Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 7. szám · / · Ignotus: A politika mögül

Ignotus: A politika mögül
Pro domo

Személy szerint nekem igazán nem lehet sok kifogásom a nagy beszéd ellen, mellyel az igazságügy-miniszter minap a választójogi bizottságban a javaslat általános vitáját lezárta. (S amelyet s benne az óriás agymunkát a napisajtó alapjában éppúgy nem méltányolt eléggé, mint eddig legalább, magát a remekbe készült választójogi javaslatot sem.) Nekem ez a beszéd ott legnagyobb elégtételem, ahol, mint másnap a gyengébbek kedvéért kommentálni hallottam, a Károlyiak, a Jásziak s az Ignotusok ellen fordul fenyegetéssel. Ahol, tudniillik, szigorított büntetőparagrafust tesz kilátásba a szerinte meghibbant magyar elmék ellen, kik hagyományos nemzetiségi politikánkat nem tartják tökéletesnek.

A választójogi agitációban én voltam az, ki le mertem írni a szót, hogy ne fontoskodjunk a választójoggal. Mert, fejtettem ki nem egyszer: kábaság azt hinni, hogy ami az országban valóságos erő (pedig valósággal veszedelem csak az lehet, ami valósággal erő), ne érvényesülhetne, csak mert a parlamentből ki van zárva. Felhoztam példának az ipari munkásságot, melynek nálunk parlamenti képviselete nincs, mégis - éppen a választójogi mozgalom mutatja - igen jelentős mozgatója a politikának. Ahol törvény és törvénybe tett intézmény nem vág össze a valóságos erőállapotokkal, ott a törvény, de az intézmény is papiros marad, melyet a valóságos erők átlyukasztanak. A parlamentbe való bejuthatás, írtam tovább, első sorban nem is azoknak fontos, akiknek bejuthatásáról van szó, hanem az ország számára, hogy minden belső küzdelme a parlamentben s ezzel az alkotmányosság békés rendjében menjen végbe, ne pedig törvényen kívül s a rendet megrendítően. A nemzetiségiek is, mondottam, vagy veszedelmesek, vagy nem. Ha nem, akkor a parlamentben sem azok, ha igen, akkor a parlamenten kívül még inkább azok. Ezzel a gondolatmenettel rokon felfogást most örömmel találok meg az igazságügy-miniszter nagy beszédében - ugyanolyan örömmel, mint aminővel tavaly tavasszal megérnem adatott azt a magyar tory-szocializmust, melynek követelésével, ajánlásával s lehetőségének hirdetésével hosszú éveken keresztül annyira magamban álltam.

Hasonlóképp: éppen itt a Nyugatban fejtettem volt ki egyszer, egy Általános választójog és nemzeti biztosítékok című tanulmányomban, hogy amennyiben az általános választójog csakugyan járna veszedelmekkel az ezen országnak, tehát minden lakosának is életérdekébe vágó magyar nemzeti és állami egység számára, s amennyiben s ahol törvénynek papirosa elegendő gát lehet az ilyen veszedelem ellen: sehol sincs megírva, hogy ez a papiros éppen az a papiros legyen, amelyre a választójogi törvény van ráírva, s amelyre ráírva a magyar nemzeti és államegységnek minden magyarországi lakos számára csak jót, üdvöset és nyereséget jelentő biztosítékai feleslegesen jelentenének jogfosztást a nem-magyarok, kiváltságot, igazán privilégium odiosumot, a magyarok számára. (Engem tudniillik, akár hiszi, akár nem Bethlen István gróf úr, ki egy Pesti Hírlapbeli cikkében a Jásziak s az Ignotusok nemzetköziségét firtatja s azt állítja róluk, hogy a nemzetiségi pártok segítségével kívánnak nyeregbe jutni: engemet a magyarság s a magyar haza dolga nemcsak éppúgy foglalkoztat, mint a gróf urat, de éppúgy szívem szerint érint is, ha egyéb jogon nem, hát azon, hogy 1914. július 31-ike s az azóta történtek óta ez ország minden lakosának ugyanannyi köze van ehhez az országhoz.) Lehetne például, csak példának hoztam fel, a választójogi törvénnyel junktim külön alkotmány-törvénybe írni az ország területi oszthatatlanságát, igazgatási egységét, államnyelvét és így tovább és így tovább... s ezt az alkotmánytörvényt külföldi mintára a kvalifikált többség biztosítékával erősíteni, vagyis azzal, hogy csak két harmad vagy még több szavazati többséggel legyen megváltoztatható... Nem mondom, hogy ez feltétlen és örökös biztosíték, de ha nem, akkor éppúgy nem az a szűkebb körű választójog sem. Viszont amennyiben az, mindenesetre fontosabb, ha az ország minden lakosa számára ugyanazon közjogi jót jelenti, semmint ha választójogi korlátozás formájában, a nemzet egyik fele számára kiváltságot, másik fele számára rövidséget jelentene... Ezzel a gondolatmenettel ugyancsak rokon felfogást találok a Vázsonyi nagy beszédében is, mikor azt magyarázza, hogy az ő választójogi tervén lényegbe vágó változtatást tenni nem szabad, de a magyar, a nemzeti s az állami érdek számára lehet építeni intézményes védelmet a választójogon kívül is. Ahogy én akkori tanulmányomban e védelmet elképzeltem volt, bizonyára nem gondoltam szentírásnak. S ahogy ő képzeli el, az ő nagy beszédében, e védelmet, azt felteszem, hogy Vázsonyi sem gondolja szentírásnak. S már ezért is minden indulat nélkül nézem, hogy e biztosítékok közt ő tervbe venné a büntetőtörvény izgatási szakaszának szigorítását is, bizonyos meghibbant elméjű magyarok ellen is.

