Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 23. szám

Gellért Oszkár: Búcsú a szent koronától

1907-ben, a szabad tanítás ügyében tartott pécsi kongresszus idején, e sorok írója a magyar közjogtanítás reformjáról cikksorozatot bocsátott közre egy budapesti napilap hasábjain. Az író - aki akkor még szívesen foglalkozott közjogi tanulmányokkal is - a szent korona tan hazugságait vette sorra s ezzel a "forradalmár szentségtöréssel" a konzervatív magyar sajtó és némely budapesti egyetemi katedra élénk lebecsmérlését, sőt hazaárulási vádját vonta magára. A cikksorozat, melyet később egyedül megboldogult Halász Imre megértése méltatott figyelemre, a szent korona elmélet abszurditásaival együtt a koronázás közjogi jelentőségének túlhajtottságát is kritika tárgyává merészelte tenni. Kimutatta, hogy ez az ideokratikus elmélet mennyire beleitta magát a magyar közjogtanítás rendszerébe s mennyire hátráltatja egy demokratikus, népuralmi elven nyugvó alkotmány elméleti előkészítését is. A cikksorozat írója érdemesnek tartja, hogy akkori gondolatmenetéből a koronázás közjogi jelentőségére - helyesebben jelentőségnélküliségére - vonatkozó részt most, a monarchista államforma bukásakor (némi igazolásként is), e helyütt újra közreadja.

*

Magyarország mindenik királya trónra lépte után hat hónapon belül köteles magát megkoronáztatni s ami ezzel elválaszthatatlanul összefügg: hitlevelet adni s esküt tenni a fennálló alkotmányra. Így lesz a rex haereditarius, az örökös király, koronázott királlyá, coronatus-szá - a törvény hibás terminológiája szerint: legitimus-szá. Íme, még itt is, már itt is hibára kell bukkanni.

Hibás a terminológia, az éles szembeállítás azért, mert a rex haereditarius-t éppen maga a törvény ruházza föl inter medio tempore, a hat havi koronázatlan királyság alatt is - a szentesítés, kiváltságosztogatás jogának kivételével - mindazon örökös jogokkal, melyek az ország alkotmány szerinti kormányzására vonatkoznak.

1867-ben már február 17-én nevezi ki a minisztériumot a király s csak június 8-án koronáztatja meg magát.

A magyar királyság tehát éppen úgy folyik megszakítás nélkül az időben tova, mint az angol. A király nem hal meg - rex non moritur - nálunk sem, hiszen trónra lépte pillanatában, megkoronázása előtt is legitimus már: az államtagok hűséggel tartoznak neki s ő a törvények értelmében gyakorolhatja hatalmát, ha nem is teljes hatalmát.

A koronázatlan királynak a hat hó alatt törvény szerint mindössze szentesítő joga nincs.

Mennyiben biztosítja az alkotmányt ez a jogelvonás? - megválaszolhatatlan kérdés. Kit üt ezzel a törvény? A királyt nem, mert mielőbbi megkoronázása a hat havi időtartam alatt csupán tőle függ s ha szűkebb, egyelőre szentesítő jog híján levő hatalmát teljessé tenni érdeke - mondjuk, hogy a parlamentnek egy oly javaslata fekszik előtte, melyet tető alá mennél hamarább szeretne juttatni -, rajta áll, hogy gyors megkoronáztatása által szentesítő jogát is elnyerje. A királyt tehát nem üti a törvény azzal, hogy szentesítő jogát a hat havi időtartam alatt a koronázásig felfüggeszti, de a parlament révén igenis magát az államot üti -, mert mondjuk, hogy a parlamentnek egy, az állam érdekében sürgős életbelépésre váró javaslata van, akkor azzal esetleg hat hónapig kell várnia.

Mindeddig csak arról a hat hónapról volt szó, melyet a törvény a koronázásra szab, azon belül a király csonka hatalmáról, a parlamenthez való viszonyáról. Most legyen arról szó, mi történik, ha a koronázásra szabott hat hónap alatt a király kötelességét egyáltalán nem teljesíti. A koronázás alkotmánybiztosító jelentősége tehát e hat hónapon túl kezdődnék.

Általában mit jelent az, hogy a király hitlevélben, esküvel ígéri a fennálló alkotmány megtartását? "Vallásos érzelmeinkben fogják az ország alkotmányos létének legbiztosabb zálogát felismerni" - üzente Ferenc József 1866-ban a magyar országgyűlésnek. Ugyanekkor pedig ugyanő a szentesített 48-i, szerinte is "törvényes határozmányok" helyreállítását azért tagadja meg, mivel esküjével erősíteni azokat "vallásos hitünk és lelkiismeretünk sugallata egyaránt tiltják".

