta? agyonlőjje? most? lakoma után? várjon pár napig, míg világosságot derít a rejtélyre? van-e még elég rum? mit fog csinálni, ha elfogy? hátha már el is fogyott? vallassa, ne vallassa? más is érzi-e a rum szagát? lehetetlen, hogy ne érezzék! vagy juttasson ezentúl minisztereinek is a drága rumból? a titkot, íme, felfedezték!

A dobok maradozó lihegéssel bufogtak, a tam-tam fáradt koppanások alatt kondult közbe néha, s a győzelmi tánc általános elheveredésbe zilálódott széjjel.

King Sztenli Baruti fejében is megszületett ezalatt az elhatározás: három napig nem szól semmit senkinek a dologról, negyed nap elviszi vadászni Mszalalát, aki sohasem fog visszatérni... a benső szeretetet rejt, a vascső halált!

A bivalytetem fölött kések villantak, s körötte tüzek lobbantak hatalmas nyársak alá, amelyeket guggolva, dalolva forgattak a zsíros húslakoma elé átszellemülten vigyorgó asszonyok.

Baruti magához intette a rogyadozó térdekkel közelítő Mszalalát és megbízta, hogy süsse meg számára rögtön és külön a bivaly veséjét. Mszalala megkönnyebbülten és szolgálatkész ruganyossággal sietett a megtisztelő parancsot teljesíteni.

A bivaly, amelyből fürge kezek láncán vándoroltak a vértől csepegő darabok, fazékba, nyársra, egyre lottyadt, ösztövéredett, míg végre nem maradt belőle más, mint egy rétestésztává nyúlt lenyúzott bőr, s rajta némi csont, cafat, hús és vér szemét.

A tüzek felől nehéz zsírszag párázott szét a sötétben, gőzös lobogásuk fölé tetősen borult az óriás fák bozontos üstöke, az Erdő riadt dühvel lihegett a szokatlan fény körül, s az Ég tréfás egykedvűséggel csiholt magán ezer és ezer követelő csillanású tűzszemet.

Bazokország csámcsogott, rágott, nyelt és nem gondolkozott.

Egyszer legalább megvacsorált!

De mi az, egy bivaly?

Mi, európaiak, akik adagolt ételű háziállatokká neveltük magunkat, sejthetjük-e egyáltalán, mire képes a hónapok koplalását egyszerre pótolni akaró afrikai vad és egészséges, ruganyos tágulásában határt nem ismerő fekete gyomor? Két oroszlán egy guggoltában felfal egy lovat éjféltől pirkadásig, s mire a reggel láthatóvá emeli a tájat a vadász elé, már valahol száz kilométerre alusszák emésztő álmukat... és Bazokország másnap délre újra meg tudott volna enni egy bivalyt!

King Sztenli Baruti sötét gondolatai fölé illesztve királyi fejdíszét, már kora reggel vadászni indult.

A rum csakugyan csúnyán megfogyatkozott. Ha úgy iszik, mint az utóbbi időkben, négy napnál nem tart tovább. De most nyugodtan mehet az erdőbe: mérgezett hegyű dárdás rabszolgát állított a hordó mellé őrül. Ő maga meg mértékletesebb lesz... no, igen, igen, de mi van az export kánuval, s mi van a kémcsapattal?... Itt valamit tenni kell! De miért, hogyan van az, hogy amióta közössé nyilvánított minden termést, s egyenlő részt juttat belőle kinek-kinek, mindenki éhes, csak Mboto hízott el, mint egy elefánt?!? A közös kecskegazdasággal csak Indetonga van megelégedve... Miért is hagyta meg szabad magántulajdonul a tyúkokat, s csak a tojást kell beszolgáltatniuk? Tyúk van, de tojás nincs! Rejtély!... Hogy volt eddig? Akinek sok volt, jóllakott, s a maradékból juttatott a szegénynek, aki már kellő gyakorlattal bírt az éhség elviselésében. Ma mindenki éhezik. A gazdag elsorvad a lecsökkent koszton, s az állami fejadag talán annyi sincs, mint a gazdagok nyársáról hullott alamizsna. A bőséget, jólétet meg lehet osztani, hogy jusson is, maradjon is, de a megosztott nyomorúság csak azt jelenti, hogy mindenki egyformán éhes és nyavalyás. Ezt nem lehet megérteni. Sir Francis de Winton birtokán mindent közös csűrbe, pincébe, kamrákba hordtak, s nemcsak hogy mindenki mindig jóllakott, de Sir Francis Winton csinos mennyiségű élelmiszert exportált is a közeli városba... London!... Csak még egyszer ihatná le magát ott a dockok táján abban a matrózcsapszékben, csak még egyszer vágná pofon a korcsmárosné, mint akkor, amikor belenyúlt a mellébe!... egy kánuba ülni, s leúszni csendesen a Kongón arra, amerre jött, békén, miről sem tudva, le a tengerig...

King Sztenli Baruti szegény néger feje majd szétpattant ezektől az európai gondolatoktól, amelyeket az európai rum támasztott benne. Szeme csücskén, orra nyílásában éhes legyek csápja tapadt, a fákról ravasz vöröshangyák vetették magukat rája, hogy a ruhája alá surranva vérét szívják, fülébe komoly dongók kukkantgattak be, szárnyas kis telhetetlen csirkefogók röpültek nyitva felejtett szájába; tiszteletlen papagájok rikácsoltak fent a lomb-óceánban, s a makacs és rosszkedvű erdő tépte, ütötte, karmolta, fullasztotta a leszegett fejjel csörtető Kinget.