Nem tudom, hogy az igazságügy-miniszter ezt a szót csakugyan azokra és mindazokra értette-e, kikre a kommentátorai magyarázzák. Én ugyan akkor sem érzékenykedném, - hanc veniam damus petimusque vicissim, a politika nem tudomány, hanem vallás, s az ember nem is lehetne meggyőződve a maga politikai igazságáról, ha egy kicsit őrültnek nem tartana mindenkit, aki mást vall. Ha vicces akarnék lenni, azt mondhatnám, hogy semmi kifogásom a paragrafus ellen, csak lássa el a miniszter az ő székének új hagyománya szerint visszaható erővel is, hogy őt magát is be lehessen az alapján csukni. De ez kétszeresen rossz vicc volna. Először, mert Vázsonyi mindig, kora ifjúságában, már egyetemi éveink alatt és legradikálisabb éveiben is az volt, amit egy szóval magyar nacionalistának lehet nevezni. Másodszor mert nincs rosszabb vicc, mint mikor komoly dologról viccelnek.

Én nem is teszem. Hanem egészen komolyan kérdezem a nagyeszű minisztert: nem veszi észre, hogy gondolatmenetének első fele üti a másodikat? S ő ne tudná, éppen ő ne, hogy büntetőtörvény csak addig igazság, amíg egybevág a közérzéssel, s ha ezzel ellenkezik, akkor zsarnokság? A Bethlen István gróf fajtájú politikusok hihetik, hogy megtalálták a bölcsek kövét, mikor egy sehol sem jelentkező forradalom megelőzésére előlegbe akarják adni a legújabb úri kitalálást: a preventiv ellenforradalmat. Szociológus, aki eddig Vázsonyi volt, s akinek kell lennie, mikor jogkiterjesztéssel jegyezte el magát, ilyesmire ész szerint aligha gondolhat. A Bethlen István grófok úri felfogásával, mely előtt természetes, hogy a világon legyenek urak s legyenek szolgák, megférhet az is, hogy honfitársaikat felosszák hazafiakra s nem hazafiakra, s ezzel az ország egyik felét megtegyék kutyának, másik felét pecérnek. De a demokrata miniszter tán mégsem így képzeli a demokráciát.

Cenzúrázva

Én nem látok a lelkekbe, s nem tudom, hogy különböző nemzetiségi lelkek mélyén minő vágy él e magyar hazájuk közjogi szerkezete felől vagy iránt. Károlyi Mihály gróf nemzetiségi politikájában sem tudom, mennyi az egyezés a Jásziéval, kiről viszont jegyzőkönyvekbe letett valóság, hogy a legutóbbi berni Antioorlog-konferencián a történelmi államalakulatok mellett állt helyt azzal a felfogással szemben, hogy bármely kis nemzettöredéknek joga lehessen souverain különbséggel megbontania e történelmi közösséget. Teljesen tisztában én csak a magam felfogásával vagyok, ezzel viszont annyira, hogy következetesen végigvonul minden politikai elmélkedésemen. Ez a felfogás teljesen hazafias és teljesen nemzeti, és azt vallja, hogy ez a haza minden fiának hazája s ez a nemzet minden honosának nemzete. Egységén s egyöntetűségén belül tehát minden emberének egyformán meg kell találnia az emberi s a polgári jogok teljességét, s az emberi s a polgári boldogulás minden feltételét. Azért, hogy valaki tót vagy román vagy szerb, éppúgy nincs joga külön területet s külön kormányzatot szakítania magának a magyar államból, mint nincs, vagy nem szabadna, hogy lehessen azon a jogon, hogy ő katolikus vagy görög keleti vagy zsidó. Ellenben joga van megkívánni, hogy más nyelvűsége s más nemzetű volta ne rekessze őt ki a saját sorsába való beleszólhatástól, - hogy ahol az állam állít iskolát, ott az ő számára olyat állítson, hol gyereke a maga nyelvén tanulhat s így tanulhatja meg: természetesen és első sorban az államnak kötelező nyelvét, - hogy emberei ott, hol egyenesen s a maguk személyében kötelesek vagy kénytelenek bírósághoz, hivatalhoz, hatósághoz fordulni: ezt a maguk nyelvén tehessék s olyan tisztek előtt, kik megértik őket, - hogy ahol az állam patrónusa vagy vezetője a kultúrának, ott az ő kultúrájuké is legyen, - hogy ahol megvan földnek, vagyonnak, birtoknak szabad forgalma, ott az ő számukra is meglegyen, -

cenzúrázva

- egyszóval: hogy ez az egységes magyar haza nekik is valóban hazájuk, ez az egységes magyar nemzet nekik is valóban az ő nemzetük is, ez az egységes magyar állam nekik is valóban az ő államuk is legyen. Én ezt tartom Magyarországon hazafiságnak, s ha ez ellen törvényt hoznak, akkor én is törvényt tartok magam elé, eleven, tételes törvényt, melynek amíg betű szerint el nem törülték, semmiféle általános és utólagos izgatási paragrafus nem derogálhat: a magyar corpus jurisnak 1868-ik évről való XXX. törvénycikkét, melyben mindaz, s még több, mint amit itt én fejtegettem, törvényes parancsba van írva. Szerzői és helybenhagyói olyan elmék s olyan hazafiak voltak, mint báró Eötvös József, mint Deák Ferenc, mint idősb gróf Andrássy Gyula.