Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 8. szám · / · FIGYELŐ

TÓTH ÁRPÁD: SZEGEDI ISTVÁN: GYÖNGYVIRÁG

Az első impresszió, melyet a kis versfüzet olvasása közben kapunk, valamely játékos, bravúros ügyességnek az érzése. Mintha zsonglőr-mutatványt látnánk, a költő tetszetős, könnyű lírai elemeket dob föl, játszik velük a levegőben, puha kézzel kapja el s röpíti újra vissza őket, színes, ritmikus kellemességű egymásutánban, mint a varieté-dobogók artistája a csillogó üveggömböket. S az az érzésünk is van, mint az artistaszámok szemlélése közben gyakran, hogy a mutatványt már máshonnan is ismerjük, csak ez a mostani talán bonyolultabb, még trükkösebb, még ügyesebb. Négy szótagú rímek bizarr pompája, új strófa-szövések komplikált agyafúrtsága elegyül egyéb költőkből ismert fogásokkal s e mesterkélt hatások konstatálása közben csak utóbb vesszük észre, hogy a zsonglőr élő, piros szívét is földobta a színes üvegholmi közé s a színpadra meleg vércsöppek permeteznek.

Mert ezeket a kendőzött, olykor affektált strófákat végeredményben mégis igaz, benső líraiság remegi át: a bánat, a tárgytalan, ifjúi búsongás, az élet tavaszának furcsa melankóliája, áprilisi felhők könnyes pára-árnyéka a fiatal évek édes rétjén. Csak ez a líraiság még nem elég egyéni, nagyon is bágyadt, nagyon is tipikus. Pedig éppen az effajta lírai megnyilvánulásoknak kell nagyon mélyről felszakadniuk, s nagyon tisztán eldifferenciálódniuk, mert az újabb líra ebben a nemben hozta a tehetségek rendkívül gazdag sorát, úgy, hogy közöttük csak annak az új jelentkezőnek jut méltó hely, aki valóban külön, igazi költői egyéniség. Szegedi István versei egyenlőre gyakran epigon-ízűek, fejlődése még csak formai tekintetben tökéletes, talán a kelleténél is tökéletesebb.

Az a lírai korszak, a Nyugat-generáció ifjú költőinek lustruma, melybe Szegedi István versfüzete is harmonikusan illeszkedik, immár alighanem végéhez érkezett el. Új idők "titán"-jai új lírai lehetőségek ostromát kezdték el, a jövő - a változás örök törvénye ez - azokra mosolyog, akik kegyetlen és fölényes bátorsággal tagadják meg a régi értékeket. A régi értékek azért értékek maradnak, maguk a támadók is gazdagulanak általuk, ha tán öntudatlanul is, de ez már friss, egészségesebb útja a fejlődésnek, mint az epigonkodás. Úgy hisszük, Szegedi Istvánt és sok más ifjú társát is magával ragadja majd az új, gazdag vihar s kétségtelen tehetségük egy most kezdődő lírai korszakban jut el a diadalmas, terebélyes kiteljesedésig.