Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 11-12. szám · / · Zsadányi Henrik: Sima életpályák

Zsadányi Henrik: Sima életpályák
III.

A színészek és újságírók seregéből elkülönülhet egy maroknyi csapat, amelyet a különös tehetség és számtalan véletlen összejátszása a kényelmes élet párnájára ültet. Az orvosoknál még ez a megállapítás sem lehet helytálló! Igaz, ennek a foglalkozásnak is van orma, koronája. Vannak orvosok, akik saját gépkocsijukon repülnek klinikájukra, várószobájuk zsúfolva van gazdag betegekkel, egy-egy bajmegállapításért ezreket kapnak, évi jövedelmükről regék járnak szájról-szájra. Ezt a szerencsét azonban nem élvezhetik úgy, mint más foglalkozások kiválasztottjai. Nekik azért tovább kell dolgozniuk, ha mindjárt válogathatnak is a munkában és bizonyos fokig módjukban van azt másokra áthárítani. Egy-egy ilyen orvosfejedelem néha elfoglaltabb és lestrapáltabb, mint akármilyen vidéki körorvos, nála tehát a nagy jövedelem nem jelent egyet a nagy jövedelem földi értelemben vett élvezésével.

Amint a létrán lejjebb megyünk, az orvosi jövedelmek rohamosan csökkennek, de a munka ugyanaz, vagy még nagyobb. E foglalkozás jövedelmezőségét néhány egyetemi tekintély vagyona után megítélni akarni annyit jelentene, mintha valaki azt mondaná a háború előtti Magyarországra, hogy akkor mindenki jómódban élt, mert hiszen Ferenc József királynak tíz, vagy nem tudom én hány millió korona évi fizetése volt. Az orvosok túlnyomó többsége - néhány konjunkturális hónapot leszámítva - csak éppen hogy megél, hosszú pályáján vagyont, vagy akár öregségét biztosító néhány koronát gyűjteni képtelen. Napirenden van, hogy orvosok özvegyei gépírónői állás után futkosnak és kiskorú gyermekeiket felnevelni képtelenek.

S mit kell ezért a sovány egzisztenciáért odaadni? Ezt talán igazán nem kell bővebben elmagyarázni. Az orvos elég közel áll a közönséghez, ki-ki láthatja, hogy korán reggel munkához lát, utcáról utcára, házról házra jár, betegtől ki, beteghez be, minden egyes esetben szellemi képességének maximumát adja, mert hiszen, ugyebár, életről-halálról van szó. (A vidéki kisvárosi orvos életét még tüskésebbé teszi a gyarló közlekedés és a lakosság fokozott közegészségügyi tudatlansága.) Ugyan ki nem látott már orvost, amint fáradtan benyit a szobába, a szó szoros értelmében leroskad a székre és néhány percnyi pihenés után, gyengeségét leszorítva, figyelmét a betegre és betegségére pontosítja össze, hogy azután ismét tovább menjen, tovább vánszorogjon a legközelebbi házhoz, ahol szintén gyógyulást és vigaszt várnak! Ki nem látott orvost, aki ebédjét bekapva, siet a rendelőjébe, ahol a délelőtti futkosás után egész délután fogadja a betegeket, vizsgál, megállapít, tanácskozik, javasol, visszaemlékezik, receptet ír, hogy azután megint kezébe vegye sétapálcáját és késő estig tovább loholjon, tovább látogasson. De még itt sincs pont a napi feladat után. Éjszaka csilingelhet a telefon, jöhetnek ijedtarcú apák vagy anyák: az Istenért, jöjjön doktor úr, ide vagy oda. Az orvos felkel, felöltözködik és megy. Ma éppen úgy mint tegnap, holnap éppen úgy mint ma. Az orvos számára ez a napirend a jobbik eset. A rosszabbik az, hogy nincs betege, nincs munkája, nincs keresete. E foglalkozási ág néha meglepően magas százalékánál olyan nyomor feketéllik, hogy igen sokan elképednének, ha csak a szélit megpillantanák.

Hogy lehetett hát az emberi odaadás és lemondás e sűrű bokrát a sima és könnyű életpályák közé iktatni? Az újságírónál és a színésznél még kárpótolhatja valami az élet szűkmarkúságát. Foglalkozásuk gyakran az emberi hiúság legyezgetésével jár, ha ugyan ez bizonyos koron túl kárpótlásszámba mehet. De az orvosnál? Névtelenség és ismeretlenség borul rája, sőt legtöbbször még a meggyógyított beteg részéről is hálátlanságot tapasztal.

- Hiszen azért orvos, hogy gyógyítson - ez az átlagos ember átlagos felfogása - csak a kötelességét teljesíti...

Tévednek tehát azok, akik azt hiszik, hogy a fiatalembereket és a fiatal leányokat a foglalkozás könnyűsége és dús javadalmazása csábítja e pályára. Mikor az orvosi fakultásra beiratkoznak, már akkor tudják, hogy ezen a fakultáson többet kell dolgozni, s pontosabban kell az előadásokat hallgatni, mint a többieken. S tudják azt is, hogy a kemény és szakadatlan munka, mint a hű szerető, életük végéig mellettük marad.