Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 7-8. szám · / · Heller Bernát: Heine hatásának egynémely nyoma Arany János műveiben

Heller Bernát: Heine hatásának egynémely nyoma Arany János műveiben
Éjféli párbaj

Nagy Anna, gondos kutatás után, úgy véli, hogy Arany balladái közül az egyetlen a Honvéd özvegye mutatja világosan Heine befolyását, még pedig közvetlenül a Don Ramiro-ét [*] A Honvéd özvegyében a nő (Szendrey Júlia) második nászát üli: amikor szól a zene, pendül a tánc, szilaj a jókedv, megjelenik a honvéd (Petőfi), szemére lobbantja a nőnek a gyarlóságát, hűtlenségét, szemére lobbantja s eltűnik. Csak képzelet volt, a nő tovább táncol s tovább feled.

Heine-nál is a nő (itt leány) hűtlenül elfordul első szerelmesétől, Donna Clara el Don Ramiro-tól s férjhez megy Don Fernandohoz. De meggondolatlan kedvében meghívja menyegzőjére az elhagyott Don Ramiro-t. A nász előtti délben a két versenytárs bajt vív, a szerelmében szerencsétlen Ramiro a küzdőtéren is elbukik, elesik, de erről Donna Clara nem tud. A lakodalmon Don Ramiro megjelenik a hűtlen ara előtt, árnyékképpen, a halottak leheletével s táncot jár a megrémült Donna Clara-val, folyvást arra hivatkozván, hogy ő meg van híva. Végül Donna Clara fölszólítja, hogy távozzék, erre a látomás eltűnik. Csak képzelet volt, a menyasszony el sem mozdult volt ülőhelyéről. Vőlegénye, látva rémülését, okát kérdi. Az ara Don Ramiro nevét rebegi, Don Fernando csillapítja: ne sürgesse a véres hírt, Ramiro nem él.

Nagy Anna meggyőzően kifejti, hogy Heine-nak ez a költeménye letérítette Aranyt a maga balladaalkotásának rendes útjáról: "Arany erősen a hagyományok talaján áll, balladaköltészete természetéből kifolyólag kellett volna, hogy a balladának megadja a hagyományos tragikus kifejlődését, hogy megbüntettesse a kísértettel a hűtlen asszonyt. Hogy ez nem történt meg, az Heine hatásának tudható be. Arany mindig teljesen objektív balladáiban; egyetlen balladájában, melyben benső élmény, harag, szemrehányás ihletik, összetalálkozik Heinével, a mindig szubjektív balladaköltővel, és ennek a befolyása alá kerül".

Valóban a honvéd özvegye a látomástól úgy szenvedhetne akár Edvard király, Ágnes asszony vagy A Kép-mutogató grófja. De azt, hogy a költő ettől a szenvedéstől megóvja, azt nem pusztán Donna Clara költői példájának köszönheti, mint inkább a történelmi valóságnak: Szendrey Júlia nem roskadt össze lelkének vádja alatt. Abban azonban Nagy Annának teljesen igaza van: A Honvéd özvegye a legalanyibb Arany balladái közül; hisz a Walesi bárdokban, V. Lászlóban is teljesen nyilvánvaló a költő érzése: ő a nemzeti küzdelem hőseivel tart, de a Honvéd özvegye egyenesen a költőnek panasza, vádja, támadása.

Ámde a víziós balladák nagy évében 1877-ben Arany figyelme újra Heinére s úgy látszik, Don Ramiro-ra is terelődött. Ennek az erősen fölelevenedett érdeklődésnek eredményét látom az Éjféli Párbajban.

Az éjféli párbajt Bende, rémlátásában, vívja meg Robogánnyal. Mindketten egy leányt szerettek, Bende, nem becsületes viadalban megöli Robogányt. Érzéki szenvedéllyel készül a nászra, de a kijátszott versenytárs éjente megjelenik gyilkosának, Bende a fegyverházba rohan, ott viaskodik a képzelt ellenféllel az esküvőt követő első és második éjjel. Végül a harmadik éjszakán eltökéli: "Meglopom a mézet!"

Siet is be kakas előszóra:
Mikor ágyas-házát nyitja,
Másodikot kukorítja,
Fönn pedig, a kastély tornyán,
Éjfélt ver az óra.

Robogány úja becsületes viadalt sürget. Bende megint a fegyveres házba rohan, ezúttal saját emberi megfigyelik, amint "kivont karddal Levegőbe szúr és vagdal", leöl közülük hármat, megkötözik. A menyasszony fátyolt ölt.

