Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 10. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Az Ernst-múzeum csoportos kiállítása

E kiállításon résztvevő művészek munkáit szezonvégi anyagnak minősítették e múzeum kiállításrendezői. A múzeum kiállításain mindenkor szereplő exkluzív művészcsoport termését ez évre már kimerítették, két aukció után harmadikat rendezni nem lehet, kapuzárás előtt leereszkedő gesztussal helyet szorítottak tehát a jövevényeknek is, és a fiatalság érvényesülésének látszatával inkább devalváló, mint értékemelő márkával bocsátották a közönség elé ez egymáshoz nem illő, egymást ki nem egészítő, idegen elemekből ötletszerűen összeboronált társaság tagjait.

Nagyjában igazat kell adnunk a múzeum vezetőinek, amikor csak másodrangú szerepkört biztosított e csoport résztvevőinek, azonban nem adhatunk igazat abban, hogy e vállalkozását a fiatalság érvényesülésének hamis beállításával szépítse. Ha őszintén kívánja a fiatalság útját egyengetni, akkor mindenekelőtt gyökeresen szakítania kell az eddig követett művészeti politikájával, és ha minden két évben egy hónapra szóhoz juttat fiatalabb művészeket, ne az álfiatalokat válogassa ki, mert ha alaposan körülnéz a magyar képzőművészet területén, elegendő számban talál festőt, szobrászt, ki tehetségénél, törekvéseinek tisztaságánál fogva inkább rászolgál a támogatásra

Czencz Jánost a műcsarnok kiállításain volt alkalmunk megismerni. Bosszantó módon utánozta Csók Istvánt. Nemcsak a formanyelvét tanulta el, hanem a motívumait is minden kétség, lelki tusa nélkül kikölcsönözte. Csók István nevezetes alkotásának, a “Tükör előtt" című képének aktját kissé módosítva harmadéve viszontláthattuk Czencz egyik kompozícióján. Csók tónusszépségeit, e hosszú évek munkájának, az elmélyedő természetmegfigyelés eredményeit átvette és mintha vérébe ment volna át, készen alkalmazta képein. Ezúttal két termet töltenek meg vásznai. Kissé eltávolodott Csóktól. Kellemesek a tónusai. Kellemesek a témái is, mint könnyű sanzonok hűs melódiái. De a felszínes világszemlélet bélyege ott található minden ecsetvonásán. Pénzt azt lehet keresni ezzel a művészettel, de emelkedni, a napi átlag felett álló komoly értékeket termelni azonban aligha.

Jobbágyi Gaiger Miklós Ferenczy Károly tanítványa. Sajnos tökéletesen félreértette Ferenczy Károly akarását és Czencz Jánoshoz hasonlóan a kész motívumokat vette át. Nem a virágjában levő tépelődő, teremtő Ferenczy hatott reá, hanem a formalizmusba hanyatló öregedő mester. Gaiger sokkal komolyabb mint Czencz, következetesen végigcsinálja mindazt, amit akar, látható igyekezettel meg akarja oldani a felvetett problémáit, de az elhibázott alap lehetetlenné teszi az egészséges kibontakozást. Láthatatlan korlátok előre megszabják útját. A kemény körvonalak nem pillérei, hanem bilincsei a felépített formáknak. A figurákat mintha zsinóron rángatnák. A mozgást mintha valami rejtett mechanizmus irányítaná. Fokozottabb mértékben áll ez a kettős figuráira. A klasszikus mesterek is hangsúlyozták a mozgásnak, a test hajlásának, az alakok elhelyezkedésének törvényszerűségét, szoros rendben úgy osztották el a figurákat, hogy azok ritmikusan összekapcsolódtak. Az alakok mégsem váltak marionettekké, melyek egy kézmozdulásra egyszerre perdülnek mint nála.

A harmadik epigon Gy. Sándor József rézkarcoló. Brangwyn fény és árnyék ellentéteire eszmélünk e nagyméretű lapok előtt. Ugyanazzal az eltökéltséggel látja a budapesti bazilikát, mint a müncheni Teatiner Kirchét vagy a pécsi dóm feljáratát.

Jól tudjuk előd, irányító tanítómester nélkül senki sem bontakozott még ki. Valahova kellett hogy fejlődésének gyökérszálait eressze. Azonban e három művész nem a tanulságokat ömlesztette magába, hanem bizonyos átmeneti periódusok elszigetelt eredményeit, külső jegyeket. Nem az egyetemes fejlődés hosszabb érvényű értékeire építettek és így mindaz ami oly bántó módon kiütközik mostani munkáikból, az nem termékenyítő matéria, hanem különc, mozgást, nagyobb lendületet bénító holt tőke.

A csoport negyedik tagja Orbán Dezső különb sorsot érdemelt volna, mint a szezonvégi szereplés. Tavalyi kiállítása óta erősen lehiggadt. Tájképei pozitívebbek, a szerkezeti rész megoldottabb, mint annak előtte. Annak idején a Nyolcak csoportjának tagja volt. Mostani elszigeteltségében, új áramlások hatásaitól menten erejét arra koncentrálta, hogy szakadatlan munkában kimélyítse azokat a megkezdéseket, amelyek pályája elején foglalkoztatták. E kimélyítés közepette egyre többet elvetett mindabból, amit annak idején megoldásra váró problémának vélt. Művészete tisztultabb, őszintébb, melegebb, de veszített gazdagságából. Az emberi testet kikapcsolta érdeklődésének köréből, ami azt jelenti, hogy halasztást engedélyezett önmagának, a forma és mozgás feladatainak megoldását illetőleg. E kikapcsolás semmiképp sem válik előnyére oly művésznek, aki a komoly értékelés igényével lép a közönség elé, mint Orbán Dezső. De leszámítva e bizonyára időleges hiányosságot, képei nobilis ízlésű, jól megalapozott tudással felfegyverzett, továbbhaladásra, emelkedésre alkalmas, becsületes törekvésű művészt reprezentálnak.