Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 9-10. szám · / · BARTA LAJOS: A SÖTÉT HÁZ*
Egy asszony (kora öreges, szomorú hervadt nő jön be fakó, foltos ruhában, három másik ugyanilyen nővel): Maga a Simonyiné fia?
Rudi: Én vagyok nénike.
Második asszony (kora öreges, szomorú hervadt nő, fakó foltos ruhában, három másik ilyen asszonnyal jön be): Azt mondják, meggyütt a Simonyiné fia!
Rudi: Én vagyok a Simonyiné fia.
Harmadik asszony (kora öreges, szomorú hervadt nő, fakó foltos ruhában jön be, három másik nővel): Maga a Simonyiné fia?
Rudi: Én vagyok az.
Egy asszony: Maga valahonnan nagyon messzirűl gyütt?
Egy másik asszony: Milyen világ van ott, ahonnan maga gyütt?
Egy új asszony: Valami hírt szeretnénk már hallani arról, hogy mégis csak elgyön az idő, amikor másképp lesz?...
Első asszony (kitör): Mert ez az élet nem élet!...
Második asszony: Ez nem élet! Ez döglődés!...
Harmadik asszony: Rosszabb ez a halálnál!...
Egy asszony: Elég volt az ilyenből!...
Egy másik asszony: Másik élet kell nekünk!
Egy új asszony: Már egész elrohadunk!...
Egy másik új asszony: A szegény csak pusztuljon?...
Első asszony: Mint a féreg múljon el?...
Második asszony: Jobb akkor az állatnak...
Egy asszony (hatalmas hangon): Most aztán mondjon nekünk valami nagy szót arról, hogy mi lesz?...
Rudi (keserűen és fájdalmasan néz végig rajtuk): Mind púposak, sánták, meg inaszakadtak. A szemük mind vaksi! A hasuk föl van puffadva! A mellük behorpadt, görcs rángatja a gyomrukat. A frász rágja a veséjüket. A tüdejük vérzik... Mind ilyenek lesznek.
Asszonyok (fejük letörten lehanyatlik)