Erre a gyönyörű logikára kellően megfelel az országgyűlés, mikor felemeli tiltakozó szavát a koronázási eskü olyatén értelmezése ellen, hogy azt nem feltétlenül a fennálló alkotmány egészére, de csupán bizonyos neki tetsző részeire lenne köteles letenni a király. Hiszen így "minden trónváltozásnál egy oly időhöz állana be, melyben a törvények ereje egyedül az uralkodó akaratától függene"! S egyben ugyanez az országgyűlés, mikor tökéletes nyíltsággal kimondja, hogy azon támasz, melyet egy király vallásos érzelmei nyújtanak, pusztán ennek a királynak személyéhez és életéhez van kötve: elég bizonyságot szolgáltat arról, hogy a vallásos érzelmek alkotmánybiztosító jelentőségét túlbecsülni nem hajlandó.

Vallás, lelkiismeret csak negatív biztosíték lehet. Az esküt megszegheti a király.

Az a kérdés tehát: mivel kényszeríthető a király arra, hogy magát megkoronáztassa? Ez a kérdés szorosan összefügg azzal a másik kérdéssel, mely feleletet vár: miféle pozitívumot nyújt, mily értékű alkotmánybiztosíték a koronázás, mivel kényszeríthető a király arra, hogy immár koronázottan az alkotmányt megtartsa.

A törvények ellenére uralkodó koronás királlyal szemben a törvények alapján passzív ellenállással küzdhetnek az államtagok. Ez az eszköz az államot legalább is annyira sújtja, mint az államon belül az állammal szembehelyezkedő királyt.

Már pedig a törvényellenesen uralkodó koronás király csak ugyanazt teszi, amit a hat hó eltelte után is koronázatlan király: a maga koronázatlanságának ténye által.

A koronázást jogszokás s törvény írja elő s mivel a magyar alkotmány alaki értelemben vett alaptörvényeket nem ismer, semmivel sem súlyosabb törvény, mint például az, mely a védhimlőoltást teszi kötelezővé. A király, aki a hat hó eltelte után sem koronáztatja meg magát, törvényt szeg csakúgy, mint ahogy törvényt szeg: az alkotmány ellen cselekvő koronás király.

Mert amint az 1866-i országgyűlés felirata is állítja: "Magyarország törvényei szerint nemcsak a koronázott király van kötelezve a törvények és az alkotmány megtartására, hanem minden uralkodó, ki az örökösödési törvény szerint a trónra lép, már koronázás előtt is köteles arra. E kötelezettség nem egyedül a királyi hitlevelekben és koronázási eskün alapszik, hanem össze van az kötve az öröklési joggal". Hiszen a koronázásra hat havi határidőt szabó törvény szerint e hat hó alatt, a koronázás előtt is megilletik a királyt mindazon jogok, melyek az ország törvényes kormányzására vonatkoznak. A pragmatika szankció pedig azt rendeli, hogy a törvényesen megkoronázandó magyar királyok az ország törvényeit sértetlenül megtartsák. Azzal, hogy hat hó alatt meg nem koronáztatják magukat - az 1790-91-i III. t. c. óta - már törvényszegést követnek el. De csak éppen olyan törvényszegést, mint aminőt más tereken koronázottan is elkövethetnek.

Maga a koronázási kötelezettséget megállapító törvény sem nyújt az államtagoknak egyéb eszközt a koronázatlan királlyal szemben, mint általában az alkotmány a törvények ellen uralkodó koronás királlyal szemben.

A törvény szerint a koronázásnak hat hó alatt múlhatatlanul meg kell történnie. Múlhatatlanul: inomisse! Mit jelent ez az "inomisse?" Múlhatatlanul meg kell történnie. Mert különben? "Mert különben": az nincs. A törvény a hat hónapon túl koronázatlanul uralkodó király ellenében sem nyújt egyéb eszközt, mint például a három hónap után feloszlatott országgyűlést ismét egybe nem hívó koronás király ellenében.

Az aranybulla 31. cikke alapján az államtagok aktív ellenállásra is jogosultak voltak. Mit jelentett ez az aktív ellenállás? Fegyveres támadást igen, de detronizálást még ez sem, éppen úgy, mint ahogy az esztergomi és kalocsai érsek kiátkozási joga sem jelentett egykor e kiátkozásnál többet: trónfosztást. A 31. cikk szerint az alkotmányszegő királynak ellenállhattunk "hűtlenség bűne nélkül". Ha csupán ellenállhattunk hűtlenség bűne nélkül, akkor tovább ennél nem is mehettünk, trónjától meg nem foszthattuk a királyt, hacsak: hűtlensége bűnébe esni nem akartunk. Fegyveresen ellenállni is más és detronizálni is más.

