Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 23. szám · / · Figyelő · / · Földi Mihály: Külföldi folyóiratokból

Földi Mihály: Külföldi folyóiratokból
Max Dauthendey

Meghalt Jáva szigetén. Azt mondják, a háború megakadályozta hazautazásában, honvágyát az utolsó napokig nehezen viselte el. Megbetegedett s meghalt, miután egy emberöltőn át szinte egy tropikus tehetség termékenységével dolgozott. A természetnek, a földnek, a levegőnek rajongó, túláradó szerelmese volt, mintegy húsz kötetben áldozott ennek a világító, forró, plasztikával és színekkel tobzódó lírának. Külön, sajátos nyelve volt erdők leírására s a szeretet festésére ember és állat között, istenítő költeményt dalolt az egész keleti és nyugati földre. Az ilyen emberek, ezek a boldog dalnokok, a változó évszakoknak, virágoknak, sarki fénynek e fáradhatatlan heroldjai egyszerre gazdagok és szegények. Boldogok és boldogítanak, ha ünneplő emberre akadnak. De a küszködő emberiség nagyobb tömege, mely a költészetben is segítséget keres lelki zavarainak és kínjainak leküzdéséhez vagy elcsöndesítéséhez, üres kézzel válik el a boldog vándor elégedett, vidám s a szomorúságnál is csak felületesen időző lelkétől. Talán Dauthendey maga is érezte, hogy lelkének még mélyebb rétegeiben kell bányásznia, Lingam könyve erre mutat. Az emberi borzalmaknak, az indai varázslatoknak egész csodavilágát átbolyongta ekkor. II. Katalin c. tragédiája figyelemreméltó eredmény. Ezeknek az írásoknak olvasása után azonban önkéntelenül felsóhajt az ember a daguerrotypia régi, párizsi mestereivel, kik misztikus munkájuk bevégezte után azt szokták mondani: Et maintenant vous pouvez reprendre votre expression naturelle. Ideje, hogy emberek és dolgok újra felvegyék rendes képüket.

Eduard von Keyserling, kit hosszas betegségre ítélt az élet, nemrég meghalt. A betegségben eltöltött élet nem tette lázadozóvá, se keserűvé, a betegség is írói emlékké nemesedett benne. Végtelenül szelíden, jól nevelten, minden elégedetlenség nélkül dicsérte azt, amit érzékeinek felfogni megadatott. Amikor húsz évvel ezelőtt Beate és Marcile-t kiadta, korunknak oly mértéktelenül izgatott ifjúsága, mely eddig legfeljebb a skandináv Obstfelder és Jacobsen szelídségét ismerte, csak keveset tudott Pierre Lottiról és semmit se Claude Farrčreról, meglepve nézte ezt az írót, ki nyugodtan szemlélte a lelki titkokat, a végtelen nyárnak és embernek egységét s aki az ébredő fiúk és leányok ösztönéletével minden dogmatizmus, pátosz, vallási és erkölcsi szigor, sőt wedekindi lázadó apostolosság nélkül tudott foglalkozni A jóságos é mérsékelt írók és erkölcsbírák közé kell őt sorolni. A nyári föld, a kertek és holdas éjszakák, a déli széllel átitatott tavaszi napok határtalan pompáját bizonyos pragmatikus lírával adta vissza, sajátságos tárgyilagossággal, mely mentes volt minden művészi túlzástól s a régi romantikából semmit se vett át. Megvan benne a földműves, ki gyermekkora óta testvérének nevezi a virágot. De megvan benne a falusi nemes is, van benne jólneveltség s némi Turgenjevre emlékeztető tournure. Sok-sok barátja volt, kik kitartóan és mélyen tisztelték s tiszteletét nem egészen jogtalanul, fáradhatatlanul terjesztették.