Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 9-10. szám · / · FIGYELŐ

FÜLEP LAJOS: MEGINT PLÁGIUM

Esztendő nem múlik, hogy meg ne érlelje és föl ne tálalja a maga plágium-gyümölcsét. Hol nagyobb, hol kisebb, de egyszer csak ott találod az asztalodon. Csak külszínét látva, címkéjét olvasva, örömmel nyúlsz utána: ah, a magyar föld, mégis kultivált kert már, idegen földben honos fák ritka nemes magja kikel és megterem benne. De mikor megnyitod s megízleled, ínyed ráismer az idegen ízre: nemcsak a mag, a gyümölcs is - nem is mindig elsőrangú - künn termett, tolvaj kertész azonmód akasztotta rá a hazai szamártövisre.

Ha Danténak vagy olvasója s művelője, hogyne rebbennél örömre, mikor róla szóló magyar könyv ötlik szemedbe? Jó-e vagy nem, nem is kérded, elég, hogy magyar s látnod adja, magyar elme miként olvasta, értette, fogta föl a világ nagyját - milyen palántát hajtott ki magyar földből a legnagyszerűbb mag, még ha bolondító csalmatokot is. Ám csalódol, sem magyar elme, sem bolondító dudva, csak maszlag, egyszerű, olcsó maszlag: valaki tudós hírűvé akarja magát maszlagolni a jámbor magyar olvasók előtt. S hogyan? Tán elolvas tíz idegen könyvet s összeollóz, összebicskáz belőlük egy tizenegyediket - tán némi fáradsággal, körültekintéssel, óvatossággal? Dehogy! Elővesz egy idegen könyvet, egyetlenegyet, gyatrán lefordítja és ráírja: írtam én, dr. Lustig Géza. Megnézed a címlapot újra és újra, semmi kétség: Dr. Lustig Géza, Misztikusok, Költők és Gondolkodók. I. 1. Dante és Beatrice, 2. Giordano Bruno halálának jelentősége.1918. Tevan-kiadás, Békéscsaba - forgatod a könyvet ide-oda, előre-hátra, semmi kétség, ez "eredeti mű", aztán melléteszed a francia eredetit: Remy de Gourmont: Dante, Beatrice et la poésie amoureuse, Paris, Société du Mercure de France, 1918, együtt olvasod őket és semmi kétség, hogy a magyar a franciának fejezetről-fejezetre, bekezdésről-bekezdésre, szóról-szóra való fordítása. Azaz pardon, mégsem szóról-szóra: a francia könyv csak 78 oldal, míg a magyar 84, hat oldalt tehát a magyar "szerző" maga költött hozzá, vagy ezeket is úgy lopta bele, járjon a végére, akinek más dolga nincs. És milyen híven szajkózza a francia író erősködéseit, hogy: ezt pedig én így mondom, ezen így meg úgy törtem a fejem s mondom ezt ezért meg azért! Tudakozódtam Lustig úr felől és sikerült megállapítanom róla, hogy némely körökben u.n. polihisztor hírében áll. Sajnálattal szét kell foszlatnom e mítoszt és nimbuszt. Ez az úr nem poli-, hanem monohisztor, meggyőződéses monohisztor, aki minden tárgykörből csak egyetlen könyv birtoklásának, elolvasásának és eredetiként való kiadásának szükségességét vallja a tudóssághoz. Voltak itt már plagiátorok, de haj, azok megdolgoztak a babérért. Lustig úr, sajnos, kiüt ebből a nemes tradícióból, Hungária, sajnos, minden téren romlásnak indult. Ma már a plagiátorok is kevés tudományos könyvet olvasnak. Szomorú kortörténeti tünet. Pedig ebben az úrban nagy szándék feszengett: könyve utolsó oldalán olyan programot ad ezután megjelenő "műveiről", hogy az olvasónak összefut a nyál a szájában s írót kiver a sárga irigység: Telesió és Campanella, Leonardo, Bovarysmus, Szent Teréz, Német misztikusok, Loyola stb. stb., alles, was gut und teuer. Nem, ilyen sokat becsületesen még plagizálni sem lehet. Csak az egyke-rendszer alapján. Ez pedig nem fér össze a plagiátori tisztességgel. Aztán még egy tanácsot: plagiátornak illik jobb könyvet választania fordításra, ha már az egyes számhoz ragaszkodik. Eddig legalább így volt szokás nálunk. Legalább a nívóhoz ragaszkodjunk. Lustig úr ugyan aligha fogja már hasznát venni ez önzetlenül adott, föltétlenül jó tanácsoknak, mert, attól tartok, egyenlőre elment a kedve loyolai Szt. Ignáctól és Macchiavellitől, bár mind a kettőről könnyen lehetne egy-egy jó könyvet találni fordításra: azonban a jövő plagiátorok talán már az 1919-es évjárat, felhasználhatják. Jó szívvel bocsátom rendelkezésükre. Tőlem akár a tanácsokat is ellophatják. A fő a nívó, uraim! Ha ennek emeléséhez a kritikus csak valamivel is hozzájárul, meg lehet és lesz elégedve.