Elek Oszkár az Éjféli párbaj forrásául fölhoz egy skót balladát, amelyet Walter Scott eleinte The Laird of Laminton, később Katherine Janfarie címén tett közzé. Katalint "Lauderdale lord nagyon szerette. Az ifjú nem szólt Katalin szüleinek, rokonságának, csak a leánynak súgta meg szerelmét. Egy napon megjelent a gazdag angol Lochinvar lord is. Lochinvar a szülőkhöz fordul, biztatást nyer. Katalinnak csak az esküvő napján nyilatkozik. A leány üzen Lauderdale-nek. A régi vőlegény valóban megjelenik a nászt ünneplők között az esküvő estéjén. Lauderdale csak azt kéri, hogy a menyasszonnyal táncolhasson. A lovára kapja... s elvágtat vele." [*]

Meg kell vallanom, magam semmilyen bensőbb kapcsolatot nem ismerek föl ezen történet és az Éjféli párbaj tárgya közt. Közös bennük csak az az ezerszeresen visszatérő meseindíték, hogy egy leányba két ifjú szerelmes. Robogány arája hűtlen s meglakol hűtlenségéért, Katalin ellenben hű s azé lesz, akit szeret. Igaz, mind a két balladában a kitűzött nászkor váratlanul megjelenik az első szerelmes. Csakhogy Lauderdale vér és test szerint terem ott s lovára kapja a hű menyasszonyát, Robogány pedig mint látomás rémíti, őrjíti Bendét.

Sokkal szorosabban Heine Don Ramiro-jához kapcsolódik az Éjféli párbaj. Itt is, ott is a leányért versenyző két ifjú levente megvív életre-halálra; itt is, ott is a szerelemben szerencsétlen kérő a bajvívásban is szerencsétlen, elesik; itt is, ott is mint kísértet megzavarja a nász zajos örömét.

Nevezetes: az Éjféli párbajnak két lényeges eleme, amely don Ramiro-ban nincs meg, a nász végleges megzavarása és a kísérteties harc, megtalálható Heine két másik költeményében. Ritter Olaf csak táncot járhat menyasszonyával, nászát valóban nem tarthatja meg, mert a hóhér, aki már az esküvő óta reá várakozik, fejét veszi. A Zwei Brüder pedig két testvér kísérteti viaskodását mutatja be. Mindketten Laura grófnőbe szerettek. Laura nem döntött köztük, fegyverre bízták a döntést. Mindketten elesnek egymás kardjától, de nemzedékek óta, évszázadokon át éjente megindul a küzdelem.

Wenn da kommt die zwölfte Stunde,
Kämpfet dort das Brüderpaar...

Itt tehát a kísérteties harc az elesetteknek folytonos viadalává módosul, mint Csaba királyfinak, Kudrun-nak, a katalauni csatának mondájában.

Ami eltérés az Éjféli párbaj és a Don Ramiro tárgyában szembeszökik, az mind világosan megmagyarázható Arany ballada-költői sajátosságából, bízvást mondhatjuk, felsőbbségéből. Heine költeményében valóban föltűnik, hogy Donna Clara úgy látszik nem is tud elhagyott első szerelmesének haláláról, mégis megjelenik neki Don Ramiro, árnyék sötétségben, halottnak leheletével, pusztán azért, mert szeszélyében Donna Clara meghívta őt a lakodalmára; mihelyt elküldi, a képzelt vendég - szinte érthetetlen - szót fogad, kísértetektől meg nem szokott engedelmességgel eltűnik. Azon a ponton, hogy a menyasszony elhagyott szerelmesének haláláról értesül, a költeménynek vége szakad: a vérből kelt nászt nyilván boldogan folytatják.

Arany belevitte ebbe a tárgyba is a maga balladaalkotásának jellemző erkölcsi elemét: a lelkiismeretet. Ezt megfigyelhetjük másutt is, ahol a ballada forrása kétségen felül bizonyos, pl. A hamis tanú esetében. [*] A Szabó Károlytól följegyezte köröstarcsai néphagyomány a vén Márkusnak csodaszerű bűnhődéséről szól, de nem lelkiismeretének vádjáról. Arany ellenben eleve úgy mutatja be, hogy remeg.

Tán a lelki vádtól, vénség álarcában?

Keserű lesz neki a bor, elkomorodik, elnémul, elsorvad, nyilván a lelkiismerete sorvasztja. Az Éjféli Párbajban Arany művészi előrelátással abból indul ki, hogy Bende nem becsületes bajvívásban ejtette el Robogányt s ezért retteg, hogy újra, most már becsületesen, kell megvívnia. Lelkének vádja megrontja boldogságát, megőrjíti eszét. Így a tárgy Heine félig rémes, félig enyelgő feldolgozásának színvonaláról a lelkiismeret őrültjeinek balladakörébe emelkedik.

 

[*] Nagy Anna, Heine balladaköltészete és hatása a magyar balladára. Budapest, 1919. 80. l.

[*] Elek Oszkár, Skót és angol hatás Arany János balladáiban. Irodalomtörténet I. (1912.) 378, 379 l.

[*] A forrásról és a tárgy történetéről l. Riedl Frigyes, Arany egyik költeményéről. Kármán Mór, Emlékkönyv. (1897.) 160., 161. l. Binder Jenő, Párhuzamok Aranyhoz. Egyetemes Phil. Közlöny. 1900., 17. l., Róheim Géza, A hamis tanu, Ethnographia XXVII. (1916.) 212.