S erre akadnak magyar tudósok, akik a koronázási intézmény óriási alkotmánybiztosító jelentőségét s vele a szent korona tant azzal szeretnék igazolni, hogy komoly képpel, mint vitán felül álló jogi tényt vagy akár csak vitába is vonható jogi lehetőséget állítják s nevezik "jogi felfogásnak" ezt: a hat havi időtartam alatt koronázási kötelezettségének eleget nem tett királlyal szemben az állampolgárok is feloldottaknak tekintendők hűségi kötelezettségük alól. Mikor még az aranybulla 31. cikke sem jogosított fel hűtlenségre, trónfosztásra! Hát még a vértelen passzív ellenállás joga.

A koronázatlan királlyal szemben hogyan tehetnénk a passzív ellenállásnál egyebet, mikor a törvény csak ennyit mond: inomisse, de elfeledkezik a megtorlásról, illetőleg minden egyéb megtorlásról, minta minőt a hat havi koronázatlan királyság alatt is nyújtott előlegként, a szentesítési jog felfüggesztése által. Hogyan beszélhetnek okos emberek hűtlenségi jogról mikor e jog törvény szerint az ausztriai császárral szemben sem illet meg, aki pedig a koronázatlan magyar királlyal - s már nemcsak fizikailag - egy, s akinek törvényes ausztriai császári minősége nem függ attól, hogy a vele fizikailag egy magyar király koronás-e vagy "kalapos".

Csupa hazug elmélet! Minő hazug például a logikája azoknak az embereknek is, akik az 1905-ös passzív ellenállás idején azt mondották, azzal vigasztalták magukat, hogy amit megtehetett a koronázatlan király 1849-től 1867-ig, azt meg nem teheti többé a mai Ferenc József, mert esküt tett.

Hiszen a király nem azért köteles megtartani az alkotmányt, mert hitlevelében ígérte annak megtartását, mert esküt tett annak megtartására, mert megkoronáztatta magát, de azért ad hitlevelet, azért tesz esküt, azért kér koronát, mert a hitlevél kiadását, az eskü letételét, a koronázást is az alkotmány írja elő. Előírja ama kor maradványaként, mikor a királyokat még választották, mikor a király az állammal mint szerződő fél állhatott szemben, mikor a virágzó patrimoniális felfogás a népszuverenitást könnyen elhomályosíthatta, mikor tehát legalább amaz intézmények tették időnként világossá a királyság származtatott voltát. Előírja pedig, fenntartja pedig azért, hogy mindenik király trónra léptével alkalmat adjon a régi alkotmány megerősítésére.

S az állampolgárok sem azért tartoznak hűséggel a királynak, mert az hitlevéllel, esküvel, koronázással fogadta alkotmányuk megtartását, de azért, mert alkotmányuk kötelezi őket arra, hogy hívek maradjanak a pragmatika szankcióhoz alattvalói hűségeskü nélkül is, akkor is, ha azt a másik "szerződő" megszegi, éppen, mert igaz alkotmányosság nem ismerhet szerződést állam és saját királya között, éppen, mert az államtagokat a pragmatika szankció is nem mint szerződés, de mint oly törvény kötelezi, mely a maga hatályosságát nem tette függővé s melynek hatályosságát más törvények sem tették függővé attól, megkoronáztatja-e magát a király vagy sem.

Alkotmánybiztosító jelentősége a koronázásnak nem az, hogy megtörténik, a hitlevélnek nem az, hogy kiadatik, az eskünek nem az, hogy letétetik, de mind a háromnak az, hogy törvénybe iktattatik. Ennyi, és nem több. A jog szempontjából s a monarchikus magyar alkotmány mellett semmivel sem több: a fennálló törvények biztosítása minden király trónraléptekor egy-egy új törvénnyel, államjogi tautológia. Erkölcsi szempontból talán több is, de a nép, a parlament által való felelősségre vonás hiányát nem pótolhatja az istennek vagy a lelkiismeretnek tartozó felelősség rugalmas hite. Ahol a nép felelősségre nem vonhat, a rendesnél súlyosabban meg nem torolhat, ott nem lesz szó "elsőrendű", "legfőbb" alkotmánybiztosítékról.

A monarchikus magyar alkotmány szerint a koronázatlan királlyal szemben sincs egyéb eszközünk, mint a koronás, de koronázottan is törvényszegő királlyal szemben.

Mert ma megkoronáztatni: annyi, mint új törvénnyel is ígérni a már trónralépéssel is törvényes kötelességet: a régi alkotmány fenntartását. De gondoljuk meg, hogy holnap ezzel az új törvénybeiktatott ígérettel együtt, vagy akár anélkül is, a fennálló alkotmányt megszegni. még nem annyi, mint jogot nyerni arra, hogy a király fejéről a koronát leüthessük, akár tényleg rajta volt az - akár föl sem tétette.

*

U. i. A szent korona tan reakciós művelői még mindig a budapesti egyetem katedráin ülnek. Megannyi meggyőződéses, az elmélet terén egy jottányit sem engedő derék férfiú. A király megbukott, ők nem buktak meg, ők azt hirdethetik tovább, hogy a szent korona "él".