Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 7-8. szám · / · Heller Bernát: Heine hatásának egynémely nyoma Arany János műveiben

Heller Bernát: Heine hatásának egynémely nyoma Arany János műveiben
Vörös Rébék.

Ha egyszer meggyőződtünk róla, hogy Heine álomlátása s kivált a 8. álomkép mély nyomokat hagyott Arany költői képzeletében, kevéssé leszünk hajlandók a véletlennek betudni, hogy a Hídavatáson kívül Arany 1877. nagy ballada-évének más költeményeinek hősei is emlékeztetnek a 8. álomkép síri jövevényeinek történetére. A szerencsétlen szerelem áldozatai közül az egyik belészeretett a gróf leányába, amidőn ablakán be akar mászni, a gróf poroszlói elfogják s fölakasztják. A képmutogatóban Arany szintoly társadalmilag egyenlőtlen párnak végzetét tünteti föl. Itt is, ott is tragikusra fordul szegény ifjúnak szerelme a grófkisasszonyhoz, csakhogy Heine az ifjúnak, Arany pedig, bensőbb részvéttel és hatásosabban, a leánynak tragikumába mélyed.

Még szorosabb és többszörös kapcsolattal fűződik Heine költészetéhez Vörös Rébék. Vörös Rébék voltaképpen boszorkány, de a balladán mint varjú károg végig. A boszorkány kerítő szavának engedve, Pörge Dani felesége hajlik a kasznár csábítására. Dani megöli neje csábítóját, elbujdosik betyárnak s akasztófára jut. Már előbb meglőtte azt a varjút, amelynek képét Rebi néni öltötte, Rebi néni leesett, de mint varjú visszajárt s most a vesztőhelyre csődíti hadát:

"Most ebédre, hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam."

Maga Arany jegyzetbe teszi, hogy balladájának bevezető két sora ("Vörös Rébék általment a keskeny pallón s elrepült") nem egyéb, mint népmondai töredék. [*] A cselekvény, hogy valaki megöli felesége szeretőjét, elbujdosik, betyárrá lesz, bitóra jut, ez a cselekvény oly egyszerű, hogy hozzá mintát, forrást keresnünk nem látszhatnék szükségesnek. De ha bizonyos, hogy Arany elmerült Heine álomképeibe, nem hunyhatunk szemet az elől, hogy hasonló sorsút talált ott is a sír jövevényei során: a sírból fölszálló második áldozat rablóvezérek példájától és szerelemtől is hajtva útonállóvá lesz; az utolsó előtti pedig vadász, aki hűtlenségen éri szerelmesét, lelövi a versenytársát s ezért vesztőhelyre kerül. Kiváltképp jellemző azonban a kísérő hangulati elem, amelyet Aranynál is, Heinenál is a vészjósló madár ad a balladának. Igaz megint, hogy varjú-holló mint haláljelző madár a néphitnek oly közkeletű motívuma, amellyel Arany már régebbi költeményeiben is élt. Toldi György is

Rút halállal halt meg, vad állat levágta,
Messze völgy hollója két szemét kivájta... (Toldi estéje I. 26.)

Amikor pedig Rózsa Sándor megforgatja karikás ostorát,

Szerencsés rác, akinek csak|Kék a háta
Hogy a hollónak valóját|Ki nem vágta.

De közelebb áll a heinei álomképhez egy a Vörös Rébékkel egykorú tanúság: A Tamburás öreg úr-nak, tehát Aranynak, elméjében fölszáll a nóták során

Hegyes-éles jajja úti betyárnak,
Ki hallja szavát törvényfamadárnak.

Vörös Rébék maga nem egyéb, mint törvényfamadár, akinek károgása versszakról versszakra módosulva megújul. Heine vadászáról szóló képét keret gyanánt (hasonlóan a "Hess-madár" változó bővüléséhez) átfogja az első és utolsó versszak záradéka:

Der Rabe rief: Kopf-ab! Kopf-ab!

Heine dalába másutt is belekárog a holló:

Die Blätter fielen, de Rabe schrie hohl (Lyrisches Intermezzo 25.)

De a Vörös Rébéket úgy látszik nemcsak a 8. álomképhez csatolja származási kapcsolat, hanem a Buch der Lieder egy másik darabjához is, ez az ugyancsak kísérteties Lied des Gefangenen. Siralomházbeli rab várja, hogy másnap bitóra jut. Könyörgő dallal fordul nagyanyjához, aki megbabonázta úgy látszik az ifjúnak szerelmesét s ezért mint boszorkányt elégették; tűzből-füstből a boszorkány holló képében fölrepült. (Itt az elégetett, Aranynál a lelőtt banya válik vészhozó madárrá). A halálváró rab kéri

Mein schwarzes, gefiedertes Grossmütterlein,
O möchtest du nur sorgen,
Dass die Muhme nicht auspickt die Augen mein,
Wenn ich luftig schwebe morgen.

Aranynál Vörös Rébék fölhajtja társait, ő sem engedi, hogy az áldozat szemét bántsák, csakhogy ő maga elbánik vele:

"Most ebédre, hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam."

Íme a 8. Álomkép vadászának története, valamint a Lied des Gefangenen megmagyarázzák Vörös rébék tárgyát, hangulatát, színezetét sőt (a módosulva visszatérő zárósor heinei példájával) némiképp formáját is.

 

[*] Ahhoz a motívumhoz, hogy
Pörge Dani egy varjút lőtt
S Rébi néni leesett!
számos néphagyománybeli párhuzamot gyűjtött Binder Jenő, Ethnographia II. (1891.